banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Pengő Zoltán: Hamlet Abszurdisztánban

Az életünk egyre inkább egy abszurd drámához hasonlít, gondoltam a minap, miközben az új fertőzöttek számát napi bontásban mutató diagramot nézegettem. Körülbelül fél évvel ezelőtt fényes nappal is kísértetvárosokhoz hasonlítottak az erdélyi települések, a négy fal közül kizárólag indokolt esetben, pontosan kitöltött nyilatkozattal a zsebünkben mozdulhattunk ki. Jelenleg oda mehetünk, ahová éppen kedvünk tartja, én például az elmúlt tíz napban voltam színházban, moziban, sörözőben és termálfürdőben, erre a hétre pedig koncert- és múzeumlátogatást tervezek.

Az akkori és a jelenlegi helyzet között annyi még a különbség, hogy áprilisban az egész országban szaporodott annyival a fertőzöttek száma, mint amennyi új esetet az utóbbi időben csupán Kolozs vagy Brassó megye produkál. Természetesen ismerem a hatóságok unos-untalan szajkózott magyarázkodását, hogy az esetek nagyságrendekkel nagyobb száma a sokkal intenzívebb tesztelésnek a következménye. Ez egyrészt igaz, másrészt azonban nem több, mint mellébeszélés, önigazoló ködösítés, semmi okunk nincs ugyanis feltételezni, hogy a jelenlegi tesztszámok megduplázása vagy megtriplázása esetén ne nőnének az esetszámok is hasonló mértékben.

Létünk aktuális keretei azért emlékeztetnek mindinkább egy abszurd drámára, mivel utóbbi olyan szituációkkal operál, melyekben a kiszámíthatóság megszűnik, a logika átadja helyét az esetlegességnek, mindent áthat a bizonytalanság és az értelmetlenség, a szereplők azzal szembesülnek, hogy nem csupán nincs hatalmuk a történések felett, de még azok mozgatórugóit is képtelenek átlátni, önnön életük eseményeinek csupán elszenvedői, nem pedig alakítói. Abban, hogy mindennapi életünkben mind jobban eluralkodik az abszurditás, jókora szerepük van a hatóságoknak, melyek izzadtságszagú, görcsös erőfeszítéssel próbálnak meggyőzni bennünket arról, urai a helyzetnek, ismerik a kiutat, holott valójában gyakran csak kapkodnak, mint Bernát a mennykőhöz, lázas cselekvéssel próbálva palástolni tanácstalanságukat. Ezen, igencsak átlátszó igyekezetük közben néha már a groteszk határán egyensúlyoznak sőt, át is billennek azon tartományba, ahol a tettek önmaguk paródiájukként hatnak.

Az, hogy lassanként abszurd színház az egész világ, újabban Thália otthonában is megtapasztalható, ami igazán stílszerű, hála érte a Művelődési Minisztériumnak. Ez utóbbi intézmény korifeusai, nem akarván kimaradni a járvány terjedése elleni küzdelemből, kiötlötték, hogy egy zárt termi előadás maximális időtartama két óra lehet. Mostanáig egyetlen olyan kutatási eredményről sem olvastam, hogy koronavírussal fertőzött légtérben tartózkodni a 121-ik perctől válik igazán veszélyessé, de gondolom, ez csupán az én felületességemnek tudható be, meg aztán, hogy jöhetnék én ahhoz, hogy az illetékesek intézkedéseinek indokoltságát megkérdőjelezzem. Régebbi korok szerzői, sajnos nem voltak tekintettel a nézőközönség egészségére, ezért felelőtlen módon gyakran két óránál hosszabbra nyújtották műveiket, feladva ezzel a leckét napjaink rendezőinek, színházi menedzsereinek.

Így aztán, aki ebben az időszakban Hamlet dán királyfi történetét szeretné látni erdélyi színpadon, az rendhagyó forgatókönyvvel teheti meg ezt, kiadós sétával szakítva meg a műélvezetet. A darab harmadik felvonásának közepén, néhány perccel azelőtt, hogy letelne a kritikus két óra, legördül a függöny, a nagyérdemű pedig egy órácskára el kell hagyja a színház épületét, hogy ott fertőtlenítést végezhessenek. A 60 évnél idősebbek átfáradhatnak a stúdióterembe, hogy színházi anekdotákat hallgatva múlassák az időt, a fiatalabbak pedig, ha nem fűlik a foguk az andalgáshoz a csípős éjszakában, beülhetnek egy sörre a szomszédban. A kocsmában, a színháztól eltérően, természetesen nincs maszkviselési kötelezettség, s két órás tartózkodási időhatár sem. Miért is lenne, elvégre kísérletek egész sora bizonyítja, hogy a koronavírus terjedését a katarzis segíti elő, az alkoholos mámor ellenben fékezi. Míg odaát folyik a fertőtlenítés, itt ürülnek az üvegek, egyre jobban csillognak a szemek, Shakespeare pedig cinkosan összekacsint Beckettel és Ionescoval.

Kimaradt?