Ambrus Attila: Krétaláz

Fél hónap és egy nap van még hátra, amíg becsengetnek. Tavaly még hatalmas izgalom és várakozás előzte meg az iskolakezdést, főként az előkészítő osztályosoknál és szüleiknél. Ma az izgalom aggodalommal, sőt félelemmel párosul. Félelemmel, elsősorban azért mert nemcsak a szülők, tanítók, tanárok tájékozatlanok, hanem az iskolaigazgatók, tanfelügyelők is. Az ismeretlentől való félelem pedig szörnyeket szül.

Dúl a tájékozatlanság, noha az Oktatási Minisztérium az egészségügyi tárcával közösen még augusztus 18-án kiadott egy tervezetet, amely 25 oldalon sorolja, milyen feltételeknek kell eleget tenniük az iskoláknak, pedagógusoknak, szülőknek, ahhoz, hogy elkezdődhessen a tanítás.

Amellett, hogy a minisztériumok, az állam, a kormány feladatairól szót sem ejtenek, máig nem világos, hogy a tanügyi tárca elfogadta-e hivatalos előírásként a tervezetet vagy sem.

A diákok távolságtartása kötelező lenne, ám szó sem esik arról, hogy a túlzsúfolt iskolákban miként valósítható ez meg, hogyan lehet biztosítani a két, de akár az egy méteres távolságot biztosítani ott, ahol tizenöten is tanultak eddig egy 3-szor 3 méteres teremben. Milyen higiéniai feltételeket lehet két hét alatt teremteni azokban a falusi iskolákban, ahol nincs vezetékes víz vagy csatornázás.

Látszólag jó döntés az iskolák vezetőtanácsára és a helyi katasztrófavédelmi hivatalokra bízni, hogy elkezdik, elkezdhetik-e a hagyományos órák megtartását vagy a virtuális térbe marad (ragad?) a tanítás. Ám az iskolakezdési feltételek leszögezése nélkül az igazgatók csak sötétben tapogatózhatnak. S a feltételek kiszabása mellett szükséges a kormány anyagi segítsége is. Például a diákokat elválasztó műanyagfalak felszerelése enélkül talán még a járvány kifulladásáig sem valósítható meg, nemhogy az iskolakezdésig.

A szülők azért is nyugtalanok lehetnek, mert a mai napig nem szabályozták az online oktatás feltételeit, illetve semmi sem történt azért, hogy ne sérüljön az esélyegyenlőség: minden diáknak legyen internetkapcsolata és eszköze rákapcsolódni is a világhálóra. Noha az oktatási miniszter szerint „a diákok többsége” részesült online oktatásban az elmúlt tanév második félévében, valójában az iskoláskorú gyerekek kevesebb mint egyharmada vett vagy vehetett részt ezeken a virtuális órákon. Felmérések szerint mintegy 450 000 diák számára nem elérhető a szélessávú internet.

Ami elkeserítő, az a kormány reakciója erre a helyzetre. Monica Anisie miniszter válasza: ő nem parancsolhatja meg a szolgáltatóknak a jelközvetítő tornyok telepítését a térerő nélküli régiókban.

A hatóságok empátia nélkül, a felelősség hárításával reagálnak a szülők tanácstalanságára, félelmeire. Nem biztosítanak ingyenesen maszkokat a diákoknak, büntetőjogi felelősségük tudatában saját bevallásra, kényszerítik a szülőket arról – azokat is, akiknek nincs orvosi képesítésük vagy még csak ismereteik sincsenek –, hogy gyerekük nem fertőzött koronavírussal.

Csoda-e, ha a szülők fele nem bízik a kormány iskolakezdési intézkedéseinek hatékonyságában?

A Művelt Románia projekt újabb mélypontjához érkeztünk. Valódi hatásai egy évtized után jelentkeznek majd.

Kimaradt?