Ambrus Attila: Vírusnemzet Megmentési Front

Edward Everet Hale amerikai unitárius lelkész egy ízben a washingtoni szenátus előtt elmélyülten fohászkodott. Egy járókelő megkérdezte:

– A szenátorokért imádkozik, Dr. Hale?

– Nem, csak ránézek a politikusokra és az országért imádkozom – mondta a tiszteletes.

Az elmúlt napokban gyakran eszembe jutott ez a történet, látva a hazai vírushelyzetet, tapasztalva, hogy ha a járványba nem is halunk bele, de a mindent elborító politikai szennybe belefulladhatunk.

A koronavírus-járvány ma már Romániában nem annyira egészségügyi kérdés, mint amennyire politikai. Jártomban-keltemben tapasztalom, a kommenteket olvasva egyre inkább megbizonyosodom, hogy az ország lakossága két nagy táborra szakadt. Némi káros, ám elkerülhetetlen általánosítással: a vírushívő liberálisokra és a vírustagadó szocdemekre. A két egymásnak feszülő tömb között egyre kevesebben vannak, akik józanul próbálják értékelni a híreket, azaz elismerik, hogy létezik a fertőzésveszély, de nem esnek miatta pánikba.

A politikai közbeszéd alakítóinak sikerült elérni, hogy noha ma a hírportálokon szinte kizárólag a koronavírus-járványról lehet olvasni, komolyan beszélni a pandémiáról nem lehet. A lakosság egyik fele ugyanis az apokalipszis hajnalaként tekint a kórra, galád gyilkosoknak tartja a tünetmentes fertőzötteket is, a másik fele viszont nem hisz a vírus létezésében és a maszkok fémszáláról is azt gyanítja, hogy a Világkormány tudatmódosító eszközeként bevetett 5G hálózat antennája.

Ez lesz az eredménye annak, ha egy járványt a politikum kezeli és nem az orvos. Ha nem az a fontos, hogy hogyan lehetne megszabadulni a kórtól, hanem az, hogy a pandémiát hogyan fordíthatjuk pártunk hasznára, hogyan válthatjuk az emberi tragédiákat szavazatokra, hatalmunk erősítésére vagy éppen ellenségünk ellehetetlenítésére.

Az látszik, hogy ilyetén kísérletek történnek a karantén-törvény ürügyén.

Miután alkotmányellenesen miniszteri rendelettel szabályozta a kormány a beteg és vírushordozó, de tünetmentes személyek elkülönítését, az Alkotmánybíróság kimondta: ezt a gyakorlatot nem lehet folytatni. A miniszterelnök lakossági bojkottra hívott az Alkotmánybíróság határozata ellen. Végül mégis benyújtott egy törvénytervezetet a Parlamentnek. Amely azonban épp olyan fércmunka, mint a korábbi miniszteri rendelet.

Súlyosan sérti ugyanis a Siracusa-elveket, amelyek ugyan nem kötelező emberi jogi elvek, de az Egyesült Nemzetek Szövetsége 1984-ben ajánlásként elfogadott. Kimondják, hogy a korlátozásoknak arányosnak, bizonyíthatóan szükségszerűnek, törvényesnek és fokozatosnak kell lenniük. Megjegyzik, hogy a jogok korlátozásának, a karanténba helyezésnek, szükségesnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy: meg kell felelnie a közösségi szükségnek, arányosnak kell lennie a céllal, azaz a betegség terjedésének akadályozásával, ne legyen önkényes és csak azokat a jogokat korlátozza, amelyeket a cél eléréséhez szüksége. Karantén esetén továbbá: a korlátozó intézkedésnek tudományosan és adatokkal alátámasztottnak kell lennie, az összes információnak nyilvánosan elérhetőnek kell lennie, az intézkedéseket meg kell értetni azokkal, akiknek a jogait korlátozzák.

Nos, a törvénytervezet ezeknek a kritériumoknak egyáltalán nem felel meg, így a törvény sokáig vesztegelt a szenátus jogi bizottságában. Klaus Iohannis, lévén hogy a tervezetet az „Énkormányom” nyújtotta be, hibáit nem ismeri el, és támadást intézett a parlamenti többséggel rendelkező ellenzék (sic!) ellen. Azt remélve, hogy megértésre, támogatásra talál a vírustól rettegők körében.

Szimpatizánsai számának növelési esélyét látva azok közt, akik tagadják még a vírus létezését is, a Szenátus elnöke, Robert Cazanciuc pedig így dörgött: „Teljesen elfogadhatatlan, hogy Iohannis a parlamentet vádolja a pozitív esetek számának növekedése miatt. Nem fogadjuk el, hogy megleckéztessen, nem fogadjuk el a zsarolást. Iohannis most kiállt, hogy megvédje a kormány sületlenségeit. Védelmébe veszi a visszaélésszerű szabadságmegvonást, védi a javak visszaélésszerű elkobzását, védi az orvosokra kiszabható kényszermunkát. Ezt nem fogadjuk el. Nem lehet a pandémiára hivatkozva kiirtani a demokráciát!”

Sajnos lehet! Akkor, ha a politikai kommunikáció ellentmondásos, manipulatív. Akkor, ha a politikum elszáll, és úgy véli, hogy a járványokat nem orvosoknak, nem kórházban és nem gyógyszerekkel lehet leküzdeni, hanem palotákban kiötölt törvényekkel, bírságokkal és az emberi jogok megnyirbálásával vagy populizmussal.

Kimaradt?