Bogdán Tibor: A törvénybe iktatott lopás

A parlament, az alkotmánybíróság, a pártok éveken át nem találtak megoldást a speciális nyugdíjak országos felháborodást keltő kérdésére.

Nem találtak – mert nem is akartak. Most, hogy rohamléptekkel két választás is közeledik, valahogy sikerült egyfajta kompromisszumra jutni: ezek a nyugdíjak továbbra is megmaradnak, ám kétezeregy lej fölött tíz, hétezeregy lej fölött pedig nyolcvanöt százalékos adót vetnek ki azokra.

A parlament ugyan döntött – ahhoz azonban, hogy a luxusnyugdíjak magadóztatása életbe lépjen, alá kell írnia az államfőnek is a jogszabályt. Klaus Iohannis azonban most váratlanul alaposan át akarja gondolni az intézkedést, tanulmányozni szeretné a törvényt.

Azt pedig már más törvények esetében is igen jól tudjuk, hogy államfőnk nagyon megrágja a szöveget, olyan lassan jut a végükre, mintha diszlexiás lenne.

A helyzet az, hogy a csillagászati összegeket elérő „specnyugdíjakat” a politikai elit semmiképpen sem akarta eltörölni, hiszen maga is részesül belőle. Ki lenne olyan őrült, hogy – „nehéz öregkorára” – saját magát fosztja meg a mesés összegektől?

Igaz, ezt a gesztust semmiképpen sem lehetne őrültnek nevezni, legfeljebb becsületességről árulkodna – amit azonban aligha lehetne elvárni a romániai „elittől”.

A speciális nyugdíj ugyanis nem más, mint közönséges lopás. Amelyet honatyáink, nem sokkal 1989 után, Romániában törvényerőre emeltek, és amelyet az alkotmánybírák természetesen „alkotmányos érvekkel” védelmeznek. A taláros testület már korábban is alkotmánysértőnek mondotta a luxusnyugdíjak eltörléséről rendelkező törvényt, aminthogy 2010-ben is megakadályozta a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíjának eltörlését.

A nép ügyvédjének a megkeresésére az alkotmánybíróság júliusban hoz döntést a speciális nyugdíjak megadóztatásáról is. Lehet izgulni, hogyan fog határozni a kilenc taláros, akik közül heten maguk is részesei a kiemelt nyugdíjaknak. Az alkotmánybíróság elnöke, Valer Dorneanu például – nyugdíjait, egyéb jövedelmeit, fizetéseit összeszámolva – havi 65 ezer lejt, vagyis 13 ezer eurót keres.

Persze, Romániában Ceaușescu „aranykorában” is szemérmetlenül, mondhatni már-már művészi szinten loptak, ám mindez akkor nem számított erkölcstelen gesztusnak, hiszen amolyan „megélhetési lopásról” volt szó, a túléléshez kellett „beszerezni” ezt-azt.

A mostani „elit” azonban már régen nem éri be egy zsák krumplival, egy szekérderéknyi kukoricával, kilónyi hússal, maréknyi csavarral, alkatrésszel; nem, ők fejedelmi bőségben akarnak élni, előjogokat követelnek, befolyásra szeretnének szert tenni. Rémálomnak tekintik, hogy ugyanúgy éljenek, mint korábban, amikor még nem tartoztak az elithez. Azt pedig csak azért nem mondhatnánk, hogy nemesi oklevél, „kék vér” után sóvárognak – amit őseiktől, ugye, nem örökölhettek –, mert manapság már kiment a divatból a bárói, grófi cím.

Ők „csupán” pénzt akarnak, minél többet, jóval többet, mint amennyi képzettségük, tudásuk, rátermettségük alapján megérdemelnének. Ma már minimum megyei tanácselnöki, polgármesteri, prefektusi tisztségekre pályáznak, legrosszabb esetben is a „megyei kiskirály” titulussal érnék be, de még inkább képviselők, szenátorok, miniszterek, vagy legalábbis kormánytanácsosok lennének, jóllehet valós képességeik még ahhoz sem elegendőek, hogy ugyanezeknél az intézményeknél, mondjuk, éjjeliőrként alkalmazzák őket.

Éppen mostanság, az érettségik idején esett meg, hogy a Nemzeti Liberális Párt Vrancea megyei szervezetének első alelnökének nem sikerült letennie az érettségit.

Negyvenkét éves korában sem.

Daniel Moroșanu negyven évesen esti tanfolyamon végezte el a líceumot egy Vrancea megyei kisváros iskolájában, és a „nagy románnak” két év sem volt elegendő ahhoz, hogy 3,60-nál jobb osztályzatot kapjon... román nyelvből és irodalomból.

De van ennél őrültebb történet is: június végén a szociáldemokraták Giurgiu megyei kiskirályát, Niculae Bădălăut nevezték ki a Számvevőszék ellenőrzési hatóságának élére. A Számvevőszék az alkotmány szerint egyebek között az állam és a közszféra pénzének felhasználását ellenőrzi. Túl azon, hogy ehhez nincs meg a kellő végzettsége – talajjavításból szerzett diplomát az egyetemen –, 1988-ban börtönben ült, miután négy zsák kukoricát lopott.

Jó kezekbe kerültek tehát a saját adógarasainkból összedobott állami pénzek.

Az még inkább felháborító, hogy mindeddig speciális nyugdíjat kaptak azok is, akiket korrupció miatt ítéltek el. Jó sok időbe tellett, amíg a parlament június legvégén végre rávette magát, hogy ezek a személyek ne kapjanak kiemelt nyugdíjat.

Ami viszont még mindig jár a kommunista rendszer kínvallatóinak. Ha igaz, talán még ebben a hónapban döntés születik arról is, hogy ezektől az aljas emberektől is megvonják a luxusnyugdíjakat.

Mi tagadás, a speciális nyugdíjak bizonyos szakmák esetében elfogadhatóak – csak éppen túldimenzionáltak. Miért kell egy bírónak négyszer-ötször többet keresnie egy orvosnál? A hivatalos érv szerint azért, mert ítéletével emberek sorsáról határoz. De hát egy orvos nem ugyanerről dönt? Nem beszélve egy sebészről, akinek emberi életek is a kezében vannak?

Arra is hivatkoznak, hogy nagyon időigényes az igazságszolgáltatásban dolgozni. Csakhogy a példák azt mutatják, hogy a bírák, ügyészek alig három százaléka dolgozik heti 40 óránál többet, nyolcvan százalékának nyugdíja viszont meghaladja a háromezer eurót, miközben az átlagos nyugdíj még háromszázötven euró, az átlagbér pedig még hatszázötven euró sincs. A túlórákért pedig szabadnapokat adnak, vagy fizetik azokat.

Aztán ott vannak az ugyancsak speciális nyugdíjban részesülő rendőrök. Ők 45 éves korukban mehetnek nyugdíjba, bruttó jövedelmük 65 százalékának megfelelő nyugdíjjal, ami nagyjából a nettó fizetésüknek felel meg. Jó, lehet, hogy egy 45 éves rendőr már nincs olyan erőnlétben, hogy üldözzön vagy leteperjen egy megrögzött bűnözőt, viszont továbbra is nyugodtan dolgozhatna, legalább 60 éves koráig, a rendőrség kötelékén belül, alkalmas lehetne irodai munkára, megfelelne a közlekedésrendészeten. A 45 éves korukban nyugdíjba vonuló rendőrök közül sokan továbbra is munkát vállalnak a rendőrségen vagy más költségvetési ágazatokban, így csinos nyugdíjuk mellett még fizetést is kapnak.

Ugyanez vonatkozik a hadsereg tisztjeire is. Miért kell nyugdíjba vonulnia mondjuk egy ötven esztendős ezredesnek, aki talán akkor éri el teljesítménye maximumát?

Vajon fárasztóbb a specnyugdíjban részesülők munkája a busz- vagy kamionsofőr, a kőműves, a farmer, a hegesztő munkájánál – akik nem kapnak luxusnyugdíjat és nem mehetnek nyugdíjba 45 éves korukban?

Hogy a politikusokról ne is beszéljünk, akik alig dolgoznak néhány órát hetenként, így bőven marad idejük arra is, hogy akár egyéb, pénzes munkákat is vállaljanak. Vagy talán akkora hiány lenne Romániában politikusokból, hogy ezért keményen meg kell fizetni őket?

Kimaradt?