Rostás-Péter István: Maszkabál

Büntetik-e vagy sem, s ha igen, jogosan-e, és mennyivel, a maszk hiányát – ez a tételsor remélhetőleg válaszokra talál, miután az ügyben legilletékesebb miniszter, a belügyi tárca tulajdonosa kedden még nem tudott egyértelmű, tehát értékelhető, érdemjeggyel honorálható választ kipréselni magából. Lehet ennek oka maga a határhelyzet, ugyanis a román–magyar államhatár egyik átkelőjénél zaklatták a sajtósok ilyen apróságokban elvesző kérdésekkel. Marcel Vela annyit azért elárult: lehet, hogy már készül, vagy akár formát is öltött az idevágó minisztériumi rendelet (az ortodox húsvétkor elkövetett bakija után, íme elismerte, hogy fogalma sincs, éppen milyen iratokat termel saját tárcája). A parlamentben maszkot ignoráló szocdem politikusok is megúszták egy ejnye-bejnyével, hogyaszongya: akár büntethetők is lehetnének e rebellis gesztusért, (mint ahogyan Tomis ortodox főpapja is megúszta a gyerekek ugyanazon kanállal való áldoztatását egy ellene indított, és hamarjában ejtett eljárással). Különben is a politikusoknak vagy bepárásodik a szemüvegük, vagy orrsövényferdülésük van, de van, akinek se ez se az, csak...

Ki mint ölti maszkját, úgy is veszi hasznát – tartja egy új keletű közmondás, ám éppen erről az egyszerű kis mozdulatsorról nem látunk kormányilag fizetett klipet, nem hallani rádiós szpotot vagy online felhívást, egyszóval a kommunikáció szintjén nem tesz semmit a kabinet, hogy a hatékony viselés egyetlen módját orrvérzésig mantrázza; így aztán a tokára ejtett vagy tarkóra csúsztatott változatok között számtalan módi terjeng, például a retikülként himbált, vagy kézfejre fűzött variáns is igen népszerű. Most, hogy a mintás, a degradés, a hímzett vagy a feliratos hárít jobban, ezt nem tudnám megsaccolni, azt inkább, hogy kinek nem jut belőle: hete sincs, hogy gazdasági ügyekért felelős kormánytag 2 lej 20 banis árat jósolt a szimpla gyógyászati arcmaszknak, de érdekes módon eddig egyszer sem jött velem szembe ez a szám. Naponta többet is elhasznál az ember, ha újra munkába áll, és már előtűntek kalkulusok, hogy akkor egy négytagú családnak ez mennyit is kóstálna. Ha lenne, mert százezrekben mérhető azok száma, akik nem tudják ezt megengedni maguknak. De ez is komoly matekpélda a hatóságoknak, mivel nem biztos, hogy van kimutatás a nyomorszinten tengődőkről, s ha igen, mennyire friss a statisztika. Ha mégis véletlenül az, akkor kérdés, hogy a helyi önkormányzatok mennyire lesznek partnerek a terítésben, mikor tudok olyan Kolozs megyei polgármesterről, aki például évekkel ezelőtt rossz néven vette, ha karácsonyi segélycsomagokkal érkeztek a településére, mondván, hogy számára előnytelen, ha nyilvánosságra kerül: a településén bizony élnek nélkülöző családok is. (Ettől azért még álságos Ciolacu műaggodalma, ahogyan a PSD-vezér az elesettek maszkigényét lobogtatva dörgedelmezik a parlamentben.)

Minap bankban ügyintéztem, és miután kivártam soromat, hogy a kirendeltségbe léphessek, alá kellett írnom egy saját felelősségre szóló elismervényt, miszerint nem vagyok fertőzött. Kérdésemre, hogy egy pénzintézet azért megengedhetne magának egy homlokról olvasó hőmérőt, a plexipanell mögül azzal nyugtatott meg a tisztviselő, hogy folyamatban van a kütyü beszerzése. A maszk-mizéria ugyanakkor pozitív fejleményekre is okot ad: volt rá példa, hogy hirtelen száj-orrvédő gyártására átállt textilfeldolgozó céget rántott vissza a tönk széléről, megszűri némileg a nagyvárosi szmogot, és ötleteket ad a rutinba süppedt ruhatervezőknek (a trikini, mint „menő” cucc, a hamarosan nyitó vízparti üdülőhelyek obligát kelléke).      

Ez a bájos és elengedhetetlenül sajátos vonásunk: a folyamatban levés kultúrája. Finalitás és számonkérhetőség nélküli állapot. Mert a földrajzi tér, amelyet megszokásból Romániának nevezünk, normaidegen terrénum: képtelen egyértelmű rendelkezések, szabályok, törvények kigyöngyözésére, és impotens azok betartásának szavatolására. Ez a tulajdonképpeni normális Románia. Ahol nincs határozott, tól-ig intervallum, nem létezik következetesség, ismeretlen a pálya és annak szabályzata. Játék van, pontosabban át-, meg kijátszás, testcsel, egyéb firkák, stiklik, „megoldások”. 

 

Amúgy ez a maszkos sztori valóban komoly közbiztonsági kérdés: a körözött alvilágiak remekül húzódnak meg egy profin applikált pofaparaván mögött, a feketébe öltözött maszkos fiúk pedig, akik a korrupció élharcosaiként égtek bele a köz vizuális memóriájába, bevetéskor, gondolom, szintén pluszmaszkot kell hogy viseljenek, ami a nyárelő hevét tekintve, tényleg emberpróbáló mutatvány. Mint ahogyan ideget edző honi politikai elitünk álarcos alakoskodása, amit ötlettelenül erőltetnek, pedig már rég (J. E. 30-tól) álca van rajtuk, ezért esetükben luxus, vagy legalábbis redundáns a maszkos parádé, főleg így farsang után majdnem három hónappal.

PS.

Mire pontot tettem a szövegre, jön szembe a hír, hogy a Szenátus minden egyes állampolgárnak 30 db. maszkot utalna ki ingyen, és csak a képviselőknek kell rábólintaniuk. A szocdemes és proromániás indítványt ugyan nem utasította el a liberális tábor, de populistának nevezte a plénumban egyik kormánypárti honatya, hozzátéve, hogy csak a rászorulóknak kellene ingyen orcaálcát osztogatni.

Kimaradt?