Bogdán Tibor: Ki kapta a pofont?

Jókora pofont kapott Románia az Emberi Jogok Európai Bíróságtól.

Persze, ragozhatjuk, részletezhetjük, hogy a pofont nem is Románia, hanem csak az Alkotmánybíróság, a volt igazságügyi miniszter, Tudorel Toader, a szociáldemokrata párt, a főügyész törvényszegő eltávolítását támogató akkori parlamenti többség – a pofon mégis ott vöröslik valamennyi romániai intézmény, egész Románia arcán.

Még akkor is, ha az igazságszolgáltatás elleni elképesztő támadás elkövetői közül csupán egy személy került börtönbe – de ő is egészen más ügyben –, mások viszont megmaradtak felelősségteljes tisztségeikben, Toader pedig rektorként még mindig ott trónolhat egy rangos iași-i felsőfokú oktatási intézmény élén, a diákok követelése ellenére és a romániai egyetemi világ nem kis szégyenére.

De elcsattant az a képzeletbeli saller Románia vezetőjének, Klaus Iohannis államfőnek az orcáján is, hiszen amikor példát kellett volna mutatnia ország-világ előtt, amikor bizonyságot kellett volna tennie bátorságáról, áldozatkészségéről, szó nélkül rábólintott a Kövesivel szemben elkövetett igazságtalanságra, nyilván attól rettegve, hogy felfüggeszthetik tisztségéből.

De az még semmi, hogy szó nélkül aláírta Kövesi menesztését. Ám annyira gyáva volt, hogy szóvivőjét bízta meg a taláros testület döntését elfogadó határozatának nyilvánosságra hozatalával anélkül, hogy legalább megköszönte volna a főügyész addigi munkáját. Annyi méltóság sem volt benne, hogy utólag nyilvánosan megbánja tettét – amelyet állítása szerint a taláros testület kényszere alatt tett meg, márpedig az ország hivatalosan legtájékozottabb embereként illett volna tudnia, hogy még az Alkotmánybíróság iránti feltétlen tisztelet sem kényszeríthet rá senkit arra, hogy törvénytelen, erkölcstelen, alkotmányellenes cselekedetet kövessen el. Feltehetőleg lelkiismeret-furdalása sem volt soha. (Igaz, ehhez lelkiismeretre is szükség lenne).

Ezzel pedig maga is cinkostársa lett mindazoknak a bűnözőknek, akik ellen – legalábbis elvileg – harcot hirdetett.

Az európai bíróság ítélete után most naponta mennydörög a „penálok” ellen, elmarasztalja, megbélyegzi, pocskondiázza politikai ellenfeleit, mindenkit, aki ellenszegül az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló önkényes döntéseinek – ideértve természetesen a magyarokat is. Világos, hogy az európai bíróság döntéséből politikai hasznot kívánna kovácsolna magának és pártjának.

De ne feledkezzünk meg azért az Alkotmánybíróságak csúfolt „Dorneanu-klikkről” sem, amely jó ideje igencsak furcsa, zavaros, dodonai döntéseiről vált ismeretessé, amelyeket még a kilométernyi hosszúságú megindoklásai sem tesznek érthetővé.

A testület kilenc tagját politikailag, politikusok jelölik, három tagot a képviselőház, hármat a szenátus és hármat Románia elnöke nevez ki. A talárosoknak ehhez még csak különösebb jogi szaktudásra sincs szükségük, az alkotmánybírók közül többen alkotmányjogászi felkészültséggel sem rendelkeznek.

A kinevezett tagok természetesen hálával tartoznak kinevezőiknek, a politikusoknak, és nem is maradnak adósok – holott az Alkotmány szerint az Alkotmánybíróság bíráinak függetleneknek kellene lenniük.

A taláros testület hivatalosan az Alkotmány felsőbbségének biztosítója. Feladatai közé tartozik egyebek között dönteni a törvények alkotmányosságáról, megoldani a közhatóságok közötti alkotmányos jellegű jogvitákat, határozni a törvények és rendeletek alkotmányellenességi kifogásairól.

Az Alkotmánybíróság tehát jelenlegi formájában semmiképpen sem felel meg rendeltetésének, hiszen évek óta megszűnt csak alkotmányossági szempontokat tiszteletben tartó, semleges bírónak lenni, döntései mindinkább politikai jelleget öltenek, ezért sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A taláros testület ma már a hatalmi ágak egyikévé vált – holott hatáskörébe „csak” az egyes hatalmak alkotmányos határainak megállapításának ellenőrzése tartozna.

Az Alkotmánybíróság részben átvette az államfő, a kormány és a parlament hatásköreit. Kihasználva, hogy egyetlen intézmény sem ellenőrizheti tevékenységét, rendszerint visszaél hatalmával, politikai döntéseket hoz. Ezt tette Kövesi elmozdításánál, amikor is abszolút hatalmat adott a rossz emlékű Tudorel Toader igazságügyi miniszternek, és így cselekedett akkor is, amikor alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a kijárási korlátozásokat megszegőkre kirótt (valóban túlzó) büntetéseket – amelyek viszont mégiscsak a közösség javát szolgálták.

És nem tett másképp legutóbb sem, amikor alkotmányellenesnek nyilvánította a különleges nyugdíjak megszüntetésére vonatkozó törvénytervezetet, figyelmen kívül hagyva egyebek között az állampolgárok egyenlőségének alapvető elvét.

Igaz, ez a döntésük legalább senkit nem lepett meg, hiszen még az ötven alatti IQ-val rendelkezők számára is világos volt, hogy csak nem fognak lemondani sokezer lejes speciális havi nyugdíjaikról?

Kimaradt?