banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Bogdán Tibor: Ketyeg az óra, avagy a villamos dilemma

Egyre sűrűbben hangzik el hazai és nemzetközi orvosok, egészségügyi szakértők részéről, hogy lassan meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal, életünk végéig tartanunk kell egymás között a másfél-két méteres távolságot, maszkot kell viselnünk

Persze, végül is mindent meg lehet szokni, pontosabban: mindenhez hozzá lehet idomulni. Túléltük a háborúkat, a korábbi világjárványokat, éhínségeket, és még az életfogytiglani börtönbüntetést is kibírta eddig minden elítélt… 

Igen ám, csakhogy vajon meddig működhet még a bankóprés? Mikorra éljük fel többnyire szerény megtakarításainkat? Előbb-utóbb ki kell fizetnünk az állammal szembeni tartozásainkat, adóinkat, illetékeinket – főleg, ha anyagi forrásaink kiapadása után az államtól várunk segítséget. Meg aztán az állam sem növelheti a végtelenségig költségvetési hiányát, ha csak nem akarja azt, hogy a külföldi beruházók végső búcsút vegyenek az országtól, és a Román Nemzeti Bank sem költheti el teljes valutakészletét a lej védelmére – mert mi lesz majd azután?

Persze, a nyugati országok eléggé gazdagok ahhoz, hogy a kialakult válságos gazdasági helyzetben egy darabig még bírják cérnával… Ám azért már így is fenyegető, hogy az Európai Unióban 60 millió munkahelyet veszélyeztet a járvány, az Egyesült Államokban pedig pár hét alatt megszűntek az utóbbi évtizedben létrehozott munkahelyek…

De mi lesz a szegényebb államokkal – mondjuk Romániával? Ahol máris több mint egymillió munkaszerződést függesztettek fel a sürgősségi helyzet bejelentését követő rövid időszakban?

Ne is álmodjunk arról, hogy megúszhatjuk azzal a világjárványt, ha otthon ülve csendben kivárjuk, ameddig a vírus meggondolja magát és nyomtalanul eltűnik. Egyrészt ugyanis fogalmunk sincs róla, hogy mikor gondolja meg magát a vírus – másrészt az sem biztos, hogy eltűnik-e egyáltalán. Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet újabban megjelent betegségekkel foglalkozó főosztályának vezetője nemrégiben megkérdőjelezte, hogy a koronavírusban megbetegedett személyekben kialakuló ellentestek megvédenek-e minden esetben az újabb fertőzéstől. A londoni Imperial College globális egészségüggyel foglalkozó professzora, David Nabarro pedig egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a koronavírus elleni védőoltás sem nyújt teljes biztonságot a kórokozóval szemben. A koronavírusok egyetlen fajtája ellen sem sikerült ugyanis százszázalékosan ható oltóanyagot előállítani.

Az érintett országok gazdasága pedig – és világjárványról lévén szó, nyugodtan beszélhetünk az egész világgazdaságról – aligha bírja el hosszú ideig a „víruskezelés” jelenlegi módszerét, amely ötven vagy akár száz évvel is visszavetheti a gazdaságot. Már most világszerte számolnunk kell a munkanélküliséggel, tízezrével szűnnek meg vállalatok, beindult a személyi csődök sorozata, amit aztán rövidesen az általános szegénység, és a vele járó éhínség követ. Nyomukban pedig jönnek a lázadások, következik a teljes káosz…

Olaszországban a kétségbeesés oda vezetett, hogy szervezett embercsoportok fosztják ki módszeresen az élelmiszerüzleteket, Oroszországban utcai tüntetésekre került sor a karantén ellen, akárcsak Párizs külvárosában, az Egyesült Államok több államában is utcára vonultak az emberek, az ortodox húsvét alkalmából pedig Romániában is több helyen összetűztek a karantén helyett mindenképpen húsvétozni akarók a karhatalommal…

Elkezdett ketyegni egy láthatatlan óra.

Mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy sürgősen meg kell oldani a fenyegető szociális bomba mindent elpusztító robbanását, ezért haladéktalanul újra kell indítani a gazdaságot, a rendelkezésre álló erőforrásokat erre a célra kell összpontosítani. 

Jelenleg viszont a fő figyelem a járvány humanitárius vonatkozásaira: a fertőzések megelőzésére, a halottak számának csökkentésére irányul, ami tömeges otthonmaradást követel meg, ez pedig halálos csapást jelent a gazdasági életre.

Kemény csapdahelyzet elé kerültünk: választani kell a gazdasági élet újbóli talpra állítása, illetve emberi életek megmentése között. 

Úgy tűnik, egyes országok máris döntöttek erről: Németország, Ausztria, Olaszország, az Egyesült Államok a gazdaság fellendítése érdekében enyhítene a kijárási korlátozásokon.

Az emberi életek védelmezői cinikusnak tartják, hogy emberéleteket áldozzanak fel gazdasági érdekekért. A gazdaság újraindításának hívei viszont – egyebek között éppen az utóbbi kilencven esztendő gazdasági válságaira hivatkozva – azzal érvelnek, hogy a gazdaság összeomlása úgyszintén emberéleteket követel, hiszen tömeges öngyilkosságokhoz vezethet. 

A maga módján mindkét tábornak igaza van.

Alighanem mérlegre kell tennünk az egymással gyökeresen szemben álló álláspontokat és a haszonelvűség szellemében kell majd döntenünk, miként küzdhetőek le a járvány gazdasági és emberi veszteségei, a legkisebb áldozatok árán.

Várhatóan kompromisszumos megoldás születik majd: bizonyos szigorítások továbbra is életben maradnak, vagyis az emberéletek megmentésének céljából veszítenek hatékonyságukból a gazdasági intézkedések, cserében viszont a kijárási tilalom gazdaságot szolgáló lazításai feltehetően emberéleteket követelnek. 

Egyszóval a villamos dilemma – „trolley problem” – néven ismeretes etikai probléma előtt állunk, amelyet először Philippa Foot brit filozófus vetett fel, 1967-ben. Egy elszabadult villamos száguld egy olyan vágányon, amelyen öt ember van lekötözve, a járművet viszont egy váltó segítségével elterelhetjük egy másik sínre, ahol csak egy lekötözött ember fekszik. 

A kérdés az, hogyan válasszunk olyan helyzetekben, amikor nincs jó megoldás. Döntsünk-e a legelfogadhatóbb megoldás mellett – állítsuk át a váltót –, vagy tartsuk magunkat az erkölcsi elvhez, amely tiltja az ember életének kioltását?

Az elmúlt 50 évben filozófusok ezrei morfondíroztak már a kérdésen: etikus-e, ha tettlegesen hozzájárulunk valaki halálához akkor, ha tudjuk, hogy ezzel többek életét megmenthetjük?

Romániában azonban a dilemma minden bizonnyal nem okoz problémát. Nekünk ugyanis már hatalmas rutinunk van a rossz lehetőségek közötti választásban. 

Kimaradt?