banner_JDQaHo29_MASZOL2.jpg
banner_MAAswJYr_MASZOL1.jpg

Bíró Béla: A koronavírus forgatókönyvei

A járványok kialakulása és lefolyása, mint minden természeti folyamat – a vírus jellege, az érintett népesség életkori megoszlása, immunrendszerének sajátosságai, az egészségügyi rendszer fejlettsége, a politikai elit rugalmassága és számos más tényező által meghatározott – matematikailag viszonylag jól modellezhető folyamatsorokba szerveződik.

A koronavírus legfontosabb jellegzetessége (azon túl, hogy nagyon könnyen fertőz) az, hogy erősebb immunrendszerű egyének esetében gyakorlatilag tünetmentes (bár egy ideig fertőző is) marad, az idősebb korosztály, a még formálódó immunrendszerű csecsemők vagy a meggyengült immunrendszerű fiatalabbak esetében pedig súlyos, gyakorta halálos kimenetelű kóreseteket produkál. 

Szakemberek szerint lényegében ebből a három sajátosságból fakad, hogy a koronavírus az orvostudomány mai fejlettsége mellett is viszonylag rövid idő alatt világjárványt válthatott ki. Amint azt Stephan Flasche, a londoni School of Hygiene and Tropical Medicines professzora a Charlotte Pottsnak adott Die Welt-beli interjúban elmondotta, a kutatás általában abból indul ki, hogy az összes fertőzés 10-20 százaléka olyan betegektől ered, akik semmiféle tünetet nem mutatnak. A védekezési stratégiák azonban (elkerülhetetlenül) azokra koncentrálnak, akiknek már tünetei vannak. 

De nagy valószínűséggel még a fenti hipotézis is alábecsüli a veszélyt. A kór olaszországi elterjedtségének egyik oka is az lehetett, hogy akadt néhány eset, mely az érintettek számára is észrevétlen maradt. Ezek az emberek akadálytalanul fertőzhettek. Ráadásul logaritmikus arányban, azaz minden „lépésben” a fertőzések száma egy tízes szorzóval gyarapodhatott. Mire az első megfertőzött személy elhalálozott, és az esetleges vírusos fertőzés gyanúja felmerült, már 1000 ember hordozta magában és terjeszthette a kórokozót. Ráadásul az is kideríthetetlen maradt, hogy ki lehetett az az ismeretlen (tudományos terminussal az őspaciens), aki behozta az országba a kórt.

Annak oka, hogy Kína és Dél-Korea viszonylag hamar felülkerekedhetett a fertőzésen, a két állam kormányzata által hozott drasztikus megelőző intézkedéseknek és nem utolsó sorban a lakosság (Nyugaton nehezen elképzelhető) fegyelmezettségének volt köszönhető. De ezekre az országokra is jellemző volt a járványgörbe általános vonása, hogy ugyanis – Flasche szavaival – „az előtt lesz a legrettenetesebb, mielőtt javulni kezdene a helyzet…”

Az egyes államokra vonatkoztatva a fertőzöttek puszta száma nem sokat mond, jóval pontosabb képet nyújt a helyzetről az egy millió lakosra számolt esetek (s ezen belül az elhalálozottak) száma. Ilyen szempontból a nyugati államok fertőzöttsége máris messze meghaladja Kína vagy Dél-Korea fertőzöttségét. A Politico című, Brüsszelben megjelentetett angol nyelvű lap naponta hozza Európa térképére vetítve a számarányokat. A március 21-ei adatok szerint Olaszországban egy millió lakosra 777,7- , Spanyolországban 436,6-, Norvégiában 351,8-, Németországban 224,3-, Hollandiában 194,7-, Svédországban 162,3-, Franciaországban 168,4 fertőzött esett. Kelet-közép Európában a csehek „vezetnek” 77,8 fővel, őket követik a szlovákok 25,1- el, a bolgárok 18,6-tal, a románok 16-tal, a lengyelek 10,9-cel, a magyarok 8,8-cal. Azóta persze az arányok változtak, de az országok zömére a növekedés jellemző. Anglia, Csehország és Spanyolország kivételével, ahol enyhe (és sokak szerint csak átmeneti) csökkenés volt észlelhető.

Ami az elhalálozásokat illeti, abban is Olaszország vezet, ahol március 18. és 21. közt 1 500 halálesetet regisztráltak. Ez napokra lebontva jóval több, mint a járvány tetőzésének napjaiban, a nagyságrendekkel népesebb Kínában. Világszinten a halottak száma meghaladja a 10 000-et. A járvány terjedésének tempójára jellemző, hogy az első százezer fertőzés három hónap alatt következett be, a következő százezerhez viszont már pusztán 12 napra volt szükség. 

Az Európa és Kína közti különbség oka a kínai orvosok szerint az, hogy bár az európaiak is elkövetik ugyanazokat a hibákat, melyeket kezdetben ők elkövettek, azaz az egészségügyi személyzet maga sem veszi elég komolyan a veszélyt, a drasztikus és mindenki által szigorúan betartott szabályok Kínában végül is valóban hatékonyaknak bizonyulhattak. Pedig kezdetben Kínában is több mint félszáz orvos és egészségügyi alkalmazott esett áldozatul a fertőzésnek. Nyugaton a helyzetet súlyosbítja, hogy a fiatalok jóval felelőtlenebbek, mint az ázsiaiak, nem hajlandóak lemondani a dolce vitáról. Az egyetemek és iskolák bezárását zömmel mulatozásra, strandolásra, összejövetelekre „használják”.

Ami bizonyos mértékig érthető, hiszen őket, legalábbis úgy vélik, közvetlen veszély nem fenyegeti. Legalább mihamarabb túlesnek a fertőzésen, hogy azt követően immunissá váljanak. A 65 év fölöttiek különben is csak nyűgnek vannak. A maguk maradi eszméivel, nevetséges erkölcseikkel és szokásaikkal csak tönkretehetik a zöld tüntetések során kialakított fesztiváli hangulatot. 

A politikusok tehát bajban vannak, mert – főként a mai kiélezett politikai helyzetben – a fiatalok szavazataira is rá vannak utalva. (Sőt, egyre inkább azokra...) Ráadásul a vírussal folytatott harc (mint minden összetettebb jelenség) paradox aspektusokat is implikál. Mert minél inkább lassítjuk a járvány lefolyását, annál tovább kell elviselnünk a politika által „ránk kényszerített” korlátozásokat.

A matematikusok a járvány lefolyásának három forgatókönyvét különböztetik meg. 

Az első a fatalista: lesz, ahogy lesz. Úgysem rajtunk múlik. Ez esetben a járvány logaritmikus skálán bontakozik ki. E szerint a „modell” szerint a járvány csúcsán egy Németország méretű államban egyidejűleg 500 000 ember szorul intenzív osztályon való ellátásra. De az intenzív osztályokon még a világ egyik legfejlettebb államának számító Németországban is csupán 30 000 ágy áll rendelkezésre. Következésként néhány hónap alatt legalább 700 000 ember ítéltetik halálra. Május közepére a fertőzöttek száma 22,5 millióra növekszik, de aztán július elejére az újabb fertőzések már nem haladják meg 100 000-et. A járvány fokozatosan lecseng. Akárcsak a középkorban…

A második lehetőség a fékezett modell, melyben a folyamatgörbe laposabbá válik. Az emberről emberre terjedő fertőzések száma a fölösleges személyi kapcsolatok az érintettek túlnyomó többsége által komolyan vett kiiktatásával mérséklődik. Az első „modell” szerint egy fertőzött átlagosan 2,7 személyt fertőz tovább. Ez az érték azonban mérsékelhető. Március 1-től május 1-ig a fertőzöttek száma egyharmadára csökkenthető, és továbbra is az így kapott értéken maradhat. A 22 millió fertőzött helyett júniusban „pusztán” 8 millió lesz, s a fertőzöttek száma szeptemberre 100 000 alá esik. De az egészségügyi rendszer még ebben az esetben is összeomolhat. A járvány csúcsperiódusában 200 000 ember szorulhat egyidejűleg intenzív ellátásra, azaz tízszer több, mint ahány ágy rendelkezésre áll. A halottak száma ez esetben is elérheti az 500 000-et.

A harmadik variáns az úgynevezett lapos folyamatgörbe. Ez esetben – drasztikus módszerekkel – oly mértékben sikerül leszorítani a fertőzések számát, hogy az intenzív osztályokon rendelkezésre álló helyek számának feleljen meg. (A modell szerint ez kb. 24 000, hiszen az intenzív osztályokon nem csupán a járvány áldozatait kell ápolni.) Ez esetben maga a járvány 2021-ig eltarthat. A csúcs ekkor 2021 januárjára esik. 450 000 fertőzöttel. A súlyos betegek száma így már 15 000-re csökken. Igaz, az áldozatok száma ez esetben is rémisztő, hiszen 100 000 embernek kell meghalnia, de ez is jóval kevesebb, mint a másik két szcenárióban. 

Ennek a variánsnak a hátránya az, hogy Christian Drosten szavaival „nem valamiféle sprint, hanem hosszadalmas és kimerítő maratoni futás.” Annál is inkább, mert ez esetben a lakosság egy jelentős része el sem kaphatja a fertőzést, s ezért a megszorításokat – a járvány kiújulásának megakadályozása érdekében – jó ideig továbbra is fenn kell tartani. 

Remélhetően nem túl sokáig, mert előbb-utóbb meglesz majd az oltás is. S úgy térhetünk vissza korábbi életünkhöz, hogy az már nem lesz ugyanaz. Bölcsebbek leszünk, mint korábban voltunk. 

Remélhetően a környezeti válság perspektívájában is.

Kimaradt?