banner_JDQaHo29_MASZOL2.jpg
banner_MAAswJYr_MASZOL1.jpg

Bartha Réka: Kedves Állam bátyuska!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani mindazért, amit a gyermekem jólétéért és épüléséért szándékozol tenni. Tudom, hogy egy sajátos – számomra teljesen érthetetlen – jósággal ebben jársz akkor is, amikor a gyermekpénzt értékjegy formájában „biztosítanád” be számára. Úgy értettem, hogy mintegy garanciaként helyeznéd el ezt anyai kezembe, miszerint tutira a csöppségemre fogom elkölteni azt a böhömnagy juttatást, amelyet neki szántál.

Bátyuskám, tényleg nem tudom, miért van ez, de intézkedésed egy másik „demokráciát” juttat hirtelen eszembe, amelyben szintén „rációra” és „értékjegyre” osztogatták a felnőtt és kevésbé felnőtt állampolgárok jogait. Ebben, hozzád hasonlóan, Állam bátyuska elődöd döntötte el a 18 évét betöltött és az összes kötelező oltással rendelkező polgára helyett, hogy miből mennyi és mire jár. Persze, ha netán – valamely isteni szerencse folytán! – jut is abból, ami járna esetleg.

Eszedbe szeretném juttatni ezúton, hogy éppen elég idő telt el azóta. Harminc év alatt én is felnőttem, ivarérett nőként gyermeket szültem, és egy teljesen speciális, de mindenféle kelet-európai frusztrációkkal megszórt határozottsággal immáron kijelenthetem: magam is gondját tudom viselni gyermekemnek. Sőt, még a jövőjét is meg tudom tervezni, bármennyire furcsa számodra ez. Nem kell neked ebbe besegítened, beleszólnod, isten őrizz! Egyetlen kérésem van csupán: hagyjál élni minket! Ha nem akarsz pénzt adni, akkor ne adj, de ne csúfolódj velünk, ne próbálj úgy kezelni minket, mintha gyermek nevelne egy másik gyermeket, akinek halvány ibolyája nincs arról, hogyan kell a javára cselekedni!

Itt tenném hozzá még azt is: ha a gyermekem jólétére és épülésére – amelyért most éppen körbeaggódod a fejed – havonta csupán azt az összeget költeném el, amelyet te kirendeltél számára, akkor már régen felkopott volna az állunk. Neked pedig, kedves bátyuskám, nem kellene ránk elköltened az aprópénzeidet! De pech, kedves felnőtt rokon, túléljük ezt is!

Azonban hadd mondjam el ugyanitt: igazából nem is értem, milyen jogon mondod meg te azt nekem, hogy azt a nyavalyás 150 lejt, amit havonta folyósítasz, hova tegyem (most így hirtelen lenne egy-két, nem túl szalonképes lokáció, amit megjelölnék, de inkább hagyjuk, mert nem ez a lényeg)?!

Drága Állam bátyuskám, éppen az imént említettek miatt gondoltam ki azt, hogy a tőled kapott szimbolikus gyermekpénzt a gyermekem jövőjére teszem félre. Születése óta ugyanis tanulmányi biztosítást fizetek az említett összegnek megfelelő havi részlet formájában.

Teszem mindezt azért, hogy amikor majd a legeslegjobb esetben is csoszogni fogok egy – neked köszönhetően! – szintén szimbolikus nyugdíj felé és vélhetően elég szerényen tudom majd támogatni a főiskolai oktatását és egyéb tanulmányait, legyen majd egy kis összegecske a tanuló gyermekem lelke fölött, nekem pedig valamiféle látszólagos nyugalmam, hogy anyaként biztosítom számára azt, amire te viszont nem adsz csöppnyi lehetőséget sem: a jövőjét!

És őszintén, ennek a biztosításnak egyre nagyobb hasznát látom, hiszen nem szeretném, ha a lányom hozzád hasonlítana: üresfejű, tájékozatlan, de tudálékos, pöffeszkedő és beképzelt hólyag lenne, aki azt hiszi, hogy a hátsóján potyog ki a spanyolviasz! Erre lenne valamiféle „biztosíték” az említett tanulmányi biztosítás…

Azonban, ha az intézkedésed valamely istencsapás folytán mégis megvalósulna, akkor arra kényszerülök majd, hogy az „értékjegyet” beváltva megjelenjek a biztosítóház ajtajában két necc pityókával, öt tojással és három zacskó gumicukorral, és a tőlem telhető legnagyobb udvariassággal megkérdezzem: elfogadják-e, hogy gyermekem havi részletét ezután természetben fizessem, mint az ókorban valamikor, a civilizáció kezdetekor?

Drága, jóságos szívű Állam bátyusom, nem tudom, mit fognak erre válaszolni, de ha majd magyarázatot kérnek arra, hogy miért hanyagolom lazán több ezer év fejlődéstörténetét, akkor hozzád fogom irányítani őket, hogy te magad fejtsd ki nekik. Hiszen te mindent is tudsz, amint azt már több ízben tapasztaltuk!

Levelem zárszavaként azt szeretném még tudomásodra hozni, hogy ezek után már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a jövőnket – amelyet be akartam biztosítani, hiszen nem bízom benned, és erre rendesen rászolgáltál már az eddigiekben is – veled vagy a közeledben képzelem el. Őszintén, azt gondolom, hogy az az Állam bátyuska, aki felnőtt rokonait nem tekinti felnőttnek, sok egyéb disznóságra is képes!

Úgyhogy maradok tisztelettel addig, amíg végképp elegem nem lesz az effajta ügyködéseidből!

U.i.: Úgy hírlik rólad, hogy te vagy az ország politikai „reménysége”, az a „kisebbik rossz, ami egy nagyobb rossz után” jött. A röhögő görcs már itt letepert, de igazából hangosan csak akkor nevettem, amikor meghallottam azt, hogy „nemzeti liberális” a „kriptokommunista” helyett.

Kimaradt?