Bogdán Tibor: Becsület, hősök, keserű emlékek

Néhány pofont leszámítva – az erős rendőri biztosításnak köszönhetően –, nem lett balhé a szélsőjobbos-neonáci-hungarista magyarországi csoportok budapesti, városmajori ünneplők, valamint az antifasiszta ellentüntetők között.

Az ünneplők a „becsület napja” néven a hetvenöt évvel ezelőtti akcióra emlékeztek, amikor is a budai Várba szorult német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni az orosz ostromgyűrűből, a húszezer halottat követelő, amúgy viszont teljesen fölösleges akciói résztvevőit pedig „hősöknek” tartják.

Most sokáig vitatkozhatunk azon, hogy voltaképpen mi is a becsület, és hősöknek tekinthetők-e azok, akik a körbezárt Budapest reménytelen védelmével csak a náci Németország agóniáját, az értelmetlen szenvedéseket hosszabbították meg.

Maradjunk abban, hogy a demokráciában mindenkinek lehet véleménye, bárki bármit megünnepelhet és akár hősöknek is nevezheti a Budapestről menekülő SS-katonákat és nyilasokat. És feledkezzünk meg nagyvonalúan arról, hogy Magyarországon (is) törvény tiltja az önkényuralmi rendszerek szimbólumainak használatát, márpedig a megemlékezést követő Kitörés-emléktúráról – amelyen a résztevők bejárják a menekülők által megtett utat –, nem hiányoztak a náci jelképek.

„A horogkeresztes erdei masírozást” a szervezők politikamentes, megemlékező teljesítménytúrának hirdetik – amely valóban, annyira „politikamentes” volt és annyira nem volt „náci”, hogy nem hiányoztak az SS-egyenruhák, a Hárs hegyi ellenőrzőközpont fölött náci zászló lobogott, másutt Hitler-portrét akasztottak a sátor falára, a katonai tábornak berendezett ellenőrző pontokon horogkeresztes pecsétet nyomnak a túrafüzetbe az SS-katonának öltözött szervezők, a túrát tízszer teljesítők pedig – horogkeresztet kapnak.

De mondom, borítsunk fátylat minderre; meggondolatlan, a történelmet nem ismerő, a neonáci propaganda által megtévesztett emberek játsszanak bármivel – ha szüleik ezt megengedik későn érő gyermekeiknek.

A gond nem ezzel van.

A gond azzal van – amint az Átlátszó alapos elemzéséből is kiderül –, hogy a sportesemény mögé bújtatott szélsőjobbos jelmezbált a magyar állam kézen-közön támogatja. Így voltaképpen a magyarországi adófizetők is pénzelik mindezt – a meggyőződéses antifasiszták is és azok is, akik családjukat, barátaikat veszítették el a náci megszállás alatt.

A túra hivatalos szervezője a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet (HHTE) például 2018-ban elszámoltatta az akciót a működésének támogatására kiutalt közel egymillió forintból; a túrázók egy másik társasága anyagilag szintén támogatta a rendezvényt, ugyancsak állami pénzekből. Utóbbi szervezet ráadásul a Budapest Kupa sorozat akciójaként szerepelteti a náci túrát.

A HHTE két alelnöke, Schödl Dávid és Moys Zoltán egyben résztulajdonosa a Dextramedia kft cégnek. (Zárójelben: Moys Zoltán egyébként az országgyűlés alelnökének, Lezsák Sándornak a veje – de hát ilyenszerű véletlenek gyakran akadnak, főleg ilyen esetekben).

A lényeg az, hogy a Dextramedia külső gyártóként dolgozik a Duna TV-nek, egyben azt is mondják róla, hogy korábban, még az N1 TV híradójában Hitlerről zengett ódát. De mondom, vannak efféle véletlenek. A közszolgálati televíziót ez azóta sem zavarta, akárcsak a Dextramédia félreérthetetlenül szélsőjobboldali beállítottsága sem, márpedig a Dextramédiánál jegyeztek be olyan szélsőjobboldali, nácibarát honlapokat is, mint a HHTE honlapja, a kitorestura.hu, a hvim.hu és a hvim.org, a magyarsziget.hu, a szentkoronaradio.hu, a toroczkailaszlo.hu, a zagyvagyula.hu, és a nemzetifront.hu is.

A Dextramedia 2011 óta csak az MTVA-val mintegy 772 millió forint értékben szerződött, egyebek között ő gyártja a közmédia csatornáin sugárzott Hazajáró és Hagyaték műsort.

Utóbbiban a jobboldali körökben divatos elméleteket visszhangzó „szakértők” magyarázzák a múlt eseményeit, legalábbis igencsak furcsa nézőpontból – természetesen megint csak közpénzből.

A Jobbik felkérésére korábban ők készítették el az Út a győzelemig Gyöngyöspatán című, romaellenes „demonstrációs anyagot”.

Manapság viszont köztudott, hogy a Fidesz és a Jobbik nincsenek köszönő viszonyban, kissé érthetetlen tehát, hogy a kormánypárt által irányított közmédia miért dolgozik együtt mégis a Dextramédiával.

Sajnos, a tragikus eseményről, a kitörésről való megemlékezést a hatalom, ki tudja miért, teljesen átengedte a szélsőjobboldalnak, állami, önkormányzati rendezvényekre jó ideje nemigen került sor.

Igaz, idén legalább biztató tényként könyvelhetjük el, hogy két ellenzéki és egy fideszes budapesti kerület végül is együtt emlékezett meg a sikertelen kísérletről. És tette mindezt méltóságteljesen, senkit emlékeit nem sértve meg, az történteket józanul felmérve.

Hiszen a háromnegyed évszázaddal ezelőtti esemény kapcsán nem csak a szélsőjobbnak van mire emlékeznie.

A keserű emlékek ott élnek mindenkiben, hiszen senki sem felejthette el, mit éltek át az ostrom hosszú hetei során Budapest ártatlan, kiszolgáltatott lakosai, a felszabadítók által megerőszakolt nők, a „málenkij robotra” elhurcolt férfiak, nem lehet elfelejteni a mérhetetlen szenvedést, a halottakat, a lerombolt főváros borzalmas látványát.

És igen, persze, emlékeznünk kell azokra is, akik fölöslegesen meghosszabbították a rémségeket.

A „védőkre”.

Akik közül azonban nagyon sokan maguk is csak háborúba kényszerített, a „végső győzelem” őrületéért koncnak odadobott, vagy csak a náci eszmék által megtévesztett egyszerű kisemberek voltak – akikből talán még a jószándék sem hiányzott.

Kimaradt?