banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Kustán Magyari Attila: Keserű kenyér

Soha nem kóstoltam Srí Lanka-i kenyeret, de kíváncsi volnék rá. Valószínűleg hiába próbálkoznék a ditrói kenyérrel, mert nem venném észre rajta a két pék keze nyomát.

Akkor meg mi a probléma? A Migránsmentes Ditró és Ditrómentes Migráns csapott össze a napokban – két tábor tulajdonképpen, amelyik önmagában nem fekete-fehér, de élesen elválasztható egymástól. Az első tábor az, amelyik fél vagy gyűlöl, vagy mindkettő, és teljesen elutasítja a Srí Lanka-iak jelenlétét (ők persze csupán szimbólumai egy globális jelenségnek egy kis székelyföldi faluban). A második tábor, amelyik elítéli a gyűlöletet, de morális felsőbbrendűségétől csak ritkán szabadul. Hiszen felvilágosult, tanult, nyitott.

Nem akarok középen állni. Egyértelműen az utóbbiak közé tartozom, akik szerint szomorú és kínos az, ami Ditróban történik. De nem akarok azokhoz sem csatlakozni, akik mindezt letudják azzal, hogy butának és gonosznak nevezik embertársaikat.

Ebből a szempontból egyetértek Hannah Arendttel, aki a holokauszt kapcsán a gonosz banalitásáról írt – arról a gonoszságról, amelyik ott van a tömegekben, könnyen manipulálható, megindokolható, felerősíthető. Amelyikhez nem kell Hitlerré válni, elég sokáig nézni adott televíziócsatornákat, és a hírkeretezésükön belül csatornázni a félelmeket.

Mi történik valójában?

Románia félperifériás ország. Ez azt jelenti, hogy – többnyire az EU-n belül – Nyugatra vándorol a kelet-európai munkaerő, nemcsak a jobb megélhetés, de a kiszámíthatóbb, „civilizáltabb” világ miatt. Ez azonban munkaerőhiányt idéz elő az érintett országokban, ahol a még olcsóbb munkaerőt igyekeznek bevonzani. Ez a globális kapitalizmus szerkezetéből adódik, és valóban komoly problémákat okoz – nemcsak azért, mert gyűlöletet és félelmet kelt a mozgás, hanem azért, mert a kivándorlás nem elsősorban kalandvágy, hanem szükséglet, és nem mindig tesz jót azoknak sem, akik az alanyai. Itt érdemes önmagunkra is gondolni: hány erdélyi magyar frusztrált, amiért nyelvi problémái vannak, nehezen illeszkedik be egy más kultúrába, ahol jobban kell figyelnie, hogy jól megszokott véleményeit palástolja stb.?

Ez az örökös, jobbára egyirányú mozgás tehát Romániát is érinti. A ditróinak nem felel meg az éhbér, de a Srí Lanka-i örvend neki. Kinek van igaza? Hibás a vállalkozó? Gyakran igen, mert hogyha jól működik a vállalat, igazán elkülöníthetne nagyobb összegeket arra, hogy embertársait – aki az ő tőkéjét is gyarapítják munkájukkal – megfizesse. De gyakran a vállalatok, különösen a kisebbek, hónapról hónapra élnek, miközben a munkavállalók természetesen elégedetlenek. Nem könnyű igazságot tenni, minden eset egyedi.

Kinek van igaza?

A Srí Lanka-i pékek – akik esetében szerintem teljesen mellékes, hogy buddhisták, keresztények, muszlimok vagy ateisták – dolgozni jöttek ide, mert felkínálták nekik a lehetőséget. Éppúgy, ahogyan mi is Nyugatra megyünk. Ha azt gondoljuk, hogy különbség van mégis, érdeklődjünk kelet-európaiakról Brexit-pártiaknál.

Azok a félelmek, amelyek szerint a „családegyesítés” tömegeket vonz majd egy nem túl fényes székelyföldi faluba, persze nevetségesek. De nem érdemes ezeket sem elhessegetni könnyedén, és azzal sem hiszem, hogy mindent megmagyarázunk, ha a magyarországi menekültellenes üzeneteket emlegetjük. Egy zárt kisközösség teljesen másként működik, mint egy nagyváros. Székelyföld márpedig sok tekintetben amolyan zárvány, legalábbis egy jelentős réteg számára az.

Erre tevődik rá az a mítosz, hogy létezik homogén, autentikus nép, amelyiknek természetes jogai vannak, ezek ráadásul területhez kötöttek. Ez a nézet szembemegy azzal a liberális állásponttal, amelyik szerint minden egyént megilletnek jogok. Akik a Srí Lanka-iak jogait védik – nem liberálisként egyébként én magam is –, azt is figyelembe kell venniük, hogy jóformán egy másik univerzumból próbálják értelmezni a ditrói eseményeket. Sokunk számára nem ijesztő egy színes világban élni, ahol a különböző emberek különbözőfélék – és ez mégsem káoszt okoz, hanem egy másféle rendet. Az egyetemen, ahová járok, a világ minden pontjáról érkeztek, és rendkívül izgalmas, amikor például egy Indiából származó ember mondja el, hogy az ő identitása mennyire másként épül fel, mint ahogy az Európában megszokott. A nemzeti hovatartozás nem elsődleges, és a többsíkú identitás jellemző, a vallás más szerepet tölt be stb.

De sokak számára ez ijesztő. Azt akarják, hogy az autentikusnak vélt állapotok megmaradjanak, ennek fenntartása mindent felülír, és idegenek érkezése ezt megakadályozza. Hogy ez nevetségesnek hat? Persze. De teljesen működőképes számukra.

Mi a teendő?

Talán érdemes úgy megközelíteni a problémát, hogy bár nem adjuk fel az elveinket, próbáljuk érteni azok érvelését, akik félnek vagy erőszakhoz is nyúlnának (ez alól kivételnek tekintem például azokat az egyházi megszólalókat, akiknek nemcsak az empátia munkaköri kötelességük, hanem az univerzális gondolkodás is – a görög katholikosz jelentése egyetemes). A két péket meg kell védeni, és jó volna elérni, hogy ott maradhassanak. Nem lehet a végtelenségig zártan tartani társadalmakat – még úgy sem, hogy én is azt gondolom, ez a fajta, tőkeorientált globális gazdaság problémákat okoz.

De eközben érteni is kell azokat, akik számára ez a kérdés teljesen másként néz ki. Nem tudom, hogy az egymás megértésére tett kísérletem működik-e majd. De elsőre nincs más eszközünk, csak a párbeszéd, különben erőszakhoz kell nyúlni.

Nyújtsa fel a kezét, aki szerint a másik fél meghallgatása nélkül az erőszak jelentene megoldást. Aki felnyújtotta, az üljön le, egyes.

Kimaradt?