Bogdán Tibor: Ahol az abnormális – a normális

Várni a legjobbra kell – felkészülni viszont a legrosszabbra.

Az afrikai író és politikus, Amilcar Lopes Cabral mondása járt a fejemben, amikor eltűnődtem azon, vajon, mit is hozhat az idei esztendő Romániának, milyen sors várhat majd a jövőben az országra.

A bölcs mondást nyomban ki is egészítettem magamban azzal, Romániában hiábavaló dolog a jóra várni, itt mindig az nyeri a fogadást, aki a legrosszabbra tesz. Mert lám csak, mivé is lettek például az 1989-es reményeink…

Aligha lehet véletlen, hogy újabb államfői mandátuma során Klaus Johannis sem akar csodát tenni az országgal, beérné akár a „normális Romániával” is.

Ha valaki ebből a „szerény igényből” arra következtetne, hogy Klaus Johannis kiválóan ismeri Romániát, annak előbb-utóbb csalódnia kell majd.

Erdélyi születése és szász származása ellenére Klaus Johannis pár éves bukaresti tartózkodása során ugyan tökéletesen belesimult a balkáni politizálásba, a körmönfont hazudozásba, a dâmbovițai kettős játékokba – ám ha valóban ismerné Romániát, akkor soha nem állt volna elő ilyen óhajjal. Akkor tudnia kellene, hogy a „normális Románia”, az a legjobb esetben is utópia. Románia soha nem volt „normális” állam. Az országban a normális – soha nem volt normális, itt mindig az abnormális volt a normális.

Románia alig száz éves történelmét az árulások, a hit- és szószegések, a gyilkosságok jellemezték.

Románia mindkét világégésben elárulta szövetségeseit, ez az ország soha nem volt a hűség mintaképe. Harminc évvel ezelőtt több mint ezer embernek kellett ártatlanul meghalnia, csakis azért, hogy az önmagukat kinevező vezetők a „véres forradalom” látszatát keltve, megnyerjék a Nyugat rokonszenvét.

E száz év alatt az ország vezetői közül többet is meggyilkoltak, Ion Antonescut kivégezték, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála kapcsán is szárnyra kaptak a gyilkos kézzel kapcsolatos hírek, Nicolae Ceaușescut lepuffantották.

I. Mihály király olcsóbban megúszta, őt csak megfosztották trónjától, elkergették az országból. A volt uralkodóra Romániában manapság úgy tekintenek, mint akinek irányítása alatt Románia földi paradicsommá változott volna. Sokan egyenesen hősnek tekintik, aki csak azért mondott le trónjáról, hogy megmentse ezer diák életét; ellenkező esetben Petru Groza kivégeztette volna őket, holott korabeli dokumentumokból kiderül, hogy lemondásának körülményeiről korábban már megegyezett a kommunistákkal.

Három miniszterelnökkel, valamint két volt kormányfővel ugyancsak gyilkosok végeztek – csupán 1933 és 1939 között, alig hat év alatt két kormányfőt lőttek le –, 1939-ben eltették láb alól a politikai gyilkosságokat kitervező és végrehajtó Vasgárda vezetőjét, Corneliu Zelea Codreanut, 1940-ben pedig a fasiszta szervezet több más vezetőjét is kinyírták.

A legtöbben, persze, megérdemelték sorsukat, és sokan hajlamosak lennének ezt akár a normalitás jelének is tekinteni, ám ez távolról sincs így, hiszen az éppen az abnormális országokra jellemző, hogy őrülteket választanak meg vezetőként.

Egy civilizált, demokratikus – normális – országban a politikum nem szállja meg a közéletet, befolyása nem terjed ki az égvilágon mindenre, a politikusok nem ütik bele mindenbe az orrukat – ez legfeljebb csak a választási kampányok idején történik így.

Utána viszont a politikusok hozzálátnak felelősségteljes munkájukhoz: a kormánypártiak igyekeznek a legjobban kormányozni, az ellenzékiek a kormányzás hatékonyságát ellenőrzik, a választó pedig, a békés belpolitikai környezetben, a maga dolgát végzi. Természetesen, odafigyel arra, hogy mi is történik a politikai elit csúcsán – ám a politikai érdeklődése nem terjed ki ennél többre, figyelme középpontjában a munkája, pályája, családja, baráti kapcsolatai állnak.

A „normális” választó nem „politikai lény”, hiszen éppen azért választ politikusokat, hogy ők végezzék el helyette ezt a munkát, a közember (amennyiben normális) saját – nem kevésbé felelősségteljes – feladatával foglalkozhasson.

Romániában viszont a politika olyan, mint az időjárás vagy mint a futball: mindenki ért hozzá, mindenki szakembernek tekinti magát, mindenki politizál – a munka pedig egy helyben áll.

Nem véletlen, hogy Románia listazáró minden uniós lajstromon.

Az utóbbi időben pedig ezek a laikus politikusok, mintha jobban is értenének a politikához, mint a megválasztott, fecsegő, szószátyár, több nyelven nem beszélő, még az anyanyelvét sem ismerő – és ugyancsak botcsinálta politikusok.

         

 

Kimaradt?