Ambrus Attila: Elszalasztott alkalmak

Idén először emlékeztek meg december 16-án az 1989-es forradalomról a parlament együttes ülésén. Az elmúlt közel három évtizedben a hivatalos megemlékezést december 22-én, a diktátor páros elmenekülésének és kézre kerítésének napján tartották, így próbálták igazolni, hogy a rendszerváltás legfontosabb eseménye Bukarestben történt. Ezzel szemben mi, romániai magyarok mindig is tudtuk, hogy Tőkés László, a mellette kiálló temesvári magyarok, románok, svábok bátorsága és áldozata nélkül a diktatúra végnapjai nem teljesedtek volna be.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség javaslatára idén a temesvári népfelkelés, rendszerellenes lázadás napján emlékeztek a bukaresti parlamentben.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke sietett is leszögezni: „Azért tartottuk fontosnak ezt kezdeményezni, mert 30 évvel ezelőtt ezen a napon vonultak utcára az emberek Tőkés László akkori református lelkész parókiájától. Döbbenetes, hogy vannak, akik restellik, hogy megbukott a kommunista diktatúra, és mindenféle külföldi titkosszolgálatok befolyásáról beszélnek ahelyett, hogy elfogadnák: a mi közös forradalmunk, a románoké, a magyaroké és minden más kisebbségé, december 16-án indult. Ezt nem szabad elfelejteni!”

Még mindig szelektíven működik azonban a román politikusok emlékezete, akik bár elfogadták december 16-át a megemlékezés időpontjaként (bizonyára volt szép számmal olyan is, aki ezt a nyugodtabb nagyhét reményében tette), de egyetlen felszólaló, szónok vagy hordószónok sem ejtette ki Tőkés László nevét, nem idézte fel meghatározó szerepét a forradalom kirobbanásában. Miként arról sem szólt senki, hogy kik és hogyan fordították a rendszerváltó lázadást puccsba.

Egyedül Novák Csaba Zoltán RMDSZ szenátor emlékeztette a honatyákat, az országot, hogy a temesvári református gyülekezetben pattant ki a forradalom szikrája.

Korrekt beszédnek tűnhetett a román államelnök, Klaus Iohannis felszólalása, amely némiképp egybecsengett a hétvégi Temesvár 30 elnevezésű ünnepségen elhangzottakkal: Iohannis az igazságszolgáltatás harmincéves adósságát kérte számon. Kijelentette, hogy ma sem tudjuk: mi is történt pontosan azokban a napokban, kik irányították a háttérből a sok száz ember halálához vezető diverziót. Ám beszéde túlságosan is polkorrektre sikeredett, kimerült a hősök és mártírok, no meg természetesen saját maga dicsőítésében. Iohannis nem győzte hangsúlyozni, hogy novemberi újraválasztása tulajdonképpen a harminc évvel ezelőtti forradalmi eszmék újraélesztését jelentette, a nép demokráciában és európai eszmékben vetett hitét erősítette meg.

A román parlament az RMDSZ javaslatára nyilatkozatot is elfogadott, amelyben „elítéli a kommunista diktatúra erőszakos cselekedeteit, az emberiség ellen elkövetett bűneit, kiáll a demokrácia, az emberi jogok védelme mellett, és a kommunista rezsim által jogtalanul elkobzott javak késedelem nélküli visszaszolgáltatását sürgeti.”

Az már valószínű, hogy nem nyerte el a román honatyák támogatását, hogy Tőkés László nevét is megemlítsék a nyilatkozatban. Hogyisne, ha már egyszer Klaus Iohannis államfő visszavonta a temesvári forradalom hősének állami kitüntetését! Csak mert megteheti, csak azért, hogy bizonyítsa jó románságát.

Klaus Iohannis elszalasztotta az alkalmat, hogy beismerje tévedését (ez lett volna a jele bátorságának, emberi nagyságának), s ha nem is adta volna vissza Tőkés Lászlónak az általa megvont érdemrendet, egy két szóval méltathatta volna kiállását. Nem tette meg, noha a forradalmi város polgármestere, Nicolae Robu egy nappal korábban utalt arra, hogy  a bánsági város elismeréssel tekint Tőkés Lászlóra, és Romániának is elismeréssel kellene tekintenie rá.

A legméltóbban nem a Parlamentben idézték fel a 30 évvel ezelőtti eseményeket. Tőkés László emlékezett és emlékeztetett azokra, akik életüket adták a szabadságért. Köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak, akik sikerrel vették fel a harcot 1989 decemberében „a gonosz erőivel”. Külön megemlítette a temesvári református egyházközséget és a hozzá csatlakozó román baptista gyülekezetet. „Nélkülük az ellenállásunk kudarcra lett volna ítélve” – jelentette ki. Köszönetet mondott azért, hogy Magyarország népe egy emberként állt „Erdély népe és a testvéri románság mellé”. Felidézte: Temesvár szellemében egymásra talált román, magyar, német és szerb, katolikus, baptista és ortodox a közös keresztény értékek és a vallásszabadság védelmében.

Megvonta a mérleget is, a Temesvár Társaság elnökének, Florian Mihalceának a szavait idézte: igazi forradalom robbant ki Temesváron, amely azonban dél-amerikai módon folytatódott, majd a forradalmat  politikai restauráció követte. Majd a Temesvári Kiáltványból idézte: „a Forradalmat nem tekintjük befejezettnek. Békésen, de állhatatosan tovább folytatjuk”.

A sok elszalasztott lehetőség közül hadd említsek még egyet. December 16-án kezdődött Románia lakóinak közös szabadsága. Ez a nap lehetett volna a modern Románia állami ünnepe. Ehelyett azok, akik ellopták a forradalmat december elsejére szavaztak. Jelzést adva, irányt szabva.

Nagy kár!

 

Kimaradt?