Bogdán Tibor: Matuzsálem és az RMDSZ

Tulajdonképpen még meg sem kezdődtek a kormányalakítási tárgyalások, Klaus Iohannis államfő éppen csak kinevezte a miniszterelnököt, amikor a román sajtóban máris öles címbetűk hirdették: az RMDSZ ismét zsaroláshoz folyamodik, pofátlanul feltételekhez köti az újonnan kinevezendő, liberális kormány támogatását.

Csak zárójelben: én csupán azon csodálkozom, hogy a baksis hazájában, Romániában – ahol a csúszópénzre kapásból is legalább öt román szinonimát fel tudnék sorolni –, valaki még azon csodálkozik, hogy mindennek ára van. Főleg a dâmbovițai politikában.

Az egyik bukaresti napilap szerint az RMDSZ most éppen azzal igyekszik sakkban tartani Klaus Iohannis államfőt, hogy a kormány ellen voksolna, amennyiben bevezetik a kétfordulós polgármester választásokat. (Ami egyébként nem igaz, az RMDSZ cáfolta is ezt.)

Arról viszont a szóban forgó napilap diszkréten hallgatott, hogy miért is kifogásolná egyáltalán az RMDSZ a választásoknak ezt a formáját, így a tájékozatlan román olvasó nyugodtan úgy gondolhatja, hogy az RMDSZ megint csak szabotálja a belpolitikai válság megoldását, ismét rosszat akar Romániának. (Amelynek a legrosszabban éppen a jelenleg még hatalmon lévő párt akarja.)

Holott a képlet igencsak egyszerű: a két fordulóban megrendezett polgármester választások esetében igen nagy a valószínűsége – helyesbítek: biztosra vehető –, hogy a második fordulóba bekerülő magyar jelölt ellen még az egymással alpári módon marakodó romániai pártok is összefognak, és közös román jelöltet támogatnak. Ezzel a magyar jelölt esélyei sokfelé visszaesnek. Vagy egyenesen nullára csökkennek, mint például Marosvásárhelyen.

Nem szükséges belpolitikai tudornak lennünk ahhoz, hogy tudjuk: a romániai pártok számára már régóta nem az a fontos, hogy a települések jó gazda kezébe kerüljenek. Az egyéni és pártérdek, a zsíros üzletek mellett ugyanolyan lényeges az is, hogy a polgármester, ha csak lehet, ne legyen magyar.

Aztán a lap elképedéssel ír arról is, hogy az RMDSZ azt is kérte Klaus Iohannistól – na, nem úgy, mint szintén kisebbségi sorban élő „honfitárstól” (hiszen egy idő óta tudjuk, Iohannis a legnagyobb román, nevében még a német „J” betű is románosan „I” betűvé kopott), hanem mint „egyszerű államfőtől”, aki minden román állampolgárnak az elnöke –, hogy az új kormányban ne kapjanak helyet nyíltan (vagy akárcsak titokban) magyarellenes politikusok. 

De az RMDSZ ezt sem kérte. 

Egyébként is, ha a 21. század Romániájában az RMDSZ-nek ezt külön kérnie kellene, hát az eléggé szomorú lenne. Hiszen a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy kormánynak ne legyenek egyáltalán tagjai ilyen-olyan gyűlöletet szító politikusok.

Mert a kormánynak – akárcsak az államfőnek – szintén „mindenki kormányává” kell válnia.

Egy normális országban.

Persze, a miniszterelnöki tisztségbe nevesített Ludovic Orban sem túlzottan magyarbarát. És annak nincs is semmilyen jelentősége, hogy meggyőződésből nem szereti a magyarokat, vagy csak azért, hogy – félmagyar – származását (főnöke, a német Iohannis mintájára) valahogyan „nagy románságával” leplezze.

Márpedig Bukarest, Románia elnöke, ország-világ előtt a nemzetiségi kérdés „példás megoldásával” dicsekszik, azzal kérkedik, hogy Romániában nincsenek szélsőségesen nacionalista pártok. 

Hát azért éppen akadnak: ott van például az Új Jobboldal Pártja, Daniel Dragomir Románia 3.0 politikai tömörülése, Bogdan Diaconu Egységes Románia Pártja, a Hazáért Országos Párt, a Nemzeti Méltóság és Identitás Frontja, a Nemzeti Egység Tömbje, a Román Nemzet Pártja – és hadd, ne folytassam… 

Emellett a Nagy-Románia Párt és a Román Nemzeti Egységpárt kimúlása után ezeknek a pártoknak a hangadó politikusai átmentek a legfontosabb romániai parlamenti pártokhoz, amelyek szívesen befogadták őket, hiszen a „jövevények” végre kimondták mindazt, amit ők csak azért nem mondhattak ki, mert – a nyugati világtól tartva – nem tartották eléggé szalonképesnek. 

Vagy legalábbis: még nem…

Ezért aztán nincs is olyan romániai párt sem, amely „magyarbarát” lenne, vagy – ha már nem is támogatná – legalább ne tekintené törvénybe ütközőnek a magyarok legitim jogköveteléseit.

Sőt, akadnak olyan pártok is, amelyek időről időre egyenesen az RMDSZ betiltását követelik, egyebek között azzal érvelve, hogy civilizált országokban már régóta felszámolták az etnikai pártokat.

Hát akkor – mondjuk – Belgium, Finnország, Spanyolország, Észak-Írország, Skócia, Írország, Olaszország nem tartozik ebbe az országkategóriába.

Az RMDSZ megszűnésén munkálkodó erőknek voltaképpen igen egyszerű lenne a feladatuk. Mindössze arra kellene ügyelniük, hogy a mindenkori romániai hatalom ne vegye vissza az oly nehezen megszerzett kisebbségi jogokat; hogy a kormányra kerülő politikai pártok, az ország hatóságai, a hangzatos szavakon túlmenően, valóban biztosítsák a kisebbségek teljes jogegyenlőségét; és azt ne csak törvényben szavatolják, de gondjuk legyen a törvények megfelelő alkalmazására is; hogy a kisebbségi jogok tudatos megszegőit ne kitüntessék, hanem megbüntessék; hogy egyenjogú partnernek tekintsenek mindenféle kisebbséget; és ha már tiszteletet várnak el tőlük, maguk is tiszteljék őket.

Ennyi! És volt-nincs RMDSZ!

Nem kell azonban különlegesebb jóstehetséggel rendelkeznünk ahhoz, hogy megjövendöljük: az RMDSZ matuzsálemi életkort fog megérni…

Kimaradt?