Bogdán Tibor: Azután

Egy rossz krimit él át hosszú ideje az ország, amelyben már a kezdet kezdetén pontosan tudtuk, hogy ki a halott és azt is, hogy ki a gyilkos.

A halott természetesen Románia, a gyilkosok pedig a politikusok. Kormánypártiak, ellenzékiek egyaránt.

A halott és a gyilkos ismeretében immár senkit sem érdeklő, unalmas krimi csütörtökön a parlamentben folytatódott a bizalmatlansági indítvány című végső fejezettel, amelyben kormánypárti és ellenzéki politikusok egymás vádolták a Romániának okozott halálos csapásokért. Így mindegy volt, hogy a gyilkosok melyik csoportja kerekedik majd felül, hiszen az mit sem változtatott volna az ország helyzetén.

A bizalmatlansági indítványt végül is megszavazta a parlament – és ez az egyetlen biztos pont jelen pillanatban.

A megalakuló újabb kormánynak ugyanis több lehetséges változata is van.

A nemzeti liberálisok győzelmével voltaképpen ez a párt alakíthatna kisebbségi és áldozati liberális kormányt – amit az ország jelenlegi, kétségbeejtő helyzetében a párt szemmel láthatóan kerülni szeretne –, hiszen a Pro Románia párt és az ALDE nem támogatna olyan kabinetet, amelyet Ludovic Orban vezet. Aki nemrégiben még a lehető legliberálisabb mesterséget űzte: munkanélküli volt.

Csak zárójelben: már régebben felvetődött a kérdés: hol dolgozik, és vajon miből él Ludovic Orban, aki parlamenti mandátumának megszűnése után nem rendelkezett stabil jövedelemmel, pártjában pedig az a pletyka járta, hogy helyi pártvezetők „fekete pénzéből” él. A sajtó beható érdeklődése végül is csodát szült: a földgáz- és kőolajkitermeléshez fűződő „egyéb tevékenységekkel” foglalkozó Maros megyei, náznánfalvi Revicond Canaltech alkalmazta, miután váratlanul irodamunkákat végző munkapontot létesített – egyenesen a távoli Bukarestben, Ludovic Orban lakhelyén.

De térjünk vissza a kormányalakítási forgatókönyvekhez.

Tévedés lenne azt hinnünk, hogy – a szociáldemokrata kormánytól eltérően – a kisebbségi liberális kormányban hozzáértő, szakavatott, az egyéni vagy pártérdekek helyett az ország érdekeit szem előtt tartó, és nem a saját zsebükre dolgozó, becsületes politikusok kapnának helyet.

Ez a fajta politikus hiánycikknek számít a román politikai életben.

Az igaz, ha megalakulna a liberális kormány, akkor a kormánypalotából, a baloldali politikusok mellett, kitessékelnék a szociáldemokrata feleségeket, rokonokat, klientúrát, a szilikonmellű és botoxajkú szeretőket is, és helyüket – a liberális politikusok mellett – a liberális feleségek, rokonok, klientúra, szilikonmellű és botoxajkú szeretők vennék át.

Megtörténhet, az is, hogy technokrata kormány alakul – bár Dacian Cioloș hasonló kormánya után a technokrata már szitokszónak számít Romániában. Liberális körökből származó információ szerint ekkor a kormányfő a Szabad Európa Rádió volt munkatársa, Emil Hurezeanu, a Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke, Mihai Daraban vagy a tartós fejlesztéssel foglalkozó ENSZ-szakértő, Călin Georgescu lehetne.

Aztán: a bizalmatlansági indítvány sikere után is a helyén maradhatna a szociáldemokrata kormány, egészen az államfőválasztásokig, a kabinet persze, csak ügyvezető hatáskört töltene be, és nem fogadhatna el sürgősségi kormányrendeleteket. Ebben az esetben legalább még egy hónapig az „országromboló kormánnyal” maradnák.

Ráadásul a bizalmatlansági indítvány megszavazása ellenére is újabb lehetősége nyílna a szociáldemokratáknak a kormányban maradásra. Ebben a helyzetben Victor Ponta lenne a kulcsfigura. Pártja, a szociáldemokratáktól „átigazolt”, de a párt kommunista szellemiségét továbbra is megőrző politikusokból álló Pro Románia, az ALDE-val együtt koalícióra lépne a „dăncilăntalanított” szociáldemokratákkal, a három pártnak pedig meglenne a parlamenti többsége, Klaus Iohannis tehát rákényszerülhetne arra, hogy ezt a hármast bízza meg kormányalakítással. Igaz, Victor Ponta nem készül arra, hogy a miniszterelnöke e pártok egyikének tagja lehetne, de szívesen elfogadná, ha Klaus Johannis „Európa-párti, intelligens, szakértő és a többség által elfogadott” kormányfőt nevezne ki.

Forgatókönyv tehát több is akad, a lényeg viszont ugyanaz: ezeknek a változatoknak az esetében nagyjából minden maradna a régiben, az ország továbbra is a vesztébe rohanna.

Ez magyarázza aztán azt, hogy Ludovic Orban előrehozott választásokra gondol – nagyrészt Klaus Johannis sugallatára –, a megoldást pedig a Mentsétek Meg Romániát Szövetség is támogatná.

Az előrehozott választások elméletileg lehetségesek – gyakorlatilag azonban aligha. Utóbbi esetben valóságos kutyakomédiát kellene végigjátszani, méghozzá a választó színe előtt. Az előrehozott választásokhoz ugyanis arra lenne szükség, hogy a parlamenti pártokkal konzultáló államfő rendre két megbízott miniszterelnököt nevesítsen, akik aztán egymás után megbuknak a parlamentben.

Vagyis: az államfőnek, akit egyáltalán nem érdekel a parlamenti pártok véleménye, hiszen előrehozott választásokat akar, sorban magához kell kéretnie e pártok képviselőit, csak úgy, mókából, akikkel tárgyalásokat kell színlelnie. Ezután huncutan olyan kormányfőt kell nevesítenie, akit a parlament biztosan leszavazna. Ennek a kijelölt kormányfőnek – aki jól tudja, hogy semmi esélye nincs – viccből komolyan kell vennie feladatát és a pártokkal tárgyalva, mintegy bolondozásból, kormányprogramot kell kidolgoznia és kormányt alakítania, ügyelve arra, hogy az megbukjon a parlamentben. Ezt követően pedig, hasonló rendezéssel, de más szereplőkkel, tréfásan elölről kell majd kezdeni az egészet. Újabb negatív parlamenti voks után végre feloszlathatóvá válik a parlament.

Csakhogy!

A kutyakomédia második részének legvégén a honatyák ugyancsak megfontolják majd, hogy miként szavazzanak. A parlament feloszlatásával nyilván megszűnik a mandátumuk és semmi biztosítékuk nincs arra, hogy az előrehozott parlamenti választások alkalmával ott lesznek-e pártlistáik befutó helyein. Ezzel elveszne a nagy fizetésekkel és egyéb előnyökkel járó kényelmes helyük a parlamentben, és lőttek a hatalmas különleges nyugdíjaknak is, hiszen a törvény értelmében ehhez ki kell tölteniük teljes mandátumukat.

Ez esetben pedig, igen nagy valósínűséggel, bármilyen miniszterelnököt, akármilyen kormányprogramot és bármely összetételű kormányt megszavaznának. Nem heccből, hanem nagyon is komolyan.

És rossz szájízzel ismét át kell élnünk az olcsó krimit, amelyben már a kezdet kezdetén pontosan tudtuk, hogy ki a halott és ki a gyilkos…

Kimaradt?