A populizmus Szküllája és az önkonzerválási ösztön Kharübdisze közt hánykolódó jobb és baloldali politikusaink az utóbbi napokban furcsa szirénhangot hallhatnak. Visszataszító és mégis vonzó ez az ének, amit Viorica Dăncilă fúj. Hogy ki a partitúrájának a szerzője, azt csak találgatni lehet. Van, aki azt mondja: Victor Ponta. És valóban, pont a Victor sietett gyorsan aláírni a kormányfő által felkínált paktumot, melynek címe sokatmondó: Egyezmény a románok jólétéért. Az is sokatmondó, hogy a kormányfő a pártelnöki elődje, a börtönben ülő Liviu Dragnea ímélcíméről postázta felhívását, tovább növelve a történet misztikumát. No de, kicsire nem adunk.

Ezt gondolták a paktum kiokumulálói is, akik úgy gondolkodhattak – igen helyesen –, hogy bármi lesz a miniszterelnöki felhívás eredménye, az csak növelheti Viorica Dăncilă második felvonásba jutását a novemberi elnökválasztási szappanoperában.

Ha ugyanis a felkért pártok aláírják a paktumot, a kampányszlogenje szerint minden romániai mellett ott álló Dăncilă azt búghatja: Ugye, ugye én szabom meg, hogy mi itt a közbeszéd tárgya, s ezt a csatlakozó politikusok, politikai erők is kénytelen-kelletlen elismerik!

Ha valaki nem írja alá, rosszallóan csóválhatja a fejét a kormányfő: Lám-lám, ők nem támogatják a románok jólétét, ellentétben velem.

Nyertes-nyertes játszma ez, akárcsak az a csavaros fordulat volt, amikor Viorica Dăncilă kijelentette, hogy a lemondott ALDE-kormánytagok helyére ugyancsak ALDE-tagokat nevez meg. Ha ti nem akartok engem, én akarlak titeket – mondta Alexandru Lăpușneanu vajda eme késői utóda. S noha az új ALDE-jelölteket visszautasította Johannis elnök úr, aki egyre inkább kiérdemli a nagy kiközösítő nevet, Viorica Dăncilă nyert néhány parlamenti támogatót az ALDE köréből, éppen annyit, hogy megszűnjön az ALDE képviselőházi csoportja is a szenátusi csoport önfelszámolódása után, s hogy egyre távolabbra sodródjon a sikeres bizalmatlansági indítvány esélye.

Ami – úgy látszik – a tétova ellenzéknek sem jelent gondot. Sőt a legnagyobb gonddal, a kormányzás vállalásának szükségességével kevesebbet.

Szólt a szirénhang a nem magyar kisebbségek parlamenti csoportjának is. A miniszterelnök megígérte, támogatásukért kisebbségük jólétét nyerik el. Vagy legalább a saját jól létüket.

És szirénének szállt az RMDSZ felé is: felröppent, hogy a kormány a következő félév törvényhozási prioritásai közé sorolta a kisebbségi törvényt. A kulturális autonómiát és a szabad szimbólumhasználatot biztosító jogszabályt, amelyet még 2005-ben terjesztett be az RMDSZ, s azóta sem fogadták el, most tárgyalni fogják.

Diverzió, felhívás ez az RMDSZ felé, hogy támogassák a Dăncilă-kormányt az elnökválasztásokig, utána majd meglátjuk...

A politikai diverzió kiötlője, kiötlői ezúttal is úgy gondolkodtak, hogy a miniszterelnök csak győztesen kerülhet ki ebből a játszmából is. Ha az RMDSZ elfogadja a paktumot, még mindig ki lehet hátrálni a törvénytervezet támogatása mögül, s arra hivatkozni, hogy a PSD-nek nincs parlamenti többsége. Ha meg elutasítja a felkínált lehetőséget, vállat lehet vonni: nem rajtunk, nem a PSD-n múlott...

Milyen szerencse, hogy a Dăncilă-féle nagyotmondás természetrajzát sokan ismerik a magyar politikusok, sőt a szavazók közül is. A hazudós juhász meséjét Benedek Elek fordította románból magyarra. Így gyermekkorban sokan megtanultuk, hogy aki kétszer lódított, akkor sem hisznek már neki, ha történetesen, véletlenül igazat mond.

A szirénének veszélyeiről meg az emberiség egyik legrégebbi mítosza tudósít.

Semmit sem szabad komolyan venni, ami a hazai politikában a következő két hónapban történik, elhangzik!