Bogdán Tibor: Vegye meg Romániát!

Szegény Donald!

Nem a kacsa, hanem Trump, a világ legnagyobb hatalommal rendelkező embere. De hát mit ér vele, amikor fene nagy hatalmával még egy szinte lakatlan szigetet sem tud megvásárolni. Gondoljuk meg, szigetvásárlásban még Liviu Dragnea is lekörözi, aki egyszerűen kisajátította magának Belina szigetét. Mert így kell ezt csinálni, nem orrvérzésig alkudozni.

Azt csak találgatni lehet, hogy miért is kellett volna Donald Trumpnak a világ legnagyobb szigete, Grönland. Nem kizárt, azért vette volna meg, mert ott van az Egyesült Államok legészakibb légibázisa, de az is lehet, hogy ritka ásványi kincsei – amelyek közül tizenöt csakis itt található meg, mint a rózsaszín tugtupite, ami grönlandiul rénszarvasvért jelent –, arany, vasérc, rubin, uránium, tórium lelőhelyei miatt vásárolta volna meg. Ezek ugyan jelenleg a vastag jégpáncél miatt nem kitermelhetők, de bányászhatók lesznek a globális felmelegedés után, amelynek nyomán aztán majd hajózhatóvá válnak a sarkvidéki vizek is.

Csakhogy Donald Trump nem hisz a klímaváltozásban, illetve azt a kínaiak mesterkedésének tudja be. Így az is elképzelhető, hogy pusztán azért fájt a foga Grönlandra, hogy legyen bőven jege a whiskyéhez, hiszen a szigetet helyenként 3800 méter vastagságú jégréteg fedi.

De hát mindennek most már nincs is jelentősége: a makacs Dánia – amelyhez Grönland tartozik – hallani sem akar az adásvételről, jóllehet az Egyesült Államok már kétszer is megvette volna. Száz évvel ezelőtt William Seward külügyminiszter tett rá ajánlatot, majd Harry Truman elnök, aki már 1946-ban százmillió dollárt kínált érte, a mostani vételár pedig ennél nyilván nagyságrendekkel nagyobb lenne.

De Dániának nem kell a pénz, inkább a hiúságát legyezgeti azzal, hogy Grönlanddal együtt a csöppnyi királyság területileg a világ tizenkettedik legnagyobb országa lehetett.

Trumpnak azonban nem kell csüggednie a kútba esett vásár miatt. Nézzen körül a világban, biztosan találna shoppingolni valót, ha már úgy viszket az Államok pénze a zsebében.

Vegye meg például Romániát!

Ezzel mindkét fél jól járna. Jelenlegi siralmas helyzetében az amerikai elnök bagóért is megvásárolhatná Romániát, a mellényzsebéből is kifizethetné a vételárat. Az Egyesült Államok emellett egyből Európa legnagyobb hatalmává válna, Románia révén pedig tagja lehetne az Európai Uniónak is, ahol megmutathatná Merkelnek, Macronnak hogy valójában ki is az úr.

Románia viszont a vásárral végre bekerülhetne az elit országok sorába, az Egyesült Államok 51. tagállama lehetne. Igaz, olyan rossz hírű államként tartanák számon, mint Puerto Ricót, amolyan lepukkant negyedként, mint Bukarestben a Ferentari-t, de hadd fintorogjanak az amcsik, ez minket már nem érdekelne, hiszen egycsapásra megnőnének a fizetések, a nyugdíjak, dolcsiban fizetnénk, Las Vegasban nyaralnánk, amerikai útlevelünk lenne, megszabadulnák a vízumkényszertől.

Miután pedig Trump aláírta az adásvételi szerződést, a hagyományos hazai népszokásnak megfelelően ellophatnánk a töltőtollát is. Igaz, utóbbi már egy bukaresti napilap különvéleménye.

Persze, az állami intézményeinek notórius működésképtelensége miatt Romániának előbb be kellene bizonyítania, hogy egyáltalán, még országnak nevezhető-e. Ami nem lenne könnyű feladat.

Az amerikai elnök talán még nem felejtette el, hogy a vásárlást illetően a kilencvenes évek már felfigyelt Romániára. Ekkor a Nép Házára, a jelenlegi Parlamenti Palotára alkudozott. Azt nem lehet pontosan tudni, megadta-e volna az épületért a román fél által kért közel 2 milliárd dolláros árat, az viszont biztos, hogy itt rendezte volna be a világ legnagyobb kaszinóját.

Kár, hogy az akkori román vezetés elzárkózott ajánlattól, így ezt a lehetőséget már eljátszottuk, pedig – már csak a költségek szempontjából is – mennyivel jobb lenne, ha a 464 fős parlament helyett egy játékbarlang működne Bukarestben. A parlament ugyanis többmilliárd lejes veszteséggel mímeli a munkát, a kaszinók viszont rendszerint nyereségesek.

A vásárlást illetően az nem lehetne akadály, hogy földrajzilag Románia nem nevezhető szigetnek. Politikailag viszont mégis szigetnek nevezhetjük, hiszen összeveszett minden szomszédjával, elszigetelődött mindenkitől, Magyarországtól, Ukrajnától, Bulgáriától, Szerbiától, a Moldovai Köztársaságtól, és most már Ion Iliescu sem hivatkozhatna egyik kedvenc mondására, miszerint Románia jó barátja a Fekete-tenger, miután utódja az államfői poszton, Traian Băsescu megállapította, hogy a Fekete-tenger is orosz tóvá lett.

Az is tény, hogy Trump nem a lakosság, hanem a terület kedvéért vásárolná meg Grönlandot. A Franciaországnál háromszor nagyobb sziget szinte néptelennek mondható, területén alig 67 ezer lakos él. A jóval kisebb Romániát viszont sokkal többen lakják.

Egyelőre.

Mert a lakosság rohamosan csökken az országban is, és ha Donald Trumpnak van némi türelme, akkor népsűrűség tekintetében Románia le is körözheti a szigetet.

Románia és Grönland között további hasonlóságok is vannak. Grönlandon nincsenek autópályák, aszfaltozott országutak, a közutak hossza 150 kilométer, hiányzik a kiépített országúthálózat – akárcsak Romániában. A szigeten nincs vasúti hálózat sem; Romániában ugyan van, de csaknem úgy működik, mint a nemlétező grönlandi.

A labdarúgás, akárcsak Romániában, Grönlandon is igen népszerű. A 67 ezres lakosságú szigeten 4000 igazolt focista van, a 2000 lakosnál többel rendelkező települések némelyikén öt labdarúgó csapat is működik, ami pedig az eredményeket illeti, itt is nagyjából azonos szinten állunk Grönlanddal.

Így nem csoda, hogy az ötletet, miszerint Trump Grönland helyett vásárolja meg Romániát, igencsak felkapta az internet. Csak néhány écesz a sokezer közül. Ezek szerint: ha Trumpnak a lakossággal együtt kellene megvenni Romániát, akkor Bukarestnek komoly árengedményt kellene tennie; mások úgy vélik, Trump egyenesen pénzt kérne tőlünk Románia megvásárlásáért. Van, aki nem bízik az üzletben, mert Trump nem szórja a pénzt hülyeségekre és olyan vélemény is akadt, miszerint, ha Trump elzárkózna a vásártól, akkor hadat kellene üzenni Amerikának, amely napok alatt megszállná az országot. Főleg, hogy különösebb ellenállás sem lenne…

A Times New Roman kiváló szatirikus lap pedig azzal az ötlettel állt elő, hogy ha Trump akadékoskodna, Románia változtassa Grönlandra a nevét, az országot pedig adjuk el télen, így a trükk fel sem tűnne Trumpnak…

Kimaradt?