Ambrus Attila: Virág elvtárs örök

Ez az írás pamflet!

Kelet-európai térségünkben tengetve napjaink, gyakran támad az az érzésünk, hogy vannak olyan szereplői folyamatos múltban zajló jelenünkben, akik soha nem tűnnek el a történelem színpadáról. Ilyen örök bajkeverő Virág elvtárs. Az éppen soros – véletlen vagy sem – éppen a virág jelentésű nevet viseli és a rózsák városában kísért.

Virág elvtárs, akit talán túloznánk, ha a nemzetszocializmus jelzővel illetnénk, mert valójában a nacionálkommunizmus terméke, ismét akciózik. Reakciózik.

Azzal fenyeget, hogy kezdeményezni fogja a római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását. Virág elvtárs nem fog sokat tökölni, ő eltökélt, hogy minden szükséges jogi lépést megtegyen: az ingatlan kerüljön vissza a város tulajdonába.

Virág elvtársat ugyancsak felbőszítette, hogy a római katolikus egyház, nem tartja tiszteletben a bérleti szerződést, sőt minden tanévkezdet elején megzsarolja az önkormányzatot. Állandóan arra figyelmezteti, hogy az önkormányzat folyamatosan sérti a tulajdonos (a római katolikus státus) és a bérlő (Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala) közti megállapodást. És ez tűrhetetlen, mi több: tarthatatlan. Virág elvtárs (nem mondanám, hogy józan) paraszti ésszel úgy gondolkodik, hogy mindez megszüntethető lenne, ha Sepsiszentgyörgyön már kipróbált módszerrel a katolikus egyházat megfosztanák tulajdonától.

Hogy ez nem is olyan régmúlt (ha egyáltalán elmúlt) sötét korok gazemberségeire emlékeztetné az elszenvedőit, az Virág elvtársat egyáltalán nem zavarja. Ő azok közé – a nem is kevesek és nem minden hatalmat nélkülözők – tartozik, akik hittel vallják, hogy ugyan az államosítás ördögtől való volt, a magántulajdon ellen elkövetett merénylet, ám a visszaállamosítás üdvös, hiszen a többség előjogát biztosítja a kisebbséggel szemben. A visszaállamosítás kizárólag az erdélyi magyar közösség, egyházak, magánszemélyek – a Virág elvtársék szóhasználatában: grófok – ellen alkalmazható.

Így perelt vissza korábban már visszaszolgáltatott Bánffy-erdőket, a román állam arra hivatkozva, hogy egykori tulajdonosukat, Bánffy Dániel volt mezőgazdasági minisztert 1952-ben vagyonelkobzásra ítélte egy román népbíróság. (A népbíróságok pártatlanságát és függetlenségét pillanatra sem vonják kétségbe a virágelvtársak). Ezek után senki sem lepődött meg, hogy Maros megyében már vissza sem szolgáltatták a Bánffy-családnak a közel tízezer hektáros erdőt. Ozsdola közbirtokossági erdeire is rátennék a kezüket.

Így vádolták meg lopással az Erdélyi Református Egyházkerületet és államosították a Székely Mikó Református Kollégiumot. Most Virág elvtárs Marosvásárhelyen próbálkozik.

Sajnos, nem írhatom, hogy esélytelenül.

Virág elvtárs tudja, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, s Romániára rásütötték a jogállamiság bélyegét, amit magasztosabb célokból nem is fognak levakarni holmi visszaállamosítási akciók miatt. Ráadásul prototípusával, a filmbeli Virág elvtárssal mondhatja az esetleges tiltakozónak: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”

Úgy tűnik, míg Romániában leállt a visszaszolgáltatás folyamata, a visszaállamosításé csak most kezdődik. Ahogyan Virág elvtárs mondaná: „Menet közben kell az önbizalmat megszerezni!”

Hogy mitől van a Virág elvtársaknak ekkora önbizalma?

Egyszerű: attól, hogy Bástya elvtárs a támaszuk.

Kimaradt?