Kustán Magyari Attila: Kísértet járja be

Pár hónapon belül harminc éves lesz a romániai forradalom, és ez megfelelő alkalmat adhat(na) arra, hogy akinek még nem tűnt fel, annak majd most: elmúlt harminc év.

Az 1990 utáni kapitalizmus/képviseleti demokrácia korszaka a privatizációs szabadrablással, a multik beözönlésével, az olcsó munkaerő kiözönlésével, az istenkomplexusos régi és új liberális „elittel”, az emberellenes ortodox egyházi és/vagy szélsőjobboldali politikai szereplőkkel, a „baloldali” útszéli rablókkal stb. meglehetősen gazdagnak bizonyult. Régi démonától azonban nem képes szabadulni: a Kárpátok Géniuszának szürke világától, amely ott éktelenkedik az életekben, mint egy disztópia, amely nem a jövőben várható, hanem a múltban történt.

Így érzik sokan, és van ebben valami. Úgy ragaszkodnak ehhez az örökséghez, mintha soha el nem akarnák engedni. Persze, nem is könnyű. Hiába húzzuk fel elé a sokadik szupermarketet és mekit, hátul ott tornyosulnak majd a szürke blokkok, és bennük azok, akik alig változtak valamit is.

Velük szemben a már említett istenkomplexusos új réteg, a felvilágosultak, akik tudnak, akik jobbak, másabbak, tisztábbak és jólfésültek, amolyan nyugatosok és européerek (emlékeztetőül: Európa a kontinens, amely a legtöbbet ártott másoknak) két diplomával (jog és közgáz), két autóval (két nagy kölcsönnel, és már nem a szürke blokkból) stb., köpnek erre a világra: a sok marha, mondják, ezek még visszasírják Ceaușescut.

Azaz dehogy köpnek: jobban ragaszkodnak hozzá, mint azok, akik kénytelenek benne élni. Cikkek és tanulmányok tucatjai illusztrálják, ahogyan belső démonaikkal küzdenek ezek az emberek. Már a kor, amelyben ők élnek („posztkommunizmus”) jelzi, hogy képtelenek az új harminc évükkel mit kezdeni, azzal a harminc évvel, amelynek bűnlajstroma szépen gyarapodik, és amelynek hibáit még mindig a lusta és tanulatlan egyénben keresik, amelyik nem olyan nyugatos és européer, mint ők, amelyik nem ismeri a megfelelő hívószavakat, és nem dolgozik a megfelelő munkahelyeken (nem „projektmenedzser”, például).

Johannis elnök és az US(S)R egyik kedvenc elfoglaltsága a komcsizás, mintha Romániának egyetlen problémája, és annak a forrása ebben gyökerezne, és fő kihívásait is néhány bátortalan marxista jelentené, nem a globális kapitalizmus és az általa kiherélt politikum eszement károkozása, belső rothadása és képtelensége arra, hogy az egyenlőtlenség, éhezés, szisztematikus kizsákmányolás, modern rabszolgaság, természeti katasztrófák, erősödő posztfasizmus kérdéseivel bármit is kezdjen.

Úgy leplezik le kutatók a harminc évvel ezelőtti propagandát és cenzúrát művek sorában, mintha az a harminc év el sem telt volna, mintha 1990-et írnánk és most kellene leszámolni a tegnappal, hogy mielőbb neki fogjunk építeni a holnapot. Épülnek a múlt szörnyűségeit mutogató múzeumok, mintha nem volna bőven kizsákmányolt román munkás, akit mutogatni lehet 2019-ben, meg halálos áldozat és rabszolga a világon, akiknek a vére a multinacionális vállalatok jól ismert logójához tapad. Mintha nem létezne ma megtévesztés, olcsó propaganda („Just Do It”, „Think Different”, „I’m Lovin’ It”), nem faragnák éppen az új embert (és hősöket: a vállalkozókat meg hű embereiket, az „innovatív”, „dinamikus”, „flexibilis”, mindenre hajlandó „munkavállalókat”), nem figyelnék meg, nem jeleznék előre, sőt nem befolyásolnák a döntéseit, nem cenzúráznának, nem osztanának meg, nem uszítanának egymás ellen.

A jelen mintha nem létezne, a jövőnket feléltük. Itt maradt hát a múlt, jobb híján. Ezzel majd elleszünk, erre kiírnak pályázatokat, ebből könyvet lehet írni, előadásokat tartani meg elvitázgatni a tévében, visszavezetni mindent ide, hiszen harminc év alatt nem omlott össze a Szovjetunió, nem változott meg a politika és gazdaság szerkezete, nem hódított világot a neoliberalizmus, nem nyert utat a megfigyelő kapitalizmus, amelynek részben köszönhetően nem omlik össze a parlamentáris demokrácia, az emberi jogok felemás, de létező védelme, a nyilvánosság és a bizalom bármivel szemben, amit mostanáig építettünk.

Elrágódunk a múlton még egy ideig, addig sem a tükröt vizsgálgatjuk.


 

Kimaradt?