Szász István Szilárd: Kutya világ

A falat kenyér, ami öl – ezt a címet is adhattam volna ennek az írásnak. Hogy miért, az a végére kiderül. De egy kicsit messzebbről indítom a gondolatmenetet. Kutyásnak lenni jó! Nemcsak azért, mert nap mint nap kimozdít a netalántán beálló petyhüdtségből, nemcsak azért, mert szőrös, olykor nyálas, de mindig őszinte szeretettel árasztja el az embert, hanem azért is, mert lehetőséget teremt a gondolkodásra. Egy-egy séta, ha éppen nincs tele a kutyasétáltató, kiváló alkalom az elcsendesedésre, az elmélkedésre, a befelé fordulásra, figyelésre. Ha pedig tele van, akkor az is fontos munícióval láthatja el a gondolkodásra nyitott elmét. Mert tényleg hatalmas nyitottságra, de főként önkontrollra van szüksége annak, aki szembesül a kutyás gazdik színes-szagos társaságával. „Érdekes” jószágok bolyonganak közöttük is. A kutyás társadalom a „rendes” társadalom mintegy kvintesszenciája. Én hozok pár példát a kutyás világból, aztán mindenki fordítsa le a maga nyelvére és világára. Társadalmi szintű metafora következik.

A napokban a szavamat elállító beszélgetésben volt részem egy kutyatulajdonossal. Mondjuk beszélgetésnek túlzás nevezni, mert tulajdonképpen én szótlanul maradtam az illető eszmefuttatásától. A nagyjából velem egykorú srác a harci kutyájával „játszott” a kutyasétáltató mellett, amikor megérkeztünk a végtelenül jámbor cocker spánielünkkel. Amint a gazdi észrevett bennünket, kissé morcosan megfogta a kutyáját és pórázra kötötte. Majd udvariasan kiokított, hogy legközelebb tegyem fel a kutyámra a pórázt, ha szeretném, hogy máskor is legyen, akit sétáltassak. Merthogy, tessék figyelni az érvelésre, az ő kutyája harapós. Akkor is rátámadhat a szelíd cockerünkre, ha az éppen játszani szeretne az ő kutyájával. Tetszik érteni, kössem meg a kutyámat, mert az övé agresszív! Miközben ő póráz és szájkosár nélkül „játszik” a kutyájával. Hasonló „érvrendszerrel” nap mint nap találkozhatunk a megmondóemberek részéről. Megerőszakolták? „Mér ment oda?”

S ha már erőszak, az az eset is rendkívül kellemetlenül érintett, amikor az akkor alig négyhónapos kutyánkra egy kankutya szemből ráágaskodott, és ahogy minálunk, embereknél szokták mondani, orálisan próbálta kielégíttetni magát. „Pőj, ásztá jé”, ilyen ez a kutya, vígasztalt a gazdája, majd a felajzott kedvencét kérés nélkül ránkhagyva kiment a sétáltatóból, mert éppen jobb dolga akadt. Az sem volt jobb élmény, amikor gazdáik jelenlétében egyszerre három kankutya szerette volna felpróbálni a kutyánkat, ami egyébként nem is tüzelt (olyankor gépfegyverrel őrizzük). Szerintük teljesen rendben van a kutyájuk részéről ez a fajta magatartás. A kutyák viselkedését meg is értem, a szótlanul álló gazdákét viszont nehezemre esik. Bár az is lehet, hogy ők csak egy dizájner kiskutyát (két fajkutya keveréke) szeretnének…

A szar (elnézést, kaka) témája is külön fejezetet érdemel. Nemrég a földszinti szomszéd „rajtakapott”, amint éppen levittem a kutyánkat pisilni. Hangjából érződött, hogy már rég készült egy hasonló beszélgetésre, s a készülődés során felgyűlt indulat egyetlen kérdésben próbált a felszínre törni. „Van zacskó magánál?” – kérdezte feldúltan. „Mindig van. És mindig felszedem. És amúgy is, most csak pisil” – szomorítottam el a valósággal a szomszédot. A tömbházfelelős a beszélgetés után nem sokkal hívta fel a figyelmünket, hogy tényleg mindig szedjük fel a kakit, mert a szomszédok (feltehetőleg mások, nem az előbb említettek) videóznak. Mármint a gazdikat a kutyájukkal, hogy vajon felszedik-e utánuk az ürüléket. Ha nem, akkor bizonyítékuk lesz, ami következtében a gazdák akár büntetésre is számíthatnak.

De tudják mit kellene levideózni? Azokat a felelőtlen embereket, akik ölni is képesek, csak mert zavarja őket a kutyakaki, a kutyaugatás, az időjárás, vagy mit tudom mi egyéb. Kutyasétáltatásaim során több olyan személlyel is találkoztam, akik roppant szomorúan számoltak be arról, hogy nekik is volt kutyájuk, de a szomszéd megmérgezte azt. A tömbházfelelős arra is figyelmeztetett, hogy a környékünkön is fokozottan óvatosnak kell lenni, és nem szabad engedni, hogy a kutya a földről bármit is megegyen (amúgy is tilos nálunk az ilyesmi), mert egyesek szándékosan kárt akarnak tenni a kutyákban. Egy falat kenyér egy kis fagyásgátlóval, netán rajzszegekkel ízesítve. S az a jobbik eset, ha azt egy kutya és nem éppen egy kisgyerek falja be. Így lesz az életadóból gyilkos. Így lesz az emberből állat.

Kimaradt?