Szász István Szilárd: A G-pont

Érzékeny pontjára tapintott egyeseknek a hír: a Google több techcéggel együtt mintha kirántotta volna a talajt a kínai Huawei óriásvállalat alól. Az amerikai cég azt követően döntött a Huawei-jel szemben bevezetett korlátozások mellett, hogy Donald Trump amerikai elnök múlt héten rendeletet írt alá az amerikai telekommunikációs hálózatok védelméről, aminek következményeként a tiltólistára került cégekkel, amilyen a Huawei is, csak kormányzati engedéllyel lehet kereskedelmi kapcsolatot létesíteni. A legfrissebb hírek szerint Amerika három hónapra felfüggesztette a Huawei ellen hozott korlátozó intézkedéseket, azonban a kínai vállalatnak nincs oka a hátradőlésre. Fordulóponton állunk.

A civakodás nem tegnap kezdődött. A huzavona elsődleges oka az amerikaiak szerint az, hogy a Huawei nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a vádak szerint a cég távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. Andrus Ansip uniós biztos tavaly decemberi nyilatkozata szerint Európának is aggódnia kellene a Huawei miatt, brit vizsgálatok is jelentős kockázatokat találtak a Huawei szoftvereiben. A kínai vállalat és a kínai kormány többször visszautasította a vádakat, legutóbb pedig márciusban a távközlési vállalat be is perelte az Egyesült Államokat, mert szerinte Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét.

Madártávlatból nézve több van itt, mint egy cég vegzálása. A Huawei elleni fellépés az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háború lépéseként értelmezhető. A két nagyhatalom jó ideje feszegeti a határokat, a kölcsönös vámháború, a különböző termékekre kivetett magasabb vám révén tulajdonképpen geopolitikai csatározását vívja a két állam. Amerika szeretné, hogy Kína nagyobb hozzáférést biztosítson az amerikai cégeknek a kínai piachoz és hogy egyensúlyozza ki a két ország kereskedelmi mérlegét, ami hatalmas kínai többletet mutat. Ugyanakkor Kínának nem áll szándékában felhagyni az államkapitalista rendszerrel és a pártállam gazdasági primátusával.

Miért van mégis a főként okostelefonjairól ismert Huawei a frontvonalban? A technológiai jövőkép egyik sarkalatos és érzékeny pontján (a G-ben) izgalmas (már-már izgató) fejlesztésekbe kezdett a kínai gyártó. Ez a bizonyos G már 5G-nél tart. Az 5. generációs mobil vagy vezeték nélküli hálózatról van szó, amit a negyedik ipari forradalom fő platformjának is neveznek. A Huawei ugyanis az okostelefonok gyártása mellett a hálózati struktúrákhoz szükséges berendezések gyártásában is kimagaslik, a vetélytársaknál jóval olcsóbban. Bár a legtöbben jó eséllyel valamilyen „jövőkatasztrófafilm” főgonoszaként olvastak az 5G-ről, ami kisüti majd az agyunkat, de itt (reményeim szerint) másról, többről van szó. Az 5G olyan hálózati struktúrát és kommunikációt jelent, ami lehetővé teszi a dolgok internetét (Internet of Things), vagyis az egy hálózatba kapcsolt okostévét, okostelefont, okoskazánt, okoshűtőt, okosotthont, okosvárost, önvezető autót.

A Huawei szorult helyzete fontos dologra emlékeztet bennünket. Az összekapcsoltságunkra. Bármennyire hétköznapinak is tűnik már számunkra, hogy a korabeli szuperszámítógépekkel vetekedő okostelefonok ott lapulnak a zsebünkben, ez nem triviális. Ez a kis készülék egy rendkívül komplex kapcsolat- és tudáshálónak a végterméke, amihez a felhasznált ásványkincsektől a tervező szoftverekig megannyi nyersanyagra, eszközre és összehangolt csapatmunkára van szükség. Egyik a másik nélkül nem létezik. Egy elképesztő szimbiózisrendszert alkottunk. A Huawei okostelefon önmagában nem sokat ér egy lecsupaszított Androiddal Gmail, Youtube, Google Play és egyéb szolgáltatások nélkül. Az Inteltől a laptopokhoz használt csipeket, a Qualcommtól és a Broadcomtól főként a mobilokhoz használt csipeket vásárolta a Huawei, ezek a cégek viszont szintén csatlakoztak a bojkotthoz. Ugyan a kínai cég próbált felkészülni egy hasonló helyzetre, saját csipeket gyárt és saját operációs rendszeren is dolgozik, de a nyugati piacon a szolgálatások nélkül nem sok esélye marad.

A rendkívüli összekapcsoltságunkat hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni és valami természetes, magától értetődő dolognak tekinteni. Csak válságok és konfliktusok során mérjük fel valamelyest az egymásra utaltságunk erejét. Még a társadalmi és gazdasági hálózataink erősségét és veszélyeit is csak kapiskáljuk, azt pedig végképp nem láthatjuk előre, hogy a mesterséges intelligenciával megtámogatott, az 5G-s hálózatba kapcsolt okoseszközök (aminek a Huawei az egyik élenjárója és szimbóluma) milyen jövőt hoznak majd. A totális megfigyeléstől egy utópikus jövőképig sok minden benne van a pakliban. A téma G pontja ide vagy oda, a „szeretkezz, ne háborúzz” régi szlogen feltehetően kevés lesz a dilemma feloldásához.

 

Kimaradt?