Bogdán Tibor: Cuc úr a vasúton
facebook cover


Bogdán Tibor: Cuc úr a vasúton


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Én nem tudom, hogy van ez, de egy idő óta igazán balszerencsések a román közlekedési miniszterek, mihelyt ráveszik magukat arra, hogy vonatozzanak, és saját tapasztalataik alapján bebizonyítsák ország-világ – de leginkább a vasúti utazást kalandparknak nevező utasok – előtt, hogy mennyire pontosak és kényelmesek a romániai vonatok.

Ott volt, ugye, korábban Anca Boagiu, aki hasonló céllal szállt vonatra, tévések, újságírók népes kíséretében. Aztán a vonat gondolt egyet és hirtelen megállt a nyílt mező közepén, merthogy valami meghibásodott a fékrendszerben. Szerencsére a mozdonyvezető megoldotta a gondot, igaz, „román módra”: a vonat alá behasalva valahova bedugott egy – nem, nem túlzás! – faágat és lám, a vonat ismét megindult (persze, miután a derék masiniszta kimászott a kerekek közül, mert a mozdonyvezető nélküli vonatozás sokkal rosszabb az álló vonatnál is).

Anca Boagiu hálás is volt a találékony mozdonyvezetőnek, aki ellen eljárás indult az utasok testi épségének veszélyeztetése miatt. Csakhogy a miniszerasszony hangsúlyozta, hogy a mozdonyvezetőnek nem jár büntetés, hiszen mindenki „épen és épségben” célba ért, bár jól tudta, hogy ez nem a román államvasútnak és nem a masinisztának, hanem a Jóistennek volt köszönhető.

A kellemetlen incidenst ehelyett ráfogta az egyik újságíróra, aki a vonatot valamilyen gomb megnyomásával állította meg. Szerencsére nem volt igaza, mert jól is néznénk ki, ha az utasok a vonat fékrendszerét, hajtóműveinek működését szabályozó gombokat nyomhatnának csak úgy meg.

Az nem derült ki, hogy a vonat végül is miért állt meg, és arra sincsen garancia, hogy a jövőben elkerülhetők lesznek az egyre sűrűbb vonatmeghibásodások. Egyetlen vigaszunk Karinthy halhatatlan találmányainak egyike, a nem repülő repülő lehet, amely, ha elromlik, akkor sem repül.

Most pedig itt van a vonatra szálló újabb közlekedési tárcavezető, Răzvan Cuc, aki meglepetésszerű látogatást akart tenni a Bukarest–Konstanca között közlekedő vonaton.

No, azt már az „átkosból” tudjuk, hogy milyenek is ezek a „meglepetésszerű látogatások”. A román nép legszeretettebb fia is mindig elégedett volt ilyenkor, a „váratlanul felkeresett” üzletek tele voltak áruval, ott állott a polcokon a vaj, a tej, a friss, ropogós kenyér, kalács, a hűtőrekeszekben ott pompázott mindenféle finom hús, felvágott, téli- és nyáriszalámi – csak éppen vevők nem voltak, nyilván azért, mert már zsúfolásig volt a hűtőszekrényük mindenféle földi jóval.

Nos, Răzvan Cuc is elégedett volt kétszázvalahány kilométeres vasúti tapasztalataival. Szerelvénye nem csak pontos volt, de öt perccel menetidő előtt ért be célállomására, ami Románia viszonylatában még a japán vonatok precizitását is felülmúlja.

Bár az is igaz, hogy a „meglepetésszerű látogatás” híre még a pontos vonatot is messze megelőzte: mire miniszter urunk megérkezett Konstancára, ott már minden ragyogott a tisztaságtól, az állomás ablakai csillogtak, sehol egy csikk, tökmaghéj, egy eldobott papír, műanyagflaska… Tetszett is mindez a miniszter úrnak, aki egyébként jó véleménnyel volt kiinduló pontjáról, a bukaresti Északi-pályaudvarról is, ahol például nagyon tetszett neki, hogy sorban állás nélkül tudott jegyet vásárolni – igaz, ő a hálókocsijegyeket kiadó kasszánál vásárolt első osztályú jegyet, de hát szegény mit is tehetett volna, illetékesék oda kísérték, honnan tudhatta volna, hogy ott mit árulnak, jóideje már annak, hogy utoljára vonatjegyet vásárolt.

A bukaresti pályaudvaron a vasúti kocsi ajtajánál a vonatkísérő csinos, fiatal, kedves, mosolygó és előzékeny hölgy fogadta. Hiába na, nagy szerencséje van a miniszter úrnak, mert engem mindig kialvatlan, mogorva, barátságtalan vonatkísérő fogadott, aki bizalmatlanul vizsgálgatta jegyemet és eszébe sem jutott, hogy talán segíthetne is csomagjaim feladásánál.

A tengerpart felé tartó vonaton, amelyre, ugye, nem győzöm ismételni, Cuc úr meglepetésszerűen szállt fel, nem volt tolongás, nem adták el többszörösen a helyjegyeket, a vasúti kocsi vadiúj volt, akárcsak az ülések, patikai tisztaság, csinos, kiillatosított mellékhelyiségek, működő ablakok, jól záró ajtók fogadták, mert természetesen a tárcavezető megtekintette a vasúti kocsikat is, amelyekre talán már nem is emlékezett. Ezért is vélhette úgy, hogy az utasokat rendszerint ilyen látvány fogadja a romániai vonatokon.

El is hiszem, hogy ezek után legalábbis túlzónak tartja a vasúti közlekedés áldatlan helyzetéről szóló újságcikkeket, utaspanaszokat.

Szóval miniszterünk szemmel láthatóan jól érezhette magát a román vonaton. Olyannyira, hogy megérkezésekor a vasúti illetékesek úgy gondolták, kissé még meg is hosszabbítják a kéjutazást. Ezért – gondolom – csak eljátszották, hogy nem nyílt ki a vasúti kocsi ajtaja és miniszter a szupervonat foglyává lett. Miközben tehát az ajtó kinyitásával próbálkozó alkalmazottak sűrűn váltogatták egymást, Razvan Cuc néhány percet eltölthetett még az „álomszerelvényen”. Így aztán amikor kilépett a konstancai vasútállomásra megállapíthatta, hogy öt perccel hamarabb beérkező vonata – hajszálpontos volt.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik