Kustán Magyari Attila: Guță népe és az européerek
facebook cover


Kustán Magyari Attila: Guță népe és az européerek


Array ( [0] => KustanMagyariAttila.png [foto] => KustanMagyariAttila.png )
-A A+

Ha létezik társadalmi osztályok közötti ellentét ma Romániában, akkor az a magát szociáldemokratának nevező PSD és az új ellenzéki megmentők szavazótábora közötti törésvonalakat jelenti (bár ezt a képet lehet árnyalni, természetesen). Az a fotó pedig, amely a jászvásári demonstráción és ellendemonstráción készült – ahol az ellenzékiek által eldobált aprópénzeket szedik össze a kormánypártiak (és „kormánypártiak”) –, jól ábrázolja ezt, a háttérzenét adó Nicolae Guță pedig csak tetézi a hangulatot.

Tulajdonképpen mindkét fél a populizmus eszközeihez nyúl – hogy tisztázzam a fogalom jelentését, a populizmus nem azt jelenti, hogy „amikor a politikai szereplő vagy párt tetszeni akar a népnek”, hanem azt, hogy a népet mint olyant a maguk érdekei szerint próbálják megkonstruálni a politikai kommunikáció szintjén, és ezt a kitalált közösséget szembeállítani egy vélt vagy valós, ellenséges elittel (amelyik persze nem ők, hanem a másik, hatalomra törekvő csoport).

A iași-i eseményen felszólaló Carmen Avram EP-képviselőjelölt a populizmus iskolapéldája, ráadásul a lehető legpatetikusabb módon. „Az én vérem a ti véretek is, a ti véretek az én vérem. Egyformák vagyunk, és jól ismerlek, jól ismerlek, és szeretlek titeket” – mondja a tavaly nettó közel 300 ezer lejt kereső PSD-s politikus.

Miközben az ellenzéki sajtó a fogatlan, „rosszarcú”, buta és megvezetett, netán spicces embereket mutogatja, kiválogatva a legostobább válaszadókat – megkreálva így azt az egyébként nem feltétlenül torz képet, hogy a PSD a legelesettebbeket viszi urnához –, addig saját táborát tanultnak, „européernek”, „nyugatosnak” állítja be, amelyik a szabad piac, a nyitott tőke- és munkaerőmozgás, a mobilizáció és egyéb varázsszavak elkötelezett híve. Szintén: populizmus működés közben.

A két tábor (több is van, de hadd foglalkozzunk most csak velük) egymást pocskondiázza, miközben a politikai szereplők ebből jól profitálnak: hiszen teljesen mindegy, hogy „odalent” hogyan köpködik egymást az emberek, ha végül mindenki a maga hírbuborékának megfelelően elvonul pecsételni.

Így tehát az ország szétszakadóban. Az egyik oldalon az említett „fogatlanok”, a másikon az „iskolázottak”, akik egymást gyepálják: előbbiek szerint az utóbbiak árulók, az isten-haza-család trióját semmibe vevők, akik a párhuzamos állam áskálódásait kifejezetten támogatják, az utóbbiak szerint az előbbiek megvezetett birkák, ráadásul olcsók.

A nagyobb felelősség az utóbbiakat terheli. Ha igaz, hogy felelősségteljesebbek és megfontoltabbak (és legyen ez igaz, örvendenék neki!), akkor érteniük kellene, hogy azok a szerencsétlen tömegek, akiket az ortodox egyház a feudalizmusban tart fogva, és akiknek a szociális biztonság emlékét adó, megszépített Ceaușescu-kori nosztalgia pedig kihat a mai pártpreferenciájukra is, nem gonoszak, nem akarnak rosszat az országnak és embertársaiknak, hanem olyan szociális nyomorba taszíttattak, amelyekért nehéz volna őket felelősségre vonni.

Ha européernek tartja magát az, aki megveti a szerencsétleneket (tarthatja egyébként: Európa történelme bőven szolgáltat ehhez példákat), szíve joga – én azonban úgy vélem, hogy a két tábornak egymással kellene vitáznia, több szolidaritást és megértést tanúsítania egymással szemben, ezt pedig azoknak kell kezdeményezniük, akik láttak jobb példákat a Nyugaton járva, akik állítólag felvilágosultak, mobilisak és rugalmasak, akik állítólag a „mai világ” kihívásait ismerik, és azt is, hogy hogyan lehet Románia jobb ország. Ha ez így van (én kétlem), akkor ők maguk is csak akkor lehetnek megmentők, ha azoknak is fogják a kezét, akiknek eddig a lába elé dobálták az aprókat.

Különben semmi értelme megmentősdit játszani. Egymás irháját kell mentenünk ugyanis, nem csak a magunkét.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik