Rostás-Péter István: Hantolási határidő
facebook cover


Rostás-Péter István: Hantolási határidő


Array ( [0] => RostasPeterIstvan.png [foto] => RostasPeterIstvan.png )
-A A+

Rendezni végre (?) közös(en)…mert dolgaink vannak bőviben. Alig eltakart, mélyen elásottnak hitt és felszínen levő dolgaink. Miénk és övék. Néha meg nem is tudni kié, de egyaránt vindikáljuk. Az úz-völgyi eset is ugyebár. Míg a „rendezés” politikai, jogi-adminisztrációs, diplomáciai és szimbolikus mezőben révbe juttatja a kérdést, hazai időszámítás szerint is jóval több órába telik, mint ahány karakter itt megfér ebben a szövegben. Addigra meg újabb sérelmek (friss provokációk [?!]) tolakszanak előtérbe és az augusztus 26-i megemlékezést kivéve legfeljebb esztendő ilyenkor, ha cikkeznek majd a csíkszentmártoni sírkertről.

Jelképes hantfoglalást is írhattam volna címként, mely így csattanósabbra sikeredett volna, ám mégis az időzítésre összpontosítok, hogy miért épp most. Csinos kis összeesküvés-elméletet lehet fabrikálni: a nagyváradi zászlóégető ügy elmaszatolásától a Teleorman megyei liberális kampányrendezvényig (ahol a listavezető EP-jelölt a klasszikus PSD-ellenes szlogenek mellett helyet szorított két körmondat erejéig a Nagy Egyesülést létrehozó egykori erdélyi honfitársak emlékének, mint motivációs elemnek), szekérderéknyi adalék kínálja magát hozzá. Bár előnyös a történéseket kontextusukban értelmezni, az Úz-völgyi„eseményt” nem illesztem most be az alapos kutakodás után valószínűleg körvonalazódó tágabb közegbe.

Inkább a szorostól északnyugatra tekintek, hosszan, eléggé kitartóan ahhoz, hogy egy másik völgyig hatoljon a pásztázás: Aranyos-völgy, a majdnem elfeledett ötödik székely szék területére. Ahol szintén front volt, a második nagy háborúban igaz, de aki erdélyi hadtörténeti tájékozódásra tart igényt ebben az időszakban, aligha kerülheti meg, legalább a tordai csataként ismert hadműveletek okán.

Ezúttal mégsem erről, inkább a várostól és az összecsapás leghevesebb gócpontjaitól jottányit elmozdulva Aranyosszentmihályra, avagy másik nevén Tordaszentmihályra, egyházi regisztrek szerint pedig Alsófelsőszentmihályra figyelmezek. A frontvonalak közé szorult településért folytatott küzdelemben mindkét fél könyvelt el veszteségeket, de sokáig – pontosabban 2005 szeptemberéig – csak a szovjet katonáknak dukált síremlék a felsőfalvi temetőben; magam is pionírként vonultam ki jó négy évtizede az iskola által szervezett kötelező megemlékezésre. A falu 22 civil áldozatának nevét viselő kopjafa nem kerülhetett temetőbe vagy köztérre, hatvanegy évvel a harcok elcsitulása után is az unitárius templom cintermével kellett beérnie: még így is utólagos jóvátételként, „sikerként” könyvelték el a közösség tagjai, akik napi tapasztalat szintjén érzékelik az interetnikai érzékenység határvonalait egy olyan községben, ahol a magyarság részaránya 24%-os. De ahol a magyar polgármester immár negyedik mandátumát tölti, és ahol úgy került Petőfi szobor a régi iskola elé, hogy előtte Eminescu szobor „ágyazott” meg az avatásnak. Zeng János, a község elöljárója nem csak hatékony és agilis önkormányzati szakember, egyben tapasztalt kommunikátor, arányérzékéről és diplomáciai szimatáról már nem kell újabb bizonylatot kiállítania.

Tisztában van azzal, hogy ez a több mint másfél évtizedes időszak sem elegendő, hogy a közös dolgokat, beleértve a hantig hatoló kérdéseket teljesen és véglegesen meg lehessen oldani, ám jó részüket mégis sikerült megnyugtató módon kezelni. Lehet, hogy Dormánfalva polgármesterének nem ártana, ha kézügyébe kerülne tordaszentmihályi kollégája telefonszáma… Bár az sem kizárt, hogy az úz-völgyi ügyben a Bákó megyei település elöljárója csak a történet mellékszereplője.

(Fotó forrása: MTI/Kátai Edit)



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik