Kustán Magyari Attila: Mit mondott Trump Székelyföldről?

Számos híroldal házal olyan bombasztikus cikkekkel, amelyeket mások vagy elhallgatnak, vagy mellékesnek tartanak, vagy csak elemeiben bontanak ki.

Ilyen például egyik kedvenc tudományos portálom, A világ titkai – amelyik egyébként több facebookos követővel bír, mint a Maszol, és amelynek cikkei őszintén szólva zavarba is hoznak. Szégyellem ugyanis a tudatlanságom, amikor például egy korábbi cikküket (Az előző emberiség egy időhurokban élt?) olvasom: az előző emberiségről vajmi keveset tudok, az időhurkokról is csak hébe-hóba olvastam tanulmányokat, podcastekbe is ritkán mélyültem el a témakörben.

Mint megannyi mezei facebookozó, ezekről csak felszínes ismeretem van, ez a kőkemény írás pedig a mélyvízbe dob, és olyan vaslogikával vezet végig a valóságon, hogy csak úgy szédülök belé. Amikor az emberiség egyetemes amnéziáját említik – foghegyről – a cikkben, zavaromban nem is tudom, merre nézzek – erről igazán csak a hírekben hallottam, nem is figyeltem különösebben.

A félmilliárd éves alagútrendszerekről és több millió éves leletekről, amelyek emberi kéz nyomát őrzik, már az elemiben heves vitákat folytattunk ugyan, és már-már szkeptikus volnék, amikor végül sikerül teljesen meggyőzniük, hiszen „arról is vannak információink, hogy ez a civilizáció egy emberhez hasonló lényekből álló faj lehetett, de az is könnyen meglehet, hogy mi magunk voltuk, csak a távoli múltban”. No, ha vannak információink, akkor nem kételkedem, ha pedig könnyen meglehet, akkor teljesen megnyugodtam.

Az időhúrok hibájából fakad egyébként, hogy a közismert téren és időn kívüli leletek létezhetnek, oké, ebben semmi új, ezt még én is sejtettem. Azt viszont szomorúan konstatálom, hogy az időhurok létrehozóját a cikkíró sem ismeri. Pedig már milyen közel voltunk.

Hasonló élménydús olvasmány az is, hogy „Trump szerint Trianon igazságtalan volt, és Székelyföld visszacsatolható lenne” – igaz, a cím végén egy kérdőjel is szerepel. Ha ilyen bátortalanul is, de A világ titkai legalább eléggé kockázatvállaló ahhoz, hogy lerántsa a leplet, nem úgy mint a többiek (kivéve a 888.hu-t, ahonnan átvették az eszmefuttatást és hasonló bátor portálokat.)

A tavalyi cikkből kiderül, hogy az amerikai elnök szerint Krím orosz terület, mert ott mindenki oroszul beszél – a cikkíró hozzáteszi, hogy „Krím Ukrajnához tartozott, de egy népszavazás után Oroszország visszacsatolta magához”, végre szembemenve azzal a hamis állítással, hogy az orosz hatalom agresszíven csatolta el a félszigetet az országtól.

De nem is ez a fontos. Ami most következik, az azonban meghökkentő, hiszen komoly összefüggést találunk Trump Krímről szóló megjegyzése és a székelyföldi autonómiatörekvések között: „bből (az E-betű itt lemaradt, hiszen az élelmiszerben sem egészséges, ha túl sok van belőle – a szerk.) egyértelműen következik, hogy Székelyföld magyar, mert ott mindenki magyarul beszél, a felvidéki Csallóköz magyar, mert ott mindenki magyarul beszél, akárcsak a Vajdaság egy része, ahol a többség magyarul beszél”.

Az egyértelmű következtetést megerősíti, hogy „magas rangú vezető eddig ennyire nyíltan még sohasem támogatta a kisebbségben élő nemzetek önrendelkezési jogát”, az örömöm pedig már csak az fokozza, hogy a honlapon elhelyezett reklámok megismertettek a „Mágikus Fürdőszobai Kilépő”, „Step Redi Bőrradírozó” termékekkel.

Ezek után megbabonázva görgetek végig a honlapon, felfedezve annak minden zegét-zúgát. Míg a hétköznapi hírportálok unalmas gazdasági és politikai hírekkel – és még unalmasabb balesetekkel – traktálnak, addig a valódi tudást készen kapom meg innen. Kevésbé ismert titkokat és tényeket olvashatok Attiláról, Isten ostoráról, túlvilágot látó állatokról, az oroszlánnál 7-szer nagyobb ősi ragadozóról, sumer ősmagyar kapcsolatról, ufókról, a belső földben rejtőzködő nácikról és így tovább.

A sajtó egyik nagy kihívása, hogy velük kell versenyezni.

Kimaradt?