T. Szabó Csaba: London és a közönségrégészet
facebook cover


T. Szabó Csaba: London és a közönségrégészet


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Londonba látogatni a magamfajtának – és mindenkinek, aki a történelem, régészet, művészettörténet és művelődéstörténet iránt érdeklődik – igazi csemege, valóságos paradicsom. Ilyenkor érzi igazán az ember, hogy egy egykori birodalom fővárosában, a világ egyik legnagyobb olvasztótégelyében van: tucatnyi nemzetiségű, kultúrájú ember hömpölyög a metrón, az épületek hegyként emelkednek a kisvárosi élethez szokott ember feje fölé, és az ingyenes, nemzeti múzeumok a világtörténelem tárgyi emlékeinek legjavát gyűjtötték össze. Ilyen körülmények között tehát nem is meglepő, hogy mind a muzeológia, mind a régészet legújabb trendjei és módszerei Londonban jelentek meg vagy váltak globális követendő példává.

Az első, szinte zarándokhelyként szolgáló állomása a régészet iránt érdeklődőknek természetesen a British Museum. Az 1753-ban alapított, 75 000 m² területet elfoglaló, 94 galériából álló és évi közel 6 millió turistát vonzó múzeum valóságos temploma a világtörténelem tárgyi hagyatékának. Már a bejárat is olyan, mintha egy ókori görög templomba lépnénk be: klasszicista homlokzata, allegóriákkal díszített timpanonja üzeni, hogy ez nem akármilyen épület, a látvány, amely az oda látogatókat várja minden képzeletet felülmúl. A múzeumban őrzött egyiptomi, sumér, akkád, asszíriai, hettita, urartui, krétai, ógörög, hellenisztikus, etruszk, római, angolszász, francia, spanyol, zsidó, japán, kínai, afrikai, óceániai és megannyi más civilizáció emlékeit tömörítő múzeum ingyen látogatható, online is bejárható, és felsorolhatatlan pontján forradalmasította már azt, amit ma a kortárs muzeológiaként ismerünk. Mindez elsősorban a múzeum legendás igazgatójának, az intézményt 2002 és 2015 között vezető Neil MacGregornak köszönhető, akinek „uralkodása” a múzeum történetében meghatározó szerepet játszott a kortárs muzeológia fejlődésében is. Az ő igazgatósága alatt volt számos olyan időszaki kiállítás – mint például az ókori Kína régészeti emlékeit bemutató kiállítás (The First Emperor – szeptember 2007–április 2008) – amely forradalmasította a kortárs muzeológiát, a fénytechnikákat, a múzeum-pedagógiát és a kortárs múzeumi marketinget is. Hasonlóan nagy sikert aratott a 2008-as Hadrianus kiállítás is, amely elsőként mutatta be részletesen a népszerű római császár vonzódását Antinoushoz, az ifjú fiatal büthiniai pásztorfiúhoz. Mindez a British Museumot a kortárs LMBT mozgalmak egyik fellegvárává tette, azóta számos tematikus kiállítást is tartottak, sőt, a múzeum közel 9 milliós gyűjteményéből egy kötetnyi is összegyűlt, amely a szexuális kisebbségek történetét mutatja be. Ez azzal is magyarázható, hogy Neil MacGregor az első nyíltan meleg múzeumigazgató és akadémikus az Egyesült Királyságban aki ilyen magas pozíciót töltött be az ország tudományos és kulturális életében.

A British Museum nemcsak a világ összes régiójának legjavát összeharácsoló felfoghatatlan régészeti anyagával tudja órákon át lenyűgözni még a laikus nagyközönséget is: az általuk bevezetett újfajta, interaktív, részben a tömegtermelésre és tömegturizmusra, részben pedig az interaktív megoldásokra építő múzeum-pedagógiája a szuvenírek végtelen változatán túl, youtube-videók, játékok, gyermek-programok dokumentum-filmek, rádió-programok, hangos-könyvek és gyönyörűen díszített albumok formájában is. A múzeum egyik legsikeresebb projektje a „világ történelme 100 tárgyon keresztül” című rádió-sorozat és kötet, amelyet MacGregor álmodott meg. A múzeumban őrzött és kiváló alapossággal kiválasztott tárgyakon keresztül mutatja be az emberiség történetét, kitérve a tárgybiográfiák fogalmára, amely mostanság egy nagyon érdekes és felkapott témája a régészetnek.

Annak a régészetnek, amelyet egyébként pontosan Angliában forradalmasítottak az 1980-as években Ian Hodder és Daniel Miller munkássága révén, akik feladták a processzualisták felfogását, miszerint a régmúlt megismerhető csupán a tárgyak pozitivista, reáltudományos értelmezése révén és sokkal inkább a tárgyi világ ágens szerepére, szociális életben, társadalomban, egy-egy egyén vagy közösség életében betöltött szerepére tették a hangsúlyt.

Ezt az elméleti irányvonalat láthatjuk Londonban a városi régészeti múzeumban is (Museum of London Archaeology–MOLA), amely az 1970-es évek óta a városi régészet és közönségrégészet vezető intézménye lett. Tankönyvük ma a tereprégészek egyik bibliája. A múzeum maga is gyönyörű, a tárgyak társadalmi életét és biográfiáját hangsúlyozó kiállítása ember közelibbé teszi a sokszor elvont, távoli, a turistának és odalátogatónak felfoghatatlan őskor és ókor emlékeit. A londoni régészeti ásatások és az angol közönségrégészet (public archaeology) 1954-ben kezdődött, amikor a világháború által lerombolt City Walbrook régiójában építkezések folytak és felfedezték London és egyben Anglia legnagyobb római templomát. A Mithras római istenségnek ajánlott hatalmas templom és gyönyörű márványszobrai óriási szenzációként került be a helyi sajtóba, melynek köszönhetően napokon át több ezer ember látogatta a régészeti helyszínt. A régészek emberközeli szakértőkké váltak, munkájukat testközelben tapasztalhatta az odalátogató turista és a régmúlt ezzel az élő és közösségi élménnyel máris közelivé, személyessé, identitás-formáló erővé vált a londoniak számára. A felfedezés szenzáció-ereje addig hatott, hogy maga a legendás Churchill miniszterelnök nyilvánította nemzeti régészeti emlékhellyé a templomot, és azt egy távolabbi helyen restaurálták.

Ma ennek a múzeumnak a helyén áll a Bloomberg európai székháza, amely a világ legnagyobb energia-takarékos épülete. Ez alatt áll az időközben eredeti helyszínére visszaszállított római templom, amelyet ingyen, regisztrációt követően látogathat bárki. A múzeum valódi szenzoriális élményt nyújt az oda tévedő turistának: a régészeti emlékeket egy hatalmas vitrinben bemutató tárlatot követően, egy előtérbe (pronaos) kerül a turista, ahol neves ókortörténészek – így erfurti tanárom, Richard Gordon ókortörténész – hangja eleveníti fel a római vallás és a Mithras kultusz sajátosságait. Bár az eredeti tárgyak sajnos nem tekinthetőek meg a helyszínen – azok a londoni régészeti múzeumban (MOLA) vannak kiállítva – 3D nyomtatott, hiteles másolatok révén, interaktív videók és hanganyagok, térképek és fotók révén egy részletes betekintést kaphat a turista a rejtélyes misztérium-vallásról, amely egykor a Római Birodalom minden szegletében, így Erdély területén is népszerű volt. A szentélyben aztán olyan látványban lesz részük, amelyet kevés régészeti múzeum tud anyagilag megengedni: hang és vizuális effektusok egész sora várja 15 percen keresztül a látogatót, melynek végén valóban, beavatottnak érezheti magát.

Mindez csak néhány eleme annak, ahogyan London, a világváros forradalmasította a közönségrégészetet, azaz régészettudomány és nagyközönség párbeszédét és élő kapcsolatát. Csak remélni tudjuk, hogy – szerényebb formában – valamikor mifelénk elterjednek ezek a modern megoldások és a mostaninál is élénkebb kapcsolat alakul ki régészek és a nagyközönség között Erdélyben is.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik