Kustán Magyar Attila: Legyen Ön is Braco, a bámuló ember
facebook cover


Kustán Magyar Attila: Legyen Ön is Braco, a bámuló ember


Array ( [0] => KustanMagyariAttila.png [foto] => KustanMagyariAttila.png )
-A A+

Néhány évvel ezelőtt hallottam először a horvátországi Bracóról, polgári nevén Josip Grbavacról. Már akkor lenyűgözött, hogy ez a magát gyógyítónak nevező fickó mennyire ügyesen felépítette a saját márkáját: gyógyító ereje ugyanis állítólag a tekintetében rejlik. Nem tesz tehát mást, mint élőben vagy a világhálón közvetítve az emberekre bámul, és ezzel „segít rajtuk” – nem ingyen, persze. Ez nemcsak azért előnyös, mert nem sok dolga van a színpadon, hanem azért is, mert – ahogy azt a romániai honlapján írja és ahogy azt korábban a celebvilágról magam is megfogalmaztam – teljesen ártalmatlan figura (hacsak azt nem tartjuk károsnak, hogy a hiszékenységből tőkét kovácsol).

Braco korunk szimptomatikus jelensége is lehet: nem sok vizet zavar, csak bámul előre, nézelődik, ácsorog, nem kötődik hozzá túl sok gondolat, és ami igen, az sem tőle származik. Braco egyfajta joker, bármivel felruházható, tulajdonképpen egy üres papír.

Vizenyős, langymeleg. Semmilyen.

Mintaállampolgár.

Most, hogy a Nyugat nyilvánosan is lemondott a sajtószabadság (komolyan soha nem vett) elvéről azzal, hogy Julian Assange Wikileaks-alapítót letartóztatták, nem is üzennek mást, mint hogy Braco a mintakép, nem ez az oroszbérenc propagandista, aki volt annyira pimasz, hogy rámutatott a demokratikus országok antidemokratikus jellegére és gyilkos ügyleteire. Apropó: meg tudja mondani valaki, hogy miután kiderült, az NSA többek között Angela Merkelt is lehallgatta, kit tartóztattak le? Ugye.

Nyílttá vált a hatalom jellege azáltal, hogy önmaga érdekeit minden egyéb fölé helyezte (abba a narratívába csomagolva, hogy Assange sem áll a törvények felett – csak háborúkat szító és százezreket halálba küldő amerikai elnökök), sőt a törzsi gondolkodást erősítve azt állítja, hogy ami az egyes hatalmi törekvéseket illeti, azok a közösség érdekeit szolgálják. Ugyanakkor megerősítik azt a tendenciát, ami a Nyugatban csalódottakat az ellenségeik ölébe taszítják: már így is túlságosan sokan gondolják azt, hogy a nyugati problémák orvoslására a putyini aljas diktatúra a megoldás, nem saját társadalmi szerződéseink felülírása. Mi lesz még ebből?

Assange valóban nem egy Braco. Vitathatók az eszközei és időnként a szivárogtatások időzítése is, és persze nem sokat tudhatunk a kapcsolatai valódi jellegéről sem. Ez azonban éppen annak a hatalmi jellegnek köszönhető, amely miatt az oknyomozó újságírás illegális eszközökhöz kell nyúljon, amennyiben tájékoztatni akar. Ez talán fontosabb szempont, és inkább szolgálja a tisztulást, mint az, hogy valóban lehet orosz érdek a jelenség mögött (habár arról igazán nem a Wikileaks tehet, hogy az amerikai Demokrata Pártban milyen botrányok történtek). Attól nem lesz demokratikusabb egy társadalom, hogy ha a hidegháborús retorikát visszahívva Hillary Clinton helyett Putyinra mutogatunk, amikor Donald Trumpról beszélünk.

A kérdés tehát az, hogy Assange vagy Braco a példakép – hogy ezzel a meglehetősen bizarr szembeállítással éljek. Braco az, aki március 15-én és október 23-án végighallgatja a szónoklatokat a nagyszerű forradalmárokról, akiket azonban szerencsére nem kell már követnie: hiszen ez a hatalom már nem az a hatalom, amelyet ők megdöntöttek. Ez már Bracónak is kell tetszen, hiszen sajtója szabad, eszméi vitathatók, cselekedetei ismertek és demokratikusan eldöntöttek. Bracónak nincs is sok feladata: dolgozzon, fogyasszon, szavazzon, meg bámuljon maga elé. Akkor jól meglesz majd.

Eltelik így is.


 

 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik