T. Szabó Csaba: Az emberarcú tudós

Egy olyan korban, amikor a tudományos munkát Közép-Kelet Európában nem becsülik, a tudományos műhelyek súlyos anyagi hiányosságban szenvednek és az emberek tudatlansága nemegyszer életveszélyes következményekkel jár, a tudományos és tudománynépszerűsítő munkák és a közértelmiségi szerepek elterjedése több mint szükségszerű. Külföldön szerencsére igen nagy népszerűségnek örvendenek az általam legutóbb „sztárértelmiségieknek” becézett tudományos közszereplők, közértelmiségiek: Yuval Noah Harrari, David Attenborough, Richard Dawkins vagy Michio Kaku csak néhány a kortársaink közül, akik rendkívül fontos szerepet játszottak az elmúlt években és évtizedekben a tudományos ismeretterjesztés globális népszerűsítésében.

A tudományos ismeretterjesztés nagyágyúi közül elmaradhatatlan azonban Mary Beard ókortörténész, aki számunkra, történészek, régészek és az ókor szerelmesei számára a legjobb példa és etalon arra, hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a régmúlt és a kortárs társadalom között.

A cambridge-i egyetem ókortörténésze a szakmai berkekben leginkább az 1980-as évek és az 1990-es években irt tanulmányaival és köteteivel lett ismert, elsősorban a római vallás, művelődéstörténet, művészettörténet és tudománytörténet témaköreiben irt munkái révén. Beard már a korai időszakban is kiemelten fontosnak tartotta, hogy tudományos munkássága és kiváló egyetemi karrierje mellett tudományos-ismeretterjesztő munkát is folytasson. Ennek számos oka volt, leginkább talán személyes indíttatású: nőként többször tapasztalta az 1980-as évek Angliájában és elitista tudományos környezetében a női kutatók diszkriminációját, amelynek folytán aktivista, közönséggel és sajtóval történő kommunikációja megnőtt. Beard személyes tapasztalata, nőként megélt negatív élményei és 1978-as traumatikus megerőszakolása minden bizonnyal nagy szerepet játszott abban, hogy kutatói elefántcsonttornyából kimásszon és közértelmiségi szerepet vállaljon magára. Mindebben ugyanakkor nagyban segítette az Egyesült Királyságban már az 1960-as évektől hagyománnyá lett tudományos-ismeretterjesztés műfaja, amelynek olyan legendás előfutárai voltak, mint David Attenborough vagy Kenneth Clark.

Mary Beard az elmúlt 10-15 évben számos kötetet irt és legalább egy tucat nagysikerű dokumentumfilmben szerepelt. Ezek közül kiemelkedik a Pompeii utolsó napjait feldolgozó filmje, amelyet kötet formájában is közölt, de készített portré-filmet Caligula császárról és Caesarról is, akit a világ első populista diktátoraként mutat be.

Mary Beard sikerének és kultuszának számos titka van: tudományos felkészültsége megkérdőjelezhetetlen, bár manapság szűkebb szakmájának már nem igazán publikál. Írói tehetsége és hihetetlen munkabírása munkáit olvashatóvá, élvezhetővé teszik, az ókortudomány és a régészet legújabb, legtöbbünk számára elérhetetlen forrásait úgy tudja átadni, hogy az átlag olvasónak fel sem tűnik, hogy egy-egy mondata mögött több tanulmány vagy komoly klasszika-filológiai ismeret rejlik. Szakmai felkészültsége és írói vénája mellett, tehetséges narrátorrá lett a televízió képernyője előtt is, igaz az elején ebben nem volt túlságosan jártas. Blogger, a feminista női mozgalmak nagyasszonya, a tudományos világban a női egyenjogúság egyik globális élharcosa. Bohém, közvetlen, néha botrányos: mindene megvan tehát, hogy a klasszikus, konzervatív és elitista angol tudóstársadalomtól a fiatal hipszter-társadalomig mindenkit magával ragadjon.

2015-ös nagysikerű kötete az ókori Róma történetének monumentális összefoglalója. Egy olyan kihívás, amellyel minden nagy, világhírnévre szert tett ókortörténész kacérkodik, de keveseknek sikerül maradandót alkotni. Az, hogy Mary Beard Róma története hol helyezkedik majd el a történetírás történetében és a több száznyi hasonló kötet Gutenberg-galaxisában – csak az idő fogja eldönteni. Az viszont tény, hogy a kötet óriási siker lett, román nyelvre 2017-ben, magyar nyelvre 2018-ban fordították le. A román nyelvű kötetet bemutattuk Nagyszebenben, a Lucian Blaga Egyetem Történelem és Kulturális Örökségvédelem Szakán megújhodó ókortörténeti diákkör keretében. A főleg diákok által látogatott esemény fotóit bátorkodtam aztán Mary Beardnek elküldeni, aki röviddel levelem után válaszolt is, hangüzenetben köszöntve romániai olvasóit. Aki jártas az akadémiai közegben az jól tudja, milyen ritka alkalom az, ha egy neves professzor mifelénk válaszra méltat egy fiatal kutatót, netalán hallgatót. Napokat, akár heteket is kell várni a válaszra, nemegyszer pedig elmarad a válasz. Ilyen körülmények között Mary Beard kedvessége, közvetlensége és diákokhoz és kutatótársai felé mutatott tisztelete is egy olyan ritka jelenség, amelyet sokaknak meg kellene szívlelnie mifelénk is. Mary Beard ugyanis nem „unatkozik”: ha éppen nem forgat vagy tanít, akkor Rómában az Amerikai Akadémia leírhatatlanul szép és ókorászok számára mennyei mannaként szolgáló könyvtárában kutat vagy angliai előadás-turnét tart. Ezek mellett heti rendszerességgel vezeti blogját és most is, 2019 márciusában egy új könyv utolsó fejezetén dolgozik. Megtehette volna tehát, hogy nem válaszol, ahogy ezt oly sokan megtennék mifelénk, ahol a szakmai alázat, a kollegialitás, a kedvesség nem párosul a tudományos szenvedéllyel és felkészültséggel.

Mary Beard mégis válaszolt nekünk, erdélyieknek és romániai olvasóinak és kutatótársainak, ami mindennél jobban hitelesíti itthoni népszerűségének indokoltságát is. Ő az a tudós, szaktekintély, aki bátran felvállalja, hogy az ókort és régészetet igenis át lehet és át is kell adni a nagyközönségnek, kommunikálni kell az emberekkel, hogy azok megértsék a humántudományok fontosságát, a régmúlt aktualitását, velünk élésének metamorfózisait. Mary Beard tudománynépszerűsítőként egy olyan etalon és nagykövet, amelyet itthon, egy történelmi múltjában disszonáns és azt ritkán megbecsülő vidéken különösen fontos követni.


 

Kimaradt?