Krebsz János: Nemzeti Könyvtár

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében jól megfér a Nemzeti Dohányboltok mellett a Nemzeti Könyvtár sorozata is, amely megálmodója, Kerényi Imre szerint hivatott ellensúlyozni hatvanegy esztendő balliberális kultúrdiktatúráját, a balliberális kánon egyeduralmát. Nem fogunk ironizálni azon a kultúra-értelmezésen, amelyet Fekete György és Kerényi Imre képvisel a jelenlegi kultúrkampfban, és nem szándékozunk ezt a kérdést abba a nevetségességi kategóriába utalni, ahol a korábbi projekt, a gránitba vésett Nemzeti Alaptörvény díszkiadásához készített festménysorozat és a borjúbőrbe kötött díszpéldányok fölött zengő kétségb'esett kacajt újrahangolnánk.

Sőt, tekintsük ezt az egészet egy vállalkozásnak. Az államnak van 300 millió forintja kultúrára, kiad olyan könyveket, amelyekkel egyet lehet érteni, ajándékként elküldi a könyvtáraknak a példányok felét, a másik felét nyomott áron piacon értékesíti. Missziót teljesít: Misztótfalusi Kis Miklós antikva betűivel, olvasmányos, sokszínű erősítését nyújtja nemzeti önbecsülésünknek. Kós Károlytól Jókaiig és Karinthytól Kriza Jánosig egy szót nem szólhatunk a válogatás ellen, s mégis rossz érzésünk van, amikor találkozunk a sorozat reklámjaival, és keressük a hátsó szándékot a megjelentetések mögött.

Nem soroljuk ide a megjelent és tervezett köteteket, magunk is szívesen és örömmel olvastuk annak idején Jelky András kalandjait, és egyáltalán nem gondoljuk, hogy ne lehetne irodalmi vagy olvasmányértéke némely szaktudományos munkának vagy akár szakácskönyvnek, amelyből nemzedékek főztek, tanultak ízlést és ízlelést. Sőt abba az utcába sem mennénk bele, hogy a kiadói buzgalom úgy előrerohant, hogy némely jogdíjak és engedélyek esetében nem szerezte meg a szükségeseket, nem vásárolta meg az örökösöktől, illetve a piaci körülmények között, versenyhelyzetben működő kiadóknak állami támogatással megerősített konkurenciát teremt. (Csak zárójelben: 300 millió a támogatása a Nemzeti Könyvtár sorozatnak, míg körülbelül 200 milliót osztanak pályázati rendszerben a magyar könyvkiadóknak évente – hogy a kulturális nagyságrendekkel tisztában legyünk.)

A rossz érzésünk elsősorban abból származik, hogy így utólag egy számvevőszék elé kerül a teljes magyar kultúra. Felsóhajtunk, hogy Karinthy átment a vizsgán, Kós Károly transzszilvanizmusa még belefér a kategóriába, Tormay Cécile nem a legundorítóbb zsidózásával képviseli a fasiszta vonalat a létező hagyományból... S találgatunk, hogy Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc, Rejtő Jenő (a végtelenig hosszabbítható a sor) vajon beleférnek-e majd a sorozatba? S a kortársak közül ki az, aki fölajánlhatja aktuális újdonságát a sorozat mai darabjának? (Esterházy, Kertész, Konrád, Nádas?)

Minden sorozat és minden válogatás egyben a hagyomány újjáteremtése, az egész kultúra értelmezése. Csak az marad életben, aminek máig szóló aktualitása van, ami képes párbeszédre a jelennel. Eszünk ágában nincs azon rugózni, hogy az eddig közzétett Nemzeti Könyvtár kötetek szépen megjelentek a diktatúra idején, sőt haladó hagyománynak minősültek 90-95 százalékban azokban a diktatórikus balliberális időkben. A maradék huszadrészben van Tormay, Nyírő, Wass Albert stb..

Csendesen, kerülve a feltűnést, beletesszük az eddig margón kívül tartott fasiszta szerzőket a nemzet könyvtárába. Ennek a kisebbségnek a kanonizálására túl nagy költségnek tűnik az egész könyvsorozat és a 300 millió.

Kimaradt?