Bogdán Tibor: A régi híd melletti új híd melletti újabb híd

Románia szomorú ország – de nem szűkölködik abszurd humorban. Szinte naponta szembesülünk olyan kínos történetekkel, amelyeken tulajdonképpen bosszankodunk kellene, ám amelyek abszurditásának láttán csak tehetetlenül nevetünk. Mondják is sokan, hogy aligha lehet a véletlen műve, miszerint Eugène Ionesco, az abszurd dráma egyik megteremtője éppen Romániából származott.

Hát nem lehetetlen helyzet például az, hogy egy kolozsvári angol tanárnőt meghurcolnak azért, mert az iskolában az emberi testrészek angol neveit felsorolva elérkezett a lábhoz is, amit angolul „foot”-nak mondanak, de „fut”-nak ejtenek. Ami, ugyebár, románul eléggé csúnya szó, de hát már ilyenek ezek az angolok, megrögzött szokásuk, hogy mindent másként mondanak, mint ahogyan írnak. Egészen apró csúsztatással már Karinthy is felfigyelt arra, hogy amit angolul úgy írnak, hogy „eleven embercomb”, annak bizony semmi köze a virgonc cubákhoz, mivel tizenegy márványfésűt jelent.

De hát a szülő, az szülő, kényes gyermeke nevelésére, nem engedheti, hogy gyermeke csúnya szavakat hozzon haza az iskolából, ezért feljelentette a tanárnőt a Kolozs megyei tanfelügyelőségen. És ha már a szülő ennyit ad gyermeke nevelésére, akkor a Kolozs megyei tanfelügyelő sem adhatta alább, és bekérette a rusnya szájú tanárnőt. Igaz, utólag arra hivatkozott, hogy nem tehetett másként, mivel, ha panaszt emelnek egy tanerő ellen, akkor neki el kell beszélgetnie vele. Azt viszont már nem tudta megmagyarázni, hogy ilyen abszurd estekben is? A tanárnő tanult mindebből: most már nagyon ügyel arra, hogy ne használjon olyan angol szavakat, amelyek csúnyán hangzanak románul.

De ennél sokkal bizarrabb helyzetekben is beindulhat az eljárás. A bírák és ügyészek ellen eljáró különleges ügyosztály bűnvádi vizsgálatot indított „Románia megrágalmazása” miatt Frans Timmermans és Vera Jourova ellen, szervezett bűncsoportban való részvétellel, hivatali visszaéléssel, közokirat hamisítással és hamis hírek terjesztésével vádolva őket –, akik minderről csak a sajtóból értesülhettek. A dosszié a szociáldemokratákhoz közelálló internetes oldal feljelentése nyomán készült. Az ügyosztály vezetője, Adina Florea nem emlékezett az ügycsomóra regisztrált. Ami egyrészt azért tűnik furcsának, mert mostanság regisztrálta a dossziét, másrészt eddigi pályafutása során aligha találkozhatott olyan ügycsomóval, amelyben az Európai Bizottság első alelnökét és az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosát vádolják…

Persze, az „emlékezetkiesés” azzal is magyarázható, hogy az ügyésznő felismerte a helyzet képtelenségét, hiszen az Európai Bizottság hivatalosságai fölött csakis az Európai Unió Bírósága ítélkezhet. Amire egyébként az Európai Bizottság szóvivője, Margaritis Schinas is figyelmeztette a „vádhatóságot”.

Reméljük viszont, hogy miniszterelnökünk, Viorica Dăncilă még emlékszik arra az ígéretére, miszerint egy éves kormányzásáról kötetet készít. Amely igencsak érdekes olvasmány lehet, hiszen a kormányzás sikereiről szól.

A szerkesztő maga Darius Vâlcov lesz, aki már azzal is rekordot állított fel, hogy pártelnöke, Liviu Dragnea utasításai nyomán az első olyan költségvetés szerzője, amely az alkotmánybíróság elé került.

Ha a mű elkészül, akkor újabb rekordokra számíthatunk, Románia bekerülhet a Rekordok könyvébe. Ez lesz ugyanis a világ legeslegkisebb és legeslegvékonyabb kötete, amelyet leginkább Hofi szavaival írhatunk le: „Itt van, látja, nem látja, na látja!”

Persze, ha egyáltalán elkészül a mini-kötet, és nem jár úgy, mint a grădișteai vasúti híd. Pontosabban hidak, mert hát azokból több is van.

Az egyiket még Károly király építtette 1867-ben. Aztán tizenhárom és fél évvel ezelőtt megrongálta az árvíz, a közlekedési tárca illetékesei pedig úgy gondolták, nem állítják helyre, úgy hagyják, ahogy van, más hidat építenek. És amikor az újabb híd már félig elkészült, akkor abbahagyták, mivel úgy vélték, magasabb hídra lenne szükség, hogy elférjenek alatta azok a hajók is, amelyek a Duna–Argeș–Bukarest csatornán közlekednek majd. Amit már évtizedek óta terveznek.

A helyzet most az, hogy a régi híd melletti újabb híd mellett újabb hidat építenek, amely aztán áthalad egy soha meg nem épülő csatorna fölött.

A Bukarestet Giurgiuval összekötő vasútvonal pedig több mint tizenhárom év óta lezárva áll. Aki vonaton próbál meg átjutni egyik városból a másikba, annak Videle felé kell kerülnie. Vagyis 74 kilométer helyett 118 kilométert, egy óra helyett három órát kell vonatoznia.

Ja, még csak ennyit: a közlekedési tárca élén a 13 év alatt 17 miniszter váltotta egymást.

Talán az állandó minisztercsere okozhatta a grădișteai vasúti hidak „túltengését” is, hiszen az egymást érő újabb és újabb tárcavezetők képtelenek még áttekinteni is (hát még ellátni) feladataikat, örülnek, ha idejük marad arra, hogy átvegyék elődjüktől, és tovább adják utódjuknak a tisztséget.

Ezért válhatott Romániában normalitássá az abszurd helyzet, hogy a kormány tagjai alig, vagy nem ismerik egymást.

Így természetes, hogy amikor a parlamentben megkérdezték Bogdan Matei ifjúsági és sportminisztert arról, hogy az olimpikonok juttatásainak csökkentéséről szóló híreket meg tudná-e erősíteni a pénzügyi tárca államtitkára, a mellette ülő Daniela Pescaru is, akkor miniszter urunk a teremben körülnézve csodálkozva megkérdezte, kicsoda is lenne az illető hölgy?

Ami badar kérdésnek hangzik, mert hát együtt dolgozták ki a tárca költségvetését. Legalábbis hivatalosan… A helyzet képtelensége rávilágított viszont egy újabb képtelenségre, miszerint az ország költségvetése egy közúti járművekre szakosodott mérnöktől – Liviu Dragneától – függ.

A kis román abszurdban pedig egyetlen normális pillanat volt: amikor miniszter urunk kérdése nyomán Pescaru asszonyból kitört a nevetés…

 

Kimaradt?