T. Szabó Csaba: Gyulafehérvár titkolt középkora
facebook cover


T. Szabó Csaba: Gyulafehérvár titkolt középkora


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Erdély egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa, a lehető összes díjat és támogatást bezsebelő smart-városa Gyulafehérvár. Az elmúlt években radikális arculatváltáson és modellértékű gazdasági politikai váltáson átesett település – a „másik főváros” brand révén – szinte kimaradhatatlan része az erdélyi turistaútvonalaknak. Az ide látogató egyre több turista meglátogathatja a római katonák által őrzött új lapidariumot, az egykori római legio (106-271) erődjének maradványait, sétálhat Erdély legnagyobb területű Vauban-várában, selfizhet a Habsburg korszakot (1686-1867) idéző katonákkal vagy megtekintheti az egyre gyarapodó 1918-as nagy egyesüléshez és az 1923-as királykoronázáshoz kötődő emlékeket.

A figyelmesebbeknek feltűnhet, hogy a város új arculatából, turista-narratívájából és újra-alkotott történelmi műemléksoraiból kimaradt a Magyar királyság kora (1000-1526). A város turizmusának persze szerves részévé lett a Szent Mihály székesegyház és a püspöki palota is, ám úgy a gyulafehérvári történelmi múzeum, mint a város brandjéből teljes mértékben hiányzik az Árpád-kor és a reneszánsz kor épített öröksége, régészeti emlékanyaga vagy írásos forrásai. Ennek az furcsa jelenségnek persze számos oka van. Egyrészt a középkori levéltári források odavesztek 1600-ban Tótfaludon, ahová a sellenberki csatavesztés után menekítette a város a középkori levéltárat. Felbecsülhetetlen mennyiségű adat veszhetett oda akkor. Az egykori Gyulák, majd erdélyi vajdák székhelye és az erdélyi püspökök központjaként szolgáló Belgrád, majd Gyulafehérvár épített örökségéből sem sok maradt: monumentális, középkori épületei feltehetően a tatárjárás idején megsemmisültek, a középkori vár – amely szinte teljes egészében megegyezik a római erőddel – pedig radikális változáson ment át a Vauban vár építésekor. A Gyulák és az Árpád-kor Gyulafehérvárjából tehát leginkább a monumentalitásában megkerülhetetlen székesegyház és a város számos pontján előkerült honfoglalás-kori és kora Árpád-kori temetők tanúskodnak leginkább. Ám ahogy a Szent Mihály székesegyház előtt kiásott és később gyorsan betemetett XI-XII. századi templomot, úgy a kora Árpád kori temetőket sem látni, ahogy a teljes Magyar Királyság korabeli történelem is hiányzik Gyulafehérvár kortárs, modern turistacsalogató brandjéből. Mintha nem is létezne: az oda látogató egyik percben fotózkodik a római katonákkal, majd legalább másfél évezredes ugrással a fejedelemség-korabeli Erdélybe kerül, Mohács utáni időszakba, de leginkább a XVII. századba. Ezt a korszakot is csak mostanság szokták mutogatni, a nemrég felszabadult és restaurálás alá került Fejedelmi palota révén. A Nemzeti Egyesülés Múzeumában a helyzet még ennél is súlyosabb: a római kor utáni időszakból (IV-X. század) néhány vitrin árválkodik a kora kereszténység (?) emlékanyagával, majd egy felfoghatatlan ugrással máris a Fejedelemség korába és a XVI. századba kerülünk.

Az okok között egyrészt a kora középkori és Árpád-kori anyag nagymértékű pusztulását találjuk, másrészt azonban egy igencsak jelentős, főleg az elmúlt 1-2 évtizedben előkerült régészeti anyag teljes ignoranciáját, szisztematikus kitörlését láthatjuk. Az 1970-es évek hangulatát idéző múzeum régészeti és történelmi anyaga rendkívüli gazdagsága és egyre gyakoribb időszaki kiállításai révén évi 150-200.000 embert vonz és egyike azon nemzeti múzeumoknak Romániában, amelynek még nyitva van az állandó kiállítása. A múzeumnak tehát van jövője, ám kérdés, hogy ebbe az új városképbe és múzeumi fejlődésbe hogy és mikor fog végre szervesen illeszkedni az az ezer éves történelem, amiről úgy a városvezetés, mint a nemrég fennállásának 130. évét ünneplő, Cserni Béla által alapított múzeum „megfeledkezett”. Pedig ahogy sikerült a Szent Mihály székesegyházat és nemrégiben a Fejedelmi Palotát integrálni a kollektív mentalitás térképén és a város turizmusába, úgy talán az Árpád-kori történelmet is ideje lenne végre a megfelelő helyre tenni.

Gyulafehérvár esete sajnos kiváló példája annak, hogy bár egy kisváros is lehet valóban európai, fejlődő és kulturális enklávé még egy olyan országban is, mint Románia, sajnos a régmúlt doktrínája és történelem-hamisító tendenciája egy olyan, főleg az oktatásból ránk maradt hagyomány, amit csak nehéz és szisztematikus munkával lehetne orvosolni. Egy olyan történelmi kiegyezéssel, amit a franciák és a németek tettek, vagy ami a svédek és finnek között történt. Mi egyelőre erről is lemaradtunk és a jelenlegi kormányokat ismerve, még jó ideig esélyünk sem lesz erre…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik