Farkas István: A börtönök ura

A jövő elkezdődött. Jogerős ítéletek tucatjainak a megsemmisítését tenné lehetővé az igazságügyi minisztérium. A kormánypártok szerint minden vádlottnak joga van a tisztességes eljáráshoz, vagyis, hogy ügyében törvényesen létrehozott bíróság ítélkezzék. Az ellenzék és nyomában a civil társadalom egy része ezzel szemben máris bekapcsolta a szirénákat. Szerintük ugyanis az egész projekt nem más, mint korrupcióért elítélt politikusokat segítő burkolt amnesztia.

A szociáldemokraták 2016-ban változást ígértek, most valóság lehet a szavakból. Két évvel ezelőtt szerencsétlen csillagzat (és az éj leple) alatt indult el az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítása – bele is bukott Grindeanu. Bármennyire is borzongnak azok, akik a „Fără Penali în funcţii publice” („Köztörvényesek nélküli közhivatal”) kampány során igazságügyi szakértőkké léptették elő magukat, szem előtt kell tartanunk néhány tényt. A legfelsőbb bíróságnál 2014 óta szabálytalanul alakították meg az öttagú bírói tanácsokat – ezt az alkotmánybíróság még novemberben megállapította –, amiből az következik, hogy minden azóta hozott jogerős ítélet megkérdőjelezhető. Ugyancsak a taláros testület állapította meg azt, hogy alkotmányellenes volt az igazságszolgáltatás intézményei és a titkosszolgálatok közötti megállapodásoknak a megkötése (Augustin Lazăr főügyész pontosított: a talárosok az általa aláírt együttműködési megállapodásnak csupán néhány bekezdését nyilvánították alkotmányellenesnek), amelyek alapján évekig tették-vették a dossziékat. Az „átpolitizált igazságszolgáltatás” eseteiről és körülményeiről kevés szó esik, de a rezistesek nem beszélnek az élet más területein való korrupcióról sem, kizárólag a politika színterére „egyszerűsítve” le a megvesztegethetőséget.

Jócskán találunk az erdélyi magyarok között is olyanokat, akik elfogadták azoknak a szakértőknek és aktivistáknak az érveit, akik az említett, civilnek álcázott mozgalom keretében Laura Codruța Kövesi érdekében mozgósítottak. Furcsa mód ők azok, akik egyik nap a marosvásárhelyi katolikus iskoláért aggódnak, másik nap pedig a DNA-ért – hisz a katolikus iskola ellehetetlenítését épp az előbb említett intézmény szolgálta, amikor eljárást indított az igazgató ellen. Ők azok, akik egyik nap azért siránkoznak, mert két kézzel fosztják meg a magyarságot a jogaitól, mondvacsinált ügyek alapján indítanak eljárást a közösség vezetői ellen, a másik nap pedig rezist hashtaggel posztolnak a Facebookon. Nem azt akarom mondani, hogy a több milliót lenyúlásáért elítélt Olosz Gergelyért kulcsoljuk imára a kezünket, de azon nem ártana elgondolkodni, hogy hogyan vegzálják Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert, miért kellett elmenekülnie az országból Markó Attilának, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának egykori vezetőjének, és miért kapott letöltendő börtönbüntetést Nagy Zsolt volt miniszter.

Az egész amnesztiarendelettel, a jogerős ítéletek megsemmisítését is lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet tervével az a legnagyobb probléma, hogy összefonódott sőt, lassan egyet jelent Liviu Dragnea nevével. Emellett az időzítése is roppant szerencsétlen. Néhány nappal vagyunk azután, hogy Strasbourgban szavazásra bocsátották azt az EU-s mechanizmust, amely a jogállamisághoz és az európai értékek tiszteletben tartásához kötné az uniós támogatások folyósítását. Naná, hogy a szociáldemokrata EP-képviselők testületileg nemmel szavaztak és naná, hogy az ellenszavazatokkal elbarikádozzák magukat vagy az országot már az EU-elnökség elején. Politikailag teljes mértékben érthetők Liviu Dragnea indítékai. 2016-ban, amikor történelmi sikerre vitte pártját, két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy 2012-es népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. A napnál világosabb volt, hogy nem töltheti be a miniszterelnöki tisztséget és meg kell elégednie azzal a házelnöki székkel, amit korábban csak olyan kaliberek töltöttek be, mint Valeriu Zgonea vagy Florin Iordache. Akkor azonban azt ígérte, hogy a végsőkig el fog menni, annak érdekében, hogy ő legyen a Cotroceni-palota ura. Igencsak kiszámítható politikusi magatartás részéről az, hogy minél nagyobb tisztséget szeretne elfoglalni. Ő szeretne lenni a legfőbb méltóság az országban, még ha most sokan a legutolsó politikusként is tartják számon.

Dragnea tudja, hogy napjai meg vannak számlálva, ha a kormány nem tesz valamit azért, hogy tisztára mossa az ő büntetőügyeit. Az EP-választások komoly erőpróba lesz az államfőválasztásra, annál is inkább, hogy a Szociáldemokrata Párt korábbi elnöke, Victor Ponta vezette párt is bejelentkezett, több egykori elsővonalas politikussal és Corina Crețu EB-biztossal a listáján, így komoly veszélyt jelent Liviu Dragnea számára. Nyilván, nem olyan komolyat, mint amilyet jelent az a Laura Codruța Kövesi, aki a nagyobbik kormánypárt legádázabb ellenségeként, a párhuzamos állam végrehajtó szerveként vonult be a történelemkönyvekbe. És aki most az Európai Ügyészség vezetői székére pályázik. A sepsiszentgyörgyi születésű jogász jó eséllyel pályázik a tisztségre, hisz nemcsak itthon, hanem Európa nyugati felében is a korrupció elleni háború élharcosának számít, akinek érdemeit nem tudja csorbítani Brüsszel szemében sem a korrupt Liviu Dragnea (akivel egyébként szóba sem állnak), sem a Docilának nevezett Viorica Dăncilă.

A büntetőügyek kifehérítésére, akárcsak egy korrekt igazságügyi reformra, valóban nagy szükség lenne Romániában, hiszen akárcsak a politikában, kétségtelenül az igazságügyben is történtek súlyos törvénytelenségek és visszaélések, ám a hazai közvélemény jó részében és a nyugati kancelláriákban is egyaránt leírt, megvetett Dragnea szájából már minden reform-szándék hiteltelenül hangzik. A Toader-féle rendelet azt mutatja, hogy a bel- és külföldön egyaránt sarokba szorított román kormánypártok felismerték, nincs már veszíteni valójuk, és ennek megfelelően is cselekednek: szembefordulnak mindenkivel, aki az útjukban áll. Akár Brüsszellel is.

Kimaradt?