Ambrus Attila: Újbeszél szépüzenet

Ha nem küld üzentet az államfő és a kormányfő külön-külön, úgy telhetett volna el a mai nap, hogy eszembe se jut: ez az én, a mi napunk. A nemzeti kisebbségeké.

Nem írt erről az újság, az újság, amely még csodák csodájára, a sajtóterjesztők folyamatos rablásai, a posta szabotálása ellenére még megmaradt. Nem beszélt róla a tévé. Nem szerveztek folklórestet a megyei forrásközpontok. Nem vetítettek szlovák, szerb, ukrán, örmény filmeket sem. Hol is vetíthettek volna, hiszen csődbe mentek már a filmszínházak helyére költözött diszkóklubok is.

Szerencsénkre üzent a két fő állami méltóság. Szokásától eltérően nem várva meg politikai ellenlábasának reakcióját, előbb Klaus Iohannis. Szokásához híven személytelenül, szinte szenvtelenül. Újbeszélve úgy, hogy a nemzeti kisebbségekről szólva is elsősorban magát védte, fényezte. Körülnézve az országában a 20 nemzeti kisebbség közül Őnagyságát találta meglátni, az ő sérelmét takarta ki, kaparta újra, ám kellő önmérséklettel panaszát egy egész népcsoport panaszává változtatta. A felelős politikusoknak fel kell lépniük minden kisebbséget rágalmazó kampány ellen – dörögte Klaus Johannis, akinek nem megy ki a fejéből, hogy a Dragnea–Dăncilă-kormány és a parlament meg nem nevezett, de sejthetően szociáldemokrata tagjai „valóságos rágalomhadjáratot” folytattak egy kisebbség ellen, ami „igen veszélyes” jelenség. Aki elfelejtette volna: történt, hogy Klaus Iohannist antiszemitának titulálta egy zsidó miniszterjelölt, azt állítva, hogy a szász származású nagyromán elnök egy náci szervezet vagyonát perelte vissza.

Az ilyen és ehhez hasonló rágalomhadjárat ellen fel kell lépnie minden felelős politikusnak – véli Iohannis. Arról semmit sem szólt, hogy mit kellene tenni az ellen az államfő ellen, aki folyamatosan visszautasítja az ország legnagyobb etnikai kisebbségének parlamenti képviseletét ellátó politikai alakulatnak a párbeszédet kezdeményező javaslatait. És arról sem, hogy mit remélhetünk egy olyan kisebbségi államelnöktől, aki az Alkotmánybíróságon támadja meg azt a törvénytervezetet, amely a kisebbségi jogok érvényesítését szavatolná.

Megszólalt a miniszterelnök is, akinek üzenetét – úgy érzem – valamelyik (talán éppen a magyar) kisebbséghez tartozó politikus inspirálta. Nincsen benne semmi, ám de az legalább érthető.  Viorica Dăncilă elismeréssel szól a kisebbségekről, akik sokat tettek az ország fejlődéséért, s újbeszélve oly szépen mondja: társadalmi-szociális sokféleségükkel kiteljesítették a nemzeti értékek tárházát. Mivel minden mindennel összefügg, egyúttal Románia európai elkötelezettségéről is szót ejtett: Egység a sokféleségben – pufogtatta el a jelszót.

Klaus Iohannistól sokan sokat vártak. Ennyire (semmire) tellett.

Viorica Dăncilától senki semmit nem várt. Megkaptuk. Jókívánságait is: „A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak a legjobbakat és vágyaik teljesülését kívánom!”

Köszönöm! Leghőbb vágyam az, hogy jövőben nekünk ne trombitáljanak, hogy ne az jusson eszünkbe, hogy ez a kisebbségek napja csak arra jó, hogy kipipálhassák, és azt mondhassák politikusaink: „Meg van oldva, mint a nemzetiségi kérdés.”

Kimaradt?