Bogdán Tibor: Irány az újabb száz év
facebook cover


Bogdán Tibor: Irány az újabb száz év


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Lévén, hogy – derék politikusaink ígéretei szerint – centenárium lesz egészen 2020-ig, folytatódnak hát (amúgy is folytatódtak volna) a nagy, üres, tartalmatlan, semmitmondó hazafias nyilatkozatok, a zajos és százmilliókba kerülő ünnepség – de nézzünk most már valami konkrétabb dolgot is: hova is jutott Románia 1918-at követő évszázad alatt. Tények, számok, adatok, maga a valóság bizonyítja, hogy ez a „száz dicsőséges esztendő” hosszú távon bizony a hanyatlás évszázada volt.

Hasonlítsuk csak össze a száz évvel ezelőtti – és a jelenlegi kormányt. 1918. december elsején Ion I.C.Brătianu volt a miniszterelnök, a modern Románia egyik legrátermettebb, legügyesebb, legrafináltabb politikusa – akit öt alkalommal is megválasztottak erre a tisztségre (és nem féléves mandátummal, mint Grindeanut vagy Tudosét). Párizsban magas szinten fizikát és matematikát tanult a Collège Sainte-Barbe intézetben, kiváló eredménnyel végzett, majd a híres École Polytechnique hallgatója lett, ahol mérnöki diplomát szerzett.

Most Vasilica Viorica Dăncilă a kormányfő, aki utolsó helyen jutott be egy vidéki iskolába, ahol a kullogók között végzett. Nem sikerült a felvételije a tizenegyedik osztályba, így aztán egy városszéli energetikai líceumba sikerült bekerülnie. Első felvételije a rangos Bukaresti Műegyetemre szintén nem sikerült, jobb híján a ploiești-i kőolajipari intézet kutatófúrási szakára felvételizett, ahova nagyon könnyű volt bejutni.

Ion I.C. Brătianu javaslatára az első világháború kitörésekor megszavazták Románia fegyveres semlegességét, amely megerősítettek Szazonov orosz külügyminiszter és Románia szentpétervári nagykövete, Diamandy közötti titkos szerződéssel, ebben Oroszország elismerte Románia jogait az Osztrák–Magyar Monarchia románok lakta vidékeire.

Brătianu azon volt tehát, hogy a háború kimenetelétől függetlenül Románia semmiképpen se járjon rosszul, vezetése alatt pedig Románia 1916-ban átállt az Antanthoz, és hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. A támadás fő irányának Budapestet jelölték meg.

Természetesen. Nagy érdemeket szerzett tehát a „nagy egyesülésben”.

Tíz hónapos miniszterelnöksége idején Dăncilă legfőbb gondja az volt, hogy kormánya valahogy szerét ejtse annak, hogy Liviu Dragnea, a korrupt politikai osztály, kormánytagok, kiskirályok valahogy elkerüljék a megérdemelt börtönbüntetést.

1918-ban a Közmunkaügyi Minisztériumnak nevezett közlekedési tárca élén Európa egyik legismertebb építésze, Anghel Saligny – egyebek között a cernavodai Duna-híd tervezője – állt. Nyolc éven át vezette a tárcán belül általa létrehozott Építkezési Tanulmányok Szolgálatát, mivel az országban beindultak a hatalmas építkezések. A pénz nem (csak) zsebekbe vándorolt, és az idők során kiépült például a modern Bukarest, amit akkoriban „kis Párizsnak” neveztek.

És ma? Az idők során olyan sok közlekedési tárcavezető volt, hogy mára már nem maradt, így a tárca miniszter nélkül áll.

Száz évvel ezelőtt a Közfelkészítési – ma oktatási – Minisztérium élén szintén kiválóan felkészült politikus, Ion Gh. Duca állott – ma IV. Katalin, azaz Ecaterina Andronescu, aki – előző kudarcai ellenére – immár negyedik alkalommal került a tárca élére. Nem kell tartania az újabb sikertelenségtől sem – ha leváltanák, ismét őt választják újra. Úgy tűnik, bérlete van a tárcára.

A listát pedig folytathatnák, de fölösleges, az óriási különbségek miniszter és miniszter, politikus és politikus között nyilván valóak.

Horribile dictu, ezek a „918-asok” olvastak! Nem csak párttagsági könyvel, de komoly könyvtárral rendelkeztek, műveltek voltak, tájékozottak a világ dolgaiban, bejáratosak a nyugati kancelláriákba (ahol szívesen fogadták őket), és nem kellett szégyenkezni miattuk a nagyvilágban. Franciaországban, Németországban, Ausztriában végeztek, okleveleiket nem amerikai diplomagyárakban szerezték. Pontosan, árnyaltan fogalmaztak (több nyelven is), nem követtek el nyelvtani hibákat, tudtak viselkedni, és eszükbe sem jutott volna (nyíltan vagy burkoltan) anyázni, harmadik ujjukat mutogatni – legfőképpen pedig nem a parlamentben.

Románia soha nem volt igazán demokratikus ország, de a két világháború közötti román miniszterelnököket – Brătianut, Take Ionescut, Maniut, Iorgát, Ducát, Titulescut, Tătărescut – egy lapon sem lehet említeni az 1989 utáni félművelt, arrogáns, modortalan kormányfőkkel, a szánkós Văcăroiuval, Ciorbeával, Radu Vasiléval, Pontával, Grindeanuval, Tudoséval – jaj, és ki ne hagyjuk a sorból Vasilica Viorica Dăncilát!

Persze, a „918-asok” rosszat tettek az erdélyi magyarságnak. A mostaniak szintén. Ebben, mondjuk, hasonlítanak. De hát ők nem is miránk, kisebbségekre esküdtek fel. És még csak nem is a román népre. Az csak Ceaușescu-féle maszlag, hogy Burebistától és Decebáltól kezdve minden román uralkodó a nemzet „évszázados egységvágyát” akarta megvalósítani, még akkor is, amikor a nemzet fogalma nem is létezett.

Igen, őket is a hatalom gondolata vezérelte. Azért törekedtek arra, hogy országuk minél nagyobb és minél erősebb legyen, mert ezzel saját hatalmukat is megnövelték. (Az pedig már más kérdés, hogy a nagyobb és erősebb országban a nép is valamicskével jobban él).

Igaz, a 89-es puccs után, a kommunista időszak apparatcsik-kormányai után egy darabig művelt, a politikában és a világ dolgaiban jártasabb politikusok kerültek az ország élére, mint Petre Roman, Emil Constantinescu, Mugur Isărescu, Theodor Stolojan – de közülük csupán a Román Nemzeti Bank kormányzója, Isărescu játszik még meghatározó szerepet –, volt, aki a bányászok futamítottak meg, volt, akit a rendszer győzött le, volt aki börtönben végezte… Persze, moralitásuk, politikai szerepvállalásuk amúgy is megkérdőjelezhető volt.

Ma a kormányt ráadásul nem is a miniszterelnök – és nem is Liviu Dragnea vezeti, hanem az első fokon nyolc és fél év letöltendő börtöntüntetésre ítélt Darius Vâlcov, akinek tanácsait a szociáldemokrata pártelnök mindenben megfogadja. És Vâlcov osztja az észt, minősíti a politikai élet szereplőit, Cioloșt Soros emberének nevezve, a kormányt a térítésmentes brüsszeli pénzek fel nem vételéért bíráló, regionális politikáért felelős uniós biztost, Corina Crețut hazugsággal vádolva, a #rezist mozgalom tagjai apró porszemnek titulálva, és azt hazudva, hogy a külföldi országok érdekeltségei miatt nincsenek autópályái Romániának.

Hát, dióhéjban, ez történt száz év óta. És megindultunk a következő száz év felé.

Ám optimisták lehetünk: mi ezt már nem érjük meg…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik