Rostás-Péter István: Sebváltós Románia
facebook cover


Rostás-Péter István: Sebváltós Románia


Array ( [0] => RostasPeterIstvan.png [foto] => RostasPeterIstvan.png )
-A A+

Nem jubilál a történész, ha kerek is az évforduló, s keblében érzület, a nemzeti őszinte: aggodalom, kételyek és némi visszafogott reménység – ez jellemzi Lucian Boia legújabb kötetének [De la Dacia antică la Marea Unire. De la Marea Unire la România de azi, Humanitas Kiadó] hangvételét. A könyv a dákoktól a „mi lesz száz év múlva” pillanatáig mintegy listázza a román történelem(írás) kapcsán felmerült gondokat, de ez csak első olvasatra tűnik szakmai leltárnak. Boiától már megszokhattuk, hogy gyakorta kilép szakmai köntöséből, és aktuális közéleti kérdésekben is véleményt mond, a maga visszafogott, elegáns, de határozott hangnemében. Most is ezt teszi, ami viszont némileg eltér eddigi színre lépéseitől, hogy a jelenre és a közeljövőre több fejezetet szán, eddigi köteteiben mindössze a zárórészben kerített sort ilyen jellegű exkurziókra.

Az elherdált örökség miatti alig leplezett szomorúsága, vagy éppen neheztelése újfent arra világít rá, amit már több ízben szóvá tett: van egy ország, száz évesen kiállt több próbát, de mit kezdjünk a látszólagos sikersztorival? Azonkívül, hogy torz módon, pontatlan fogalmi keretben, lerántjuk és hiteltelenítjük a fesztivista giccsparádé és ötlettelen harsányság szintjére. Rekordokat sorol a professzor, sajátos hazai teljesítményeket: a sztrádahosszakat, a ház mögötti budik arányát, az egy főre eső évente elolvasott könyvek arányát. És hasonlítja mindezt Bulgáriához, Magyarországhoz és Németországhoz. A kontextus és az értelmezési mező behatárolása végett. A könyvfogyasztásnál maradva érdemes az adatokat összevetni: míg a romániai könyvpiac évi hatvanmillió eurós forgalmat bonyolít, a bolgárok ugyanennyit költenek, ám lakosságuk több mint kétszer kisebb; a magyarországi 120, a lengyelhoni 772 milliós, a német könyvkereskedelem négy és fél milliárd eurós tételt jelent. Vagyis a hazai olvasóhoz képest a német könyvfalónak minősül, majdnem húszszorosát vásárolja a romániai  lektúrakedvelő éves fogyasztásának.

Nem véletlenül ragadtam ki ezt a passzust, hiszen a továbbiakban, amikor a jövendőre vonatkozó kérdésekre tér ki, Boia épp ebben látja a megoldás kulcsát: a műveltség-képzettség általi felzárkózásban, mert országát a modernizációs folyamat kellős közepén találtatott szereplőnek tartja, s e kétszáz éve elstartolt történetre szerinte ugyancsak elférne a folytatás. Hogy ez az epizód miként zajlik le, arra nem fog válaszolni, inkább a lehetőségekről beszél: arról, hogy a nemzetállami kereteket óhatatlanul felváltja valami más, amit ő a technológiai fejlődés eredményeként kialakult új világhelyzet eredményeként előlegez meg.

Addig is míg a világ eldönti, merre, és meddig, belül, az épp aktuális határok között is jó eséllyel a szétfejlődés tanúi lehetünk, amennyiben nincs átfogó elképzelés arról, hogy a leszakadt Moldova és némely déli vidékek felzárkóztatására milyen stratégiát dolgoznak ki és alkalmaznak. Boia úgy véli, Kolozsvár és Nagyszeben újra közelebb kerül majd Budapesthez, vagy Bécshez (kulturálisan, életvitelben), mint ahogyan közigazgatásilag Bukaresthez áll közelebb.

De a leginkább európailag integrált romániai réteg az a három és fél millióra taksált tömeg, amely elhagyta az országot, s ezzel az emigránsaránnyal már globális viszonylatban ott állunk a dobogó második fokán, rögtön Szíria mögött – figyelmeztet a múltat átértékelő, a jelentől elkeseredő és a jövő miatt aggódó történész.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik