Bogdán Tibor: Sertésdisznóság?

Nem vagyok szakember, így nem tudnám megmondani, miért is nem lehet feltartóztatni Romániában az afrikai sertéspestist, amely már közel húsz megye csaknem 300 településén, több mint ezer járványgócban pusztít. A hivatalos adatokból tudom viszont, hogy eddig több mint 350 ezer megbetegedett, vagy fertőzésgyanús sertést kellett levágni.

A hivatalos adatok arról azonban már nem számolnak be, hogy mi is történt a levágott állatokkal? Hogyan sikerült megszabadulni tőlük, főleg nyáridőben, illetve az igencsak enyhe ősz folyamán. Hány emberre volt szükség a 350 ezer sertés levágásához, szállítóeszközökre való felrakásához, elszállításához.… Az illetékesek mélységesen hallgatnak minderről.

Az nyilvánvaló, hogy a lemészárolt állatoktól gyakorlatilag két úton lehet megszabadulni: vagy elássák, vagy elégetik a tetemeket. Szakemberek elemezték mindkét lehetséges eljárást, az egyszerűség kedvéért „csupán” 100 ezer sertéssel számolva.

Szerintük az első módszer esetében 100 ezer sertés elföldeléséhez 30 ezer négyzetméteres területre lenne szükség. Ez körülbelül akkora, mint a bukaresti Victoriei tér, vagy pedig több mint négy futballpályának felelne meg. A három hektáros területet ráadásul legalább két méteres mélységben kellene felásni – a hatalmas gödröt pedig fóliákkal kellene beburkolni, hogy a hullák ne fertőzzék meg a talajvizet. Az sem tisztázott, hogy felásás közben hova tették a hatalmas mennyiségű földet? 350 ezer sertéssel számolva pedig mindezt tessenek három és féllel megszorozni.

Jó, persze, feltehetően nem egyetlen helyen földelték el a 350 ezer levágott állatot. Mivel a járvány közel 20 megyében pusztít, tegyük fel, hogy 20 regionális központot alakítottak ki, amelyek mindegyikében tehát átlagosan 17 500 sertést földeltek el. De hát mindehhez is hatalmas területekre lenne szükség, ráadásul pedig senki sem tud ilyen „regionális sertéstemetőkről”.

És hogyan szállították őket? Tegyük fel, hogy 10 tonnás konténerekben. Sertésenként átlagosan 100 kilóval számolva, egy konténerben 100 sertés férne el, így 3500 konténerre lenne szükség vagy pedig 140 vasúti szerelvényre. Honnan ennyi konténer és szerelvény, ki bocsátotta azokat az illetékesek rendelkezésére és mennyiért? Ki rakta fel és ki rakta ki a sertéseket, milyen berendezésekkel. Semmit nem tudunk erről sem.

No de, nézzük a másik módszert, az elhamvasztást. Szakértők szerint az állatok elégetésére szolgáló krematóriumokban óránként 1,25 tonnát lehet elégetni, vagyis nagyjából 12 sertést, naponta tehát 288, havonta 8640, évente pedig valamivel több, mint 103 ezer 100 kilós állatot. A 350 ezer sertéssel ilyen körülmények között több mint három év alatt végeznének. Ami rengeteg idő. Ahhoz ugyanis, hogy időben, még a felbomlás előtt, vagyis két-három nap alatt végezzenek a 350 ezer sertéssel, több ezer krematóriumra lenne szükség – Romániában viszont csak néhány ilyen berendezés létezik. Ráadásul az állatokat hamvasztás előtt még fel is kellene darabolni… A szállítással pedig ugyanazok a gondok, mint az előző esetben.

Hogyan jártak el tehát a 350 ezer sertés esetében? Minderről rendkívül szerényen hallgatnak az illetékesek. Akiket szinte lehetetlen szóra bírni. Egy bukaresti napilap szerkesztője, sertéstenyésztőnek kiadva magát, aki szerint állatai talán megkaphatták a kórt, többször is telefonált az egyik megyei állategészségügyi igazgatósághoz. Egyszer a kapus vette fel a telefont, több alkalommal pedig senki…

Mondom tehát, nem vagyok szakember, fogalmam sincs, hogyan lehetne felszámolni a sertéspestist, ám gyanús ez a „sokoldalú” és mély hallgatás. Újságíróként „szakértője” vagyok azonban annak, hogy mekkora – mondjuk így, stílusosan – disznóságok fordulhatnak elő Romániában. Így nem tudok sehogy sem megszabadulni attól a – kézenfekvő – gondolattól, hogy sokan nyilvánvalóan úgy gondolják, a kényszervágással elpusztított állat csak gondot jelent – miközben egy sertés kilója 8-10 lej között változik.

Élősúlyban…

Kimaradt?