Orbán Viktor Szatmárnémetiben buzdította szavazásra az erdélyi magyarokat


-A A+

Minél nagyobb arányú részvételre biztatta a romániai magyarságot a vasárnapi romániai parlamenti választásokon Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szatmárnémetiben, miután tárgyalt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével.

Azt szeretném, ha nem lehetne átnézni a magyarokon" - mondta a közös sajtótájékoztatón a kormányfő, hangsúlyozva: a romániai magyaroknak ki kell állniuk az érdekeikért. A román-magyar együttműködés minőségét is jelentősen befolyásolja a romániai magyar közösség ereje - tette hozzá. Kijelentette azt is: Magyarország egy sikeres Romániában érdekelt.

„Arra szeretném biztatni az összes magyar embert, aki ma Románia területén él, hogy a most előttünk álló parlamenti választáson minél nagyobb számban és teljes erővel vegyenek részt. Ez befolyásolni fogja az ő személyes életminőségüket, a településük lehetőségét, befolyásolni fogja az itteni magyar közösség lehetőségét és életerejét, valamint befolyásolni fogja a román-magyar kapcsolatokat is, ezen keresztül pedig az anyaországot is. Nekünk, anyaországbeli magyaroknak is fontos, hogy a magyarok elmenjenek választani. Tisztelettel arra kérem őket, hogy ezt tegyék meg” – mondta a miniszterelnök, aki a választási esemény apropóján Szatmárnémeti elöljáróival a települést érintő fejlesztésekről is tárgyalt. 

A megbeszélésen, amelyen részt vett Kereskényi Gábor polgármester is, áttekintették Szatmárnémeti helyzetét. „Egy konkrét dologról megállapodtunk. A polgármester úr az mondta, hogy fontos lenne, ha Szatmárnémeti közvetlenül rá lenne kötve a magyarországi és ezen keresztül az európai autópálya rendszerre. Ez egy 35-40 kilométeres autópálya szakasz megépítését jelenti Magyarországtól a mostani határig, és én erre kezet is adtam a polgármester úrnak és Budapesten megkezdjük ennek az útvonalnak a megtervezését és kivitelezését a közeljövőben. Ezért Szatmárnémetiből az európai autópálya rendszer sokkal jobban megközelíthető lesz” – mondta Orbán Viktor, aki arra is ígéretet tett, hogy további tárgyalásokat fognak majd folytatni erről és számos más kérdésről Kereskényi Gábor polgármesterrel. 

Kelemen Hunor arról beszélt, hogy egy nagy győzelem erős parlamenti képviseletet jelentene a romániai magyarságnak a bukaresti törvényhozásban.„Sorsdöntő választás ez az idei, ugyanis a következő esztendőkben nagyon jelentős reformokra kerül sor, valamint olyan kérdések eldöntésére, amelyek minden egyes embernek, így az erdélyi magyar embereknek is hosszú évtizedekre meghatározzák az életét. Ezért azt szeretnénk, hogy bele tudjunk szólni a döntésekbe, hogy ne lehessen megkerülni azt az egymillió háromszázezer magyar embert, aki a nemzeti identitását, kultúráját fontosnak tartja és megszeretné azt őrizni és erősíteni” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint az RMDSZ számára morális kötelesség az összefogást megteremteni, és arra bíztat mindenkit, hogy december 11-én menjen el szavazni. 

A két politikus nyilatkozatai után két kérdést tehettek fel a sajtó képviselői. Először egy magyar újságíró arról érdeklődött Orbántól, hogy miért Szatmárnémetin találkozott Kelemen Hunorral. „Azért mert egyszer már bejött” – jött a válasz, utalva arra, hogy két évvel ezelőtt az EP-választások előtt is itt korteskedett az RMDSZ mellett.

A Digi24 hírtelevízió a román közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdést vetette fel Orbán Viktornak; arra kértek magyarázatot, hogy miért tiltotta el Szijjártó Péter külügyminiszter a magyar diplomatákat a december elsejei román állami ünnepségektől. „Régivágású felfogást képviselek, eszerint az őszinteség a legjobb, akkor is, ha kényes ügyről van szó. Ez egy diplomáciailag kényes ügy, de az őszinteség és az ezzel járó konfliktus jobb, mint a kétszínűség” - mondta. Hangsúlyozta: december elsején a magyaroknak nincs, amit ünnepelni, így nem ünnepelnek, de ez az egyértelmű üzenet jobb, mint ha úgy tennének, mintha. Ez a helyzet, ez a történelem, ezzel kell együtt élni. 

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X