Hackertámadás érte Romániát, Ukrajnát és Oroszországot is


-A A+

Vírusos hackertámadás ért kedden számos ukrajnai pénzintézetet, köztük a magyar OTP ottani leánybankját is, valamint a kereskedelmi és az állami szektor több szolgáltatóvállalatát. Oroszországban is támadást szenvedtek el.

A 112.ua ukrán hírportál szerint a vírus gyorsan terjed, már mintegy 30 bank rendszerét fertőzte meg Ukrajnában, és a Boriszpil nemzetközi repülőtér rendszerét is megtámadta. A repülőtér sajtószolgálata közölte, hogy a rendkívüli helyzet miatt egyes járatok fel- és leszállása késhet. A honlap szerint a Petya néven ismert zsarolóvírus támadta meg az ukrajnai rendszereket. Az ukrán jegybank honlapján közölte, hogy az érintett bankoknál emiatt nehézségekbe ütközik ügyfeleik kiszolgálása.

A pénzintézeteken kívül az elsők között érte hackertámadás a Kijevenergo energiaszolgáltató, az Ukrtelekom telefonos és internetszolgáltató és a Nova Posta csomagküldő szolgáltató cégek internetes oldalait is. A Kijevenergo vállalatnál a támadás miatt a nap végéig leállították a számítógépeket. Az internetes hálózatok vírusfertőzésének hírét az ukrán rendőrség kiberbűnözés elleni osztályának vezetője is megerősítette. Szavai szerint a kiberrendőrség munkatársai már kiérkeztek az állami Oscsadbankhoz és az Ukrtelekomhoz, hogy a helyszínen segítsenek a támadás elhárításában és a rendszerek működőképessé tételében.

"A GoldenEye világszinten több országban szedett már áldozatokat, többek közt Romániában, Ukrajnában és Oroszországban is. Más zsarolóvírusoktól eltérően, amelyek titkosítják a felhasználók adatait, majd a zárolásért cserébe pénzt követelnek, a GoldenEye új verziója nem engedi a felhasználóknak, hogy használják a számítógépet. Miután a vírus befejezte az adatok titkosítását, a gép kikapcsol és használhatatlanná válik, amíg a felhasználó ki nem fizeti a 300 dolláros váltságdíjat" - magyarázzák a szakemberek az Agerpres szerint.

Az oroszokat is megtámadta a Petya

A szerverei ellen elkövetett nagyszabású hackertámadásról számolt be kedden a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty. A vállalat közleménye szerint a támadásnak súlyos következményei lehetnek, de Mihail Leontyev szóvivő kijelentette, hogy a kitermelés és a finomítás sem a Rosznyeftynél, sem a leányvállalatainál nem állt le.

A Rosznyefty a rendvédelmi szervekhez fordult az ügyben. A Rosznyefty és a tulajdonában lévő Basnyefty olajtársaság honlapja nem elérhető. A TASZSZ orosz hírügynökség a kiberbűnözés elhárítására szakosodott nemzetközi Group-IB cégre hivatkozva jelentette, hogy a szervereket a Petya zsarolóvírus támadta meg, amely elődjéhez, a WannaCry-hoz hasonlóan a helyi hálózatokban terjeszkedik. Az oroszországi és ukrajnai célpontok ellen irányuló támadást közép-európai idő szerint 13 órakor észlelték.

Oroszországban a Mars, a Nivea, a TESA és a Mondelez International cégek is hasonló behatolást jelentett. A vírus blokkolja a komputereket, és a fájlok felszabadításáért 300 dollárt követel.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X