„Felnő most egy generáció, amelyik talán nem is látja a Tejutat” – interjú

„Felnő most egy generáció, amelyik talán nem is látja a Tejutat” – interjú


-A A+

A Kolozsváron élő Váradi Nagy Pált egyaránt érdeklik a reál és humán tudományok. Amatőr csillagászként évek óta túrákat szervez, ismereteit átadja az érdeklődő közönségnek. Interjúnkban arról kérdeztük, hogyan alakítják érdeklődési körei az életét.

Mit örököltél a családtól? A mondás szerint nem mindegy, hogy ha nekimegy a gyerek a szekrénynek, könyv vagy kalapács esik a fejébe.

A családi archívumban eléggé hosszasan kutattam, hogy miért alakult úgy az egyéniségem, ahogyan. Erre végül, jobb válasz híján, édesanyám igazított el: amikor járni tanultam négykézláb, visszafelé indultam el, és nem előre – itt lehet a titok nyitja. A szüleim elemző gondolkodása ragadt rám, és az, hogy a dolgokat szét kell szedni, meg kell mérni, meg kell érteni.

A csillagászat teljesen tőlem jön: megtanultam olvasni, és én húztam a szüleimet magam után, hogy nekem kell az a színes könyv a boltban a bal felső polcról. Az első ilyen könyvet másodikos-harmadikos koromban olvastam el, hamarosan kaptam egy marokban elférő binokulárt. Ám nem úgy volt, hogy egyszercsak amatőr csillagász lettem - a naplómban annyi szerepel, hogy 1998. szeptember tizedikén változékony volt az ég, és így-meg-így álltak a Jupiter holdjai.

Mit kezdhet az ember a csillagászattal a mindennapi életben? A vizsgálata tárgyai messze vannak tőle…

Sok olyan dologgal foglalkozunk, ami más területen felhasználható, például rengeteg IT, programozás van a csillagaszátban. Kell sok matek is, például egy pontos panorámakép elkészítéséhez. Meg persze ott az emberi oldala is, az önfegyelem, a kitartás.

Mit tanít meg az embernek a kémlelt égbolt?

Annak az embernek is igaza van, aki egy tábortűz körül ül, és sütögeti a szalonnáját, és annak is, aki eközben észreveszi, hogy ott van az Univerzum körülötte: az első fa, az első patak, az első hegy, az első országhatár és így tovább. Amikor a végtelenséggel foglalkozunk, adódik a kérdés, hogy mi is az ember. Carl Sagan csillagász és ismeretterjesztő annak idején meggyőzte a NASA-t, hogy a naprendszer pereméről készítsenek a Voyager űrszondával egy fotót a Földről. És a bolygó egyetlen darab pixel volt. Érdemes meghallgatni Sagan Pale Blue Dot monológját. Az ember tud egyszerre kicsi és nagy lenni - s ez sem a saját gondolatom. Valóban nagyon kicsik vagyunk, amikor összemérjük magunkat egy égi jelenséggel, de a kicsinységünk mellett ott van az a nagyság is, hogy mi ezt a kicsinységet felismerjük.

Rendszeresen szervezel Csillagtúrákat. Miről szólnak ezek a találkozók?

Körülbelül tizenöt évig az égbolt magányos hobbi volt számomra, legfennebb néhány barátom csatlakozott, hogy a csillagokat kémleljük. 2013-ban meghívtak az EKE éves vándortáborába; engem meglepett, hogy úgy 150 ember összegyűlt az éjszakai túrára, és akkor éreztem rá arra, hogy van ilyesmire igény. Ha úgy tetszik, azóta művelem az amatőr csillagászat közösségi jellegű oldalát. Egy ilyen csillagtúrán a saját eszünket és szemünket használjuk, legfennebb kis távcsövet viszek. A fontos, hogy az éggel barátkozzunk, meg például tudatosuljon bennünk a fényszennyezés problémája: felnő most egy generáció, amelyik talán nem is látja a Tejutat.

Mi az, ami a reál tudományokhoz köthető, és érdekel a csillagászat mellett?

Sok IT van az életemben – fejlesztettem például saját munkaeszközöket a rádiós tennivalóimhoz: évek óta gép írja nekem az időjárást és a devizaárfolyamot, és a hírszerkesztésben is géppel végeztetek sok részfeladatot. Gyakran túrázom, sokat beszélgetek matematikus, informatikus és egyéb furcsa barátaimmal, vagy néha hobbiból sajtóanyagokat elemzek. Hogy ha például egy politikus elnyilatkozza magát anyanyelvi kérdésekről, akkor szaván fogom, és megnézem, hányszor szerepelt a sajtóban az elmúlt hónapokban valami a témával kapcsolatosan.

 Az egyetemi éveid alatt finnül tanultál. Miért éppen ezen a nyelven?

Angolul mindenki tud, a finn viszont érdekesnek tűnt, az észak is egy másik világ. Aki járt Helsinkin túl, sokkal északabbra, ott teljesen más minden, más az égbolt is. A nappali eget láttam, mert nyáron voltam ott, amikor nincs éjszaka, és éjjel egykor is lehetne olvasni az utcán. A társadalom is más, hogy egyebet ne említsek, a szobraik: a finneknél szembrebbenés nélkül felállítanak egy kedves szobrot, például egy pocakos rendőrt, akinek mindenki megfogja a kezét, vagy egy tespedő gorillát, aki könyvet olvas. Kevésbé érdes, kevésbé autoriter világ van ott.

Hogyan lettél sajtómunkás, a Kolozsvári Rádió munkatársa?

Így jött ki: hirdettek állást, és megkaptam.

Nem szeretnél a NASA-nál dolgozni?

Nem. Van valami szép abban, amikor szabadon dolgozol, és a beosztásod te csinálod meg. Nem akarnék olyan világban mozogni, ahol centire megszabják a tudományos munkák számát, és hogy mekkora impaktfaktorú folyóiratokban kell ezeket közölni. Sokan mondják is a régi nagyok közül, hogy a jelen rendszerben elvesznének, mert ma nem számít, hogy van egy ötleted, amin 15 évet kellene gondolkodni, neked évente X cikket meg kell jelentetni stb.

Tanulás szempontjából viszont nem mindegy, hogy az ember autodidakta, vagy egy rendszer része.

Ez túlságosan általános. A kérdés inkább az, hogy mire jó az autodidaktaként összeszedett tudás, és mire jó az akkreditált intézmény által elfogadott tudás. Amatőr fogorvos székébe nem ülnék be, és te sem, a csillagászat jellegéből viszont adódik, hogy amatőr csillagászok számos felfedezést tesznek. Az égbolt hatalmas, a profi csillagászok pedig egy adott tudományterületre vagy égterületre koncentrálják az idejüket, amatőr csillagászként viszont „ráérünk” keresgélni. Emellett akárki belenézhet például a Kepler űrtávcső mérési adataiba, és aki úgy sejti, hogy egy adott csillag előtt elment egy bolygó, bejelöli. Ezeket az adatokat ezrek nézik át, sokan bejelölik a vélt jelenséget, a nevük pedig felkerül egy listára – ott van az enyém is, egy bolygó felfedezéséhez talán hozzájárultam én is.

Jelent meg könyved is, az Urbia. Hogyan jön be a képbe az irodalom?

Nemrég beszélgettem valakivel, többek között felmerült a kulturális élettel kapcsolatosan, hogy nem veszek részt benne. Arra a következtetésre jutottam akkor, hadd fogalmazzam így, hogy én hívő vagyok, és nem vallásos. Vagyis nem művelem az írás társadalmi rítusait. Írok, mert írni jó. Néha eszébe jutnak az embernek dolgok, amik nem jók mateknak, nem jók fotónak, és nem jók kutyaháznak sem. De lehet, hogy jók irodalomnak, és akkor megpróbálom megírni. Hogy aztán jó könyv lett, amit írtam, vagy sem, nem tudom: eléggé vegyes kritika érte, egyébként is az irodalmárok szerint a szerző halott, úgyhogy abbahagyom.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X