Elhunyt Vremir Mátyás kolozsvári geológus, paleontológus


-A A+

Életének 50. évében pénteken elhunyt Vremir Mátyás  kolozsvári geológus, paleontológus, aki elsősorban az erdélyi őslénykutatás területén ért el fontos eredményeket, közölte az Erdélyi Múzeum Egyesület, amelynek tudományos munkatársa volt.

Vremir Mátyás 1970. november 13-án született. Egyetemi tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Karán végezte, 1999-ben diplomázott geológus mérnökként. Ugyanitt folytatta magiszteri tanulmányait is, alkalmazott paleontológia és paleoökológia szakon szerzett mesteri fokozatot 2001-ben. 1999-ben gyakornokként kezdett el oktatni a BBTE Biológia-Geológia Kar Geológia-Paleontológia tanszékének magyar szakán, 2005-ig. 2004−2005 között a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársa volt geológus szakértőként, illetve archeozoológusként.2005−2010 között olaj- és gázkutató geológus mérnökként dolgozott előbb az angol International Logging Inc., majd az amerikai Wheatherford olajkutató cégeknek, főként Közép-Afrikában.

2010-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyéni kutatójaként vezetett geológiai, rétegtani és őslénytani kutatásokat az Erdélyi medence dél-nyugati régiójában. Ugyanakkor őslénytani feltárást vezetett a bajorországi Solnhof-medence aktív kőbányák által veszélyeztetett lelőhelyein, illetve számos mentőásatást vezetett a Krím félsziget magashegységeiben. Kutatásainak eredményeit több mint 100 publikációban tette közzé, rangos nemzetközi lapokban is (PNAS, AMNH Science, Cretaceous Research, Quaternary Research, Naturwissenschaften stb.).

Együttműködött a Bukaresti Egyetem Geológia és Geofizika Karának Paleontológia Tanszékével, a szászsebesi Ioan Raica Múzeummal, az Amerikai Természettudományi Múzeum Őslénytárával, a Floridai Egyetemmel, valamint az Edinburgh-i Egyetem, a Southamptoni Egyetem, a Bristoli Egyetem, a Karlsruhei Múzeum, a Müncheni Állami Gyűjtemény, a Tübingeni Egyetem, a Francia Tudományos Kutatóközpont, a Szimferopoli Egyetem, a patagóniai Rio Negro-i Egyetem, a brazil Rio de Janeiro-i Egyetem, a Kínai Tudományos Akadémia Őslénytani Intézetének stb. több kutatójával. 2017-ben meghívott plenáris előadó volt A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórumán.

Felfedezései közül a legismertebb a zömök sárkány, azaz tudományos nevén Balaur bondoc és az Eurazhdarcho langendorfensis. Tudományos újdonsággal bíró, világraszóló leleteit nemes nagylelkűséggel az EME gyűjteményeinek gyarapítására ajánlotta fel és általuk egy új paleontológiai gyűjtemény létrehozását ösztönözte. „Fontosnak tartom, hogy az EME őrizhesse és kezelhesse ezeket a rendkívüli leleteket, amelyek egyúttal megfelelő »magot« képezhetnének az EME egykor híres kőzet-, ásvány- és őslénygyűjteményének újbóli megalapozásához" – írta az adományozó Vremir Mátyás szándéknyilatkozatában.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X