Sokat elárul a földrengéskutatóknak a koronavírus okozta csend


-A A+



Az új koronavírus-járvány miatt kiürültek a nagyvárosi utcák, minimálisra csökkent járműforgalom, a világ csendesebb lett, és ez a változás a szeizmográfokon is érzékelhető. A műszerek szeizmikus zaj hiányában sokkal kisebb földrengéseket is érzékelnek, írja a CNN.

A közlekedési eszközök okozta vibrációk enyhülésével eleve valamivel kevesebbet mozog a földkéreg, hívta fel a figyelmet a Belga Királyi Obszervatórium geológusa és szeizmológusa, Thomas Lecocq. A zajcsökkenés következtében pedig jobban „hallják” a földmozgásokat a mérőeszközök. A szakember szerint Brüsszelben például március közepe, azaz az iskola- és üzeltbezárások, valamint a járvány megfékezését célzó egyéb intézkedések bevezetése óta 30-50 százalékkal csökkent ez a zaj, nagyjából olyanra, amilyen karácsony első napján szokott lenni.

A csendnek köszönhetően a több mint száz éve épült brüsszeli szeizmológiai állomás ismét érzékelte azokat a kisebb földmozgásokat, amelyeket az egy évszázad alatt köré épült város zaja miatt korábban nem regisztrált. Éppen a városi zaj miatt mérik a földmozgásokat legtöbbször felszín alá lefúrt eszközökkel.

A szeizmikus zaj csökkenéséről a világ több pontjáról tettek közzé grafikákat a kutatók, többek között Paula Koelemeijer a Twiterre posztolt a nyugat-londoni zajcsökkenésről.

 

Amellett, hogy a korábban mérhetetlen földmozgások érdekes adatokat szolgáltathatnak a kutatóknak, a szeizmográfok mérései azt is bizonyítják, hogy a világ nagyrészt betartja a kijárási tilalmat, követi a hatóságok utasításait. Ugyanígy az is mérhető velük, hogy hol nem veszik elég komolyan mindezt az emberek, hol lenne szükség hatékonyabb kommunikációra.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X