Világpolitikai jelentőségű bejelentést tett a Twitter


-A A+

A Twitter a továbbiakban nem fogad el politikai hirdetéseket - jelentette be szerdán a közösségi portál elnök-vezérigazgatója.

Jack Dorsey egy sor Twitter-bejegyzésben fejtette ki döntése indoklását. Mint írta: a politikai üzeneteket „kiérdemelni kell, és nem megvásárolni”.

„Ez nem a szabad véleménynyilvánításról szól, ez azt jelenti, hogy fizetsz, hogy elérj emberekhez” – fogalmazott a személyes Twitter-oldalán közzétett egyik bejegyzésében az elnök-vezérigazgató. Leszögezte azt is, hogy ennek a módszernek olyan „jelentős következményei vannak, amelyeket a mai demokratikus infrastruktúra képtelen kezelni”.

„Úgy döntöttünk, hogy világszerte minden politikai hirdetést leállítunk a Twitteren” – közölte Dorsey. Hangsúlyozta azt is, hogy „a politikai üzenetek akkor érik el az embereket, ha elolvassák vagy újra-tweetelik őket. Fizetni az elérésért azt jelenti, hogy megspóroljuk ezt a döntést, és túlzóan optimalizált és célzott politikai üzeneteket erőltetünk az emberekre. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy döntésüket nem szabad pénzzel kompromittálni”.  

A bejelentés után megjelent első kommentárok megjegyezték: a döntés olyan társadalmi-politikai légkörben született, amikor a közösségi média különböző platformjain - köztük is elsősorban a Facebookon - megjelenő politikai hirdetéseket kiemelt figyelem és vizsgálódás övezi.Október elején különösen éles vita bontakozott ki, amikor a Facebook nem volt hajlandó eltávolítani Donald Trump amerikai elnök kampánycsapatának egyik hirdetését, amelyben Trump lehetséges választási ellenfelét, Joe Biden volt alelnököt támadták.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapító elnök-vezérigazgatója a múlt héten tartott kongresszusi meghallgatáson azt közölte: a közösségi portál továbbra is közzétesz politikai hirdetéseket, mert meggyőződése szerint ezzel elősegíti a nyilvános politikai és társadalmi diskurzust.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X