Érdemes az eget kémlelni: csillaghullás várható kedd virradóra


-A A+

Hétfőről keddre virradóan az éjféltől hajnalig terjedő időszakban özönli el az égboltot a Perszeida, a sok porszemcséből álló, meteorrajból származó csillaghullás – írja a hvg.hu.

Kiss László csillagász kiemelte, a Szent Lőrinc könnyeként is emlegetett csillaghullás az augusztusi hónap sok száz éve visszatérő jelensége, idén azonban kissé nehezebben figyelhető meg a telihold közeli állapot miatt.

Az első megfigyelések a Perszeidákról kínai csillagászoknak köszönhetőek, és az időszámításunk előtti időkből származnak. Szülőégitestük a Swift-Tuttle-üstökös volt, amely mára már sok apró porszemcséből áll. Ezek a földi légkörben nagy sebességük következtében felhevülnek és elégnek. A jelenség ma már nem olyan aktív, mint a '90-es években volt.

Kiss László hangsúlyozta, akkor szokott nagy mennyiségű hullócsillag megjelenni, amikor a forrás, azaz a szülőüstökös mellettünk jár. Hozzátette, ezek akkor jelentkeznek, amikor a Föld áthalad egy olyan térrészen, ahol korábban egy üstökös elhaladt, és az üstökös pályája mentén teleszemetelte a bolygóközi teret ezekkel a „kis porszemcsékkel". Maga a fényjelenség azért lép fel, mert nagyon nagy sebességgel közlekedünk a Naprendszerben, és az üstökösökből kiszakadó porszem a földi légkörbe belépve a nagy légellenállás miatt felizzik, amelynek során a körülötte lévő levegőburkot is világításra gerjeszti. Ez a jelenség látható csillaghulláskor egy-kéttized másodpercig. Nagy mennyiségű hullócsillag megfigyelésére már csak a  2100-as években kerülhet sor, emelte ki.

A csillaghullás egyébként time lapse videókon a leglátványosabb.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X