A kutatók szerint békák, egerek, denevérek rejtőzhetnek az előrecsomagolt salátákban


-A A+

Egy amerikai felmérés szerint – amely 2003-tól mostanáig vizsgálta az előrecsomagolt saláták tartalmát – 20 állam ellenőrzése során összesen 40-szer fordult elő olyan eset, amikor élőlények rejtőztek a saláták levelei között. A legvisszataszítóbb pedig az, hogy az esetek 90 százaléka az utóbbi tíz évben fordult elő – írja az Origo portál.

A kutatók a hírekben szereplő, napvilágra került élelmiszerbotrányok hallatán kezdték összegyűjteni azokat az eseteket, amikor az előrecsomagolt saláták levelei között hüllők vagy emlősök bújtak meg. Mivel csak a médiaközleményekre támaszkodtak, számos eset rejtve maradt előttük.

Többek között azt vizsgálták, mikor és hol bukkantak fel az élőlények, valamint figyelték azt is, hogy az élelmiszert dobozba vagy zacskóba csomagolták-e, illetve az állatok még éltek vagy már elpusztulva kerültek ki a saláták közül. A szakértők azt találták, hogy az esetek 53 százalékában békák, varangyok bújtak meg a zöldségek, salátalevelek között, de szintén nagy számban fordultak elő hüllők (23 százalék) és emlősök is (18 százalék) a csomagolásokban.

Az emlősök között a rágcsálók voltak többségben, azonban akadt olyan eset is, amikor denevér lepte meg a kicsomagolót. Az utóbbi azért riasztó, mert a repülő emlősök számos emberre veszélyes betegséget terjesztenek – hívták fel a figyelmet a szakemberek.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X