Kolozsvári egyetemisták, és már kutatnak: applikációval segítik a véradást


-A A+

Új sorozatunkban az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) díjazott dolgozatai közül a legaktuálisabb kutatási témákat felvető, társadalmunkhoz legszorosabban kapcsolódó munkákat ismertetjük. Sorozatunk második részében Szász Kata és Hegedüs Hunor fiatal kutatókkal, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Informatika Karának végzős hallgatóival beszélgettünk, akik a véradást segítő applikációt fejlesztettek ki.

Kevesen gondolnak bele, hány emberen segíthetnek egy apró önfeláldozással. Az ételcsomagok, a ruhák szétosztogatása, az elesettek felkarolása mind az emberi önzetlenséget bizonyítja, bajba jutott embertársainkon azonban leggyakrabban az tud segíteni, ha a gyógyulásuk érdekében véradókká válunk. Sokan félnek, mások pedig irtóznak ettől a folyamattól, legtöbben azonban nyitottak lennének, ha kellő felvilágosítást és tanácsot kapnának donorrá válásuk előtt.

Mivel június 14. a véradók világnapja, ennek apropóján a két fiatal kutató által kifejlesztett Blood Notes alkalmazásról érdeklődtünk, amellyel nemcsak népszerűsítik a véradást, hanem információkat is közölnek annak folyamatáról, nem beszélve arról, hogy a bejelentett sürgős helyzeteket is jelzik. A fiatalok elmondták, nem nevezhető kutatásnak a fejlesztésük: inkább csapatmunkaként, egy felkérés teljesítéseként határoznák meg a tevékenységüket, ugyanis az U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség ajánlatának tettek eleget az alkalmazásfejlesztéssel. Mentoraik a Codespring fejlesztői Nagy Kata, Fazakas Tibor és Mihály Andor voltak, szakmai irányítójuk pedig dr. Simon Károly egyetemi adjunktus, a cég projektmenedzsere.

Hiánypótló alkalmazás

Szász Kata, az alkalmazás egyik kivitelezője elmondta, a Blood Notes-szal az volt a céljuk, hogy egy jól működő kommunikációs csatornát alakítsanak ki a véradó központok és a lehetséges donorok között. Mivel 2018 nyarán részt vettek az U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség által meghirdetett mentorprogramban, a Codespring udvarhelyi kirendeltségében, az alapötletet a program biztosította, az ő feladatuk pedig a megvalósításra váró tervek pontosítása volt.

„Arra törekszünk, hogy megmutassuk az embereknek, a véradás egy nagyon hasznos dolog, mindamellett, hogy egy elég egyszerű folyamat. Statisztikák szerint minden véradással 3 emberi életet menthetünk meg, és ez szerintünk nagyon nagy dolog” – tette hozzá Hegedüs Hunor, az alkalmazás másik kivitelezője.

A fiatalok azt is elárulták, hogy a Blood Notes-szal a kórházakban és véradó központokban uralkodó „fejetlenséget” igyekeznek megszüntetni: kiszűrnék a több órás várakozást, a tévedéseket, a helytelen felvilágosítást, hogy a véradás folyamata minél gördülékenyebben működhessen.

Blood Notes: miért jó, ha megszerezzük?

A hatékonyság érdekében három fő komponensre építették a fejlesztésüket, amely egy iOS és Android mobilkészülékeken elérhető alkalmazásból, egy webalkalmazásból, illetve egy központi szerverből áll, amely adatokkal szolgálja ki a két előző komponenst. A rendszer mobilalkalmazásának célcsoportját azon személyek alkotják, akik rendszeres vagy éppen nem rendszeres váradók, de alkalmazást szeretnének használni a jótékonyságaik naplózására, illetve egyéb véradással kapcsolatos szolgáltatásokat is igénybe vennének. 

Az alkalmazás ugyanis amellett, hogy listáz, információkat nyújt a véradás menetéről, a hozzá kapcsolódó szabályokról és feltételekről: a „mi történik a vérünkkel, miután felajánlottuk másoknak?” és a „mit kell tennünk azelőtt, hogy mások javára ajánlanánk?” kérdésekre válaszol, nem beszélve arról, hogy a romániai véradó központokat is megjeleníti, telefonszámokat és neveket felvonultatva, a könnyed kapcsolattartás érdekében.

Máris továbbfejlesztésen gondolkodnak

A központok értesítéseket küldenek a felhasználóknak, ha egy sürgős esethez azonnali segítségnyújtásra van szükségük. Emellett lehetőséget ad arra is, hogy a felhasználók telefonjaikon keresztül tölthessék ki a hivatalos véradói kérdőívet. A rendszer webalkalmazása a véradó központok számára készült. A megfelelő jogosultságokkal rendelkező személy módosítani tudja a webes felületről a mobilkészülékeken megjelenő adatokat, illetve innen küldhetők ki a vérszükségletekkel kapcsolatos értesítések is. A szoftverrendszer mindkét kliens alkalmazása, amely elérhető magyar, román és angol nyelven – ismertette fejlesztésüket Szász Kata.

Hegedüs Hunor kiemelte, amint esedékes, hozzákezdenek a Blood Notes továbbfejlesztéséhez, méghozzá egy pontozási rendszer bevezetésével „ahol véradással, új felhasználók meghívásával gyűjthetnek pontokat a felhasználók, kialakítva egy rangsort maguk között. Így talán a versenyzés is sarkallna embereket erre a fajta jótékonykodásra”.

A romániai véradó társadalomról és központokról Szász Kata úgy nyilatkozott, „óriási hiány van a donorokból, és a különböző szervezetek meg kórházak hiába kampányolnak és szerveznek véradással kapcsolatos eseményeket, nehezen érnek el eredményeket. Úgy gondolom, a Blood Notes-szal a központoknak lehetőségük lenne arra, hogy kialakítsanak maguk között egy stabil donor-tábort”.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X