Huawei-botrány: a Google szerint veszélyeztetheti az USA-t a kínai gyártó kitiltása

Huawei-botrány: a Google szerint veszélyeztetheti az USA-t a kínai gyártó kitiltása


-A A+

Az előzetes szankciók, tiltások és vádak ellenére a Google igyekszik meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt arról, hogy a Huawei tovább működtethesse az Androidot a készülékein – számolt be a hirado.hu.

Az USA kereskedelmi minisztériuma május 17-én feketelistára helyezte a kínai vállalatot, mert az „veszélyezteti a nemzetbiztonságot”. Ennek következtében a Google megfosztotta a Huaweit az Androidtól, később azonban engedélyezte, hogy még 90 napig az ideiglenes licenc alapján a Huawei készülékeken érvényes legyen a frissítés.

A Google azonban átgondolta a jelenlegi helyzetet, és felhívta az amerikai elnök figyelmét az ország nemzetbiztonságával kapcsolatban felmerülő kockázatokra, amelyek elsősorban arról szólhatnak, hogy a kínai cég létrehozza a saját operációs rendszerét, ha a korlátozásokat nem vonják vissza, ettől pedig az Android sebezhetővé válik a hackertámadásokkal szemben.

Ugyanakkor az is esedékes, hogy a Huawei ezentúl két Android operációs rendszert hoz létre: az eredetit és annak másolatát.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X