Folyékony metánnal telt tavakat figyeltek meg a Szaturnusz egyik holdján


-A A+

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Cassini nevű űrszondája által gyűjtött adatok alapján a szakértők megfigyelték, hogy a Titán néhány folyékony szénhidrogénnel teli fagyos tava a hold északi sarkvidéki területein meglepően mély, míg mások sekélyek és időszakosak.

A Titán és a Föld a Naprendszer két olyan helye, ahol állandó folyadéktestek vannak a felszínen. A Titánon szénhidrogén tavak, folyók és tengerek vannak: ezeket olyan hidrogén- és szénvegyületek alkotják, amelyek például a kőolaj és a földgáz alkotóelemei is.

A tudósok 100 méter mély tavakat vizsgáltak, amelyek többnyire metánt tartalmaznak. Úgy vélik, ezek a tavak akkor alakultak ki, amikor a környező kőzetrétegek kémiai úton feloldódtak és összeomlottak. Hasonló folyamat játszódik le a Föld bizonyos típusú tavainak kialakulásánál. A kutatók leírtak „fantomtavakat" is, melyek a téli időszakban szélesek és sekélyek, alig néhány centiméter mélyek, de a tavaszi időszakra elpárolognak vagy levezetődnek a felszín alá. Ez a folyamat a Titánon hét évet vesz igénybe.

A felfedezések újabb bizonyítékul szolgáltak a Titán víztani ciklusáról: folyékony szénhidrogén hullik a felhőkből, szétárad a felszínen és visszapárolog az égbe, hasonlatosan a Földön lévő víz ciklusához. A Titán kémiailag összetett és jellegzetes környezete miatt a kutatók úgy vélik, lehet rajta élet, elsősorban a felszín alatti óceánban, de leginkább a folyékony szénhidrogének alkotta testekben valószínű.

„A Titán egy igazán különleges égitest a Naprendszerben, és minden egyes alkalommal, amikor alaposan átnézzük az adatokat, találunk valami újdonságot" – mondta Marco Mastrogiuseppe, a Kaliforniai Műszaki Intézet kutatója. A Titán 5150 kilométeres átmérőjével a Naprendszer második legnagyobb holdja a Jupiter Ganümédész nevű kísérője után. Nagyobb, mint maga a Merkúr. „A Titán a Földhöz leginkább hasonlító égitest a Naprendszerben. Vannak tavai, kanyonjai, folyói és szerves homokból álló dűnéi" – mondta Shannon MacKenzie, a Johns Hopkins Egyetem kutatólaboratóriumának munkatársa.

A tudósok eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban publikálták.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X