Összehajtható telefonnal rukkol elő a Huawei is


-A A+

Jövőre mutatja be összehajtható telefonját a Huawei.

Egyelőre nem láttuk videón, de egy fotót már megmutatott a Huwei arról a készülékről, amely bemutatásának vélhetően a 2019-es barcelonai Mobile World Congress ad majd otthont. Az ismertető szűk körben, koreai szállítók előtt zajlott.

A mobiltelefon nyitott állapotban 8 colos képernyőt ad, összecsukva 5-öset. Ezzel már nagyobb a Samsung 7,3 és 4,6 colos képernyőméreteinél. Ugyanakkor 5G-képes is lesz a készülék.

A Samsung által ismertetett telefont ugyan láttuk már mozgóképen, meglehetősen sejtelmesre sikeredett a bemutató – az alapján pedig mondhatni, hogy a kínai cég kütyüje sokkal vonzóbbra sikeredett. Attól meg vélhetően nem kell tartani a Huawei-nek, hogy kínai riválisuk fog többet eladni a világ első összehajtható telefonjából.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a telefon sorsa: a Huawei koreai részlegéről nem erősítették meg, hogy az ázsiai piacokra kerül, egyes hírek szerint pedig arra várnak, hogy elérhetővé váljon az 5G-s hálóazt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X