A bajba jutott Máltai Speciális Óvodáért akcióztak Kolozsvár szívében

Kolozsvár Főterén hívták fel a figyelmet a Máltai Speciális Óvoda támogatására csütörtökön délelőtt.

Az eseményen, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat szervezett a 25 éve működtetett Máltai Speciális Óvoda számára, kevesen jelentek meg, azonban törekedtek arra, hogy a járókelők felfigyeljenek rájuk.

A jelenlévők a Főtértől az Eroiilor (Deák Ferenc) utca elejéig sétáltak a "Támogassátok ma a kolozsvári speciális gyerekeket" feliratú transzparenssel, majd a térre visszaérve az adományokat várták.

Adományozni ezen a linken lehet online, offline pedig a nyár folyamán minden csütörtökön fél 11 és fél 1 között, majd 2 óra után a Főtéren, illetve a Nuferilor utcában 8 és 17 óra között  pénteken pedig 8 és 13 óra között. Itt egyéb adományokat is fogadnak. A kapcsolatot ezen a Facebook-oldalon vehetjük fel az intézménnyel.

"A rollerezés nagy rajongója vagyok, szeretek a központban két keréken közlekedni. Ebből a szenvedélyből jött az ötlet, hogy rollerezéssel támogassuk a Máltai Speciális Óvoda tevékenységét" – fogalmazott Cristina Stark a szervezet képviseletében. Mint mondta, szeretnék felhívni a kolozsváriak figyelmét arra, hogy az óvoda a város, ha nem az egész ország emblémájává vált azzal, ahogyan ott a súlyos szellemi vagy testi fogyatékkal élő gyermekeket fejlesztik. "Vannak autista, figyelemzavaros, hiperaktív gyermekeink is, olyanok is, akik az elhelyező központokból kerültek hozzánk hasonló problémákkal. Az ők támogatásukhoz lenne szükségünk pénzre, sok pénzre" – tette hozzá.

Az eseményt támogató Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: nagyra becsüli a Máltai Szeretetszolgálat és az óvoda tevékenységét, ahol olyan gyerekek életét próbálják jobbá tenni, akik nem tudnak beilleszkedni a hétköznapokba a különböző fogyatékosságok miatt.

"Sajnos az óvodának eléggé komoly gondjai vannak, amelyet sem az állami, sem az önkormányzati támogatás nem tud lefedni. Ez azt jelenti, hogy az év végére az óvoda alkalmazottainak a fizetését nem tudják kifizetni. Ezért is csatlakoztam az akcióhoz, hogy próbáljunk minél többen segíteni az intézmény fenntartása céljából" – fogalmazott Oláh Emese.

Az óvodát az itt elérhető oldalon lehet támogatni.

Kapcsolódók

Kimaradt?