Így kell gyűjteni a szemetet 2019 januárjától

A csomagolóanyagokból keletkezett hulladék kezelésére vonatkozó sürgősségi rendeletet fogadott el keddi ülésén a kormány.

Nelu Barbu, a kabinet szóvivője elmagyarázta, hogy a jogszabály összhangban áll az európai normákkal, de az országos hulladékgazdálkodási terv célkitűzéseivel is. Ezt az előzetes ("ex-ante") feltételt Románia nem teljesítette, és emiatt szankciót kockáztatott - tette hozzá.

A jogszabály értelmében 2019. január elsejétől a helyi hatóságok kötelesek lesznek bevezetni a „Fizess azért, amit eldobtál” rendszert, amely Európa-szerte működik már. A hatóságoknak biztosítaniuk kell külön tárolókat a száraz, illetve a nedves hulladék számára, és együttműködést kell kiépíteniük a csomagolt termékek gyártóival és a szállítókkal, amelyeknek át kell vállalniuk a csomagolóanyagok összegyűjtésének és kezelésének költségeit a lakosságtól. Ily módon a lakosságnak csak a háztartási (nedves) hulladékért kell majd fizetnie.

A jogszabály leszögezi a kötelezettségeket is a hulladékkezelési lánc valamennyi szereplője számára, kezdve a lakosságtól, a begyűjtőkön, hulladékgazdálkodási vállalatokon át egészen az újrahasznosító vállalatokig és a helyi hatóságokig. A rendelkezés értelmében szakaszonként kell majd helyettesíteni az egyszer használatos csomagolóanyagokat - főleg a műanyag italospalackokat - újrahasznosíthatóval.

A jogszabályt a környezetvédelmi minisztérium javaslatára fogadták el - tette hozzá Barbu. 

Kapcsolódók

Kimaradt?